26. Fejezet

VÁÁÁÁÁÁÁÁ! El sem tudom hinni, hogy ma eddig 345 látogatóm volt! Ez el sem hiszitek, mennyire jól esik, imádlak titeket!♥ A másik blogomon ezzel kapcsolatban találhattok egy extrát is (ha lejjebb görgettek, ott van jobb oldalon a link.)

Ehhez a történethez pedig jó olvasást!:)

Hajnalban arra keltem, hogy valaki teljes erővel veri az ajtót.

- Cassie! Nyisd már ki! – kiabált Sasha, mire kivágtam előtte az ajtót.

- Mi van?! – kérdeztem álmosan.

- Kiderült, hogy az a lila folt Abigail kezén valami tűszúrás nyoma volt.

- Milyen tűszúrás?

- Valami bájital-féle Hold Úr szerint. De az biztos, hogy benne volt David vére. Még egy-két nap, és elvileg teljesen kiürül a szervezetéből. Nem ő tehet róla, ne haragudj rá!

- Jó…de… én ezt nem értem… ennek mi értelme volt? És ki tehette? – tanácstalan voltam.

- Fogalmam sincs, de megoldjuk. – mosolygott rám bátorítóan Sasha, és elment, én pedig visszafeküdtem a barátom mellé aludni.

~ írói szemszög ~

A Sheilah testében lakozó démon, Asmodeus dühöngve csapkodott. A szerelmi bájital nem igazán vált be, és tudta is, miért. A két vezető ismeri ezeket a bájitalokat. Meg kellene ölnie őket… de túl gyenge hozzá. 

- Miért nem sereggel törtünk be?! – ordított mély hangján a telefonba.

- Egy démon is sok oda, nemhogy egy sereg! És szerinted az én hatalmam akkora, hogy más démonok is hallgassanak rám?!

- Dimitri, ha legközelebb is megkötözöl, és parancsokat adsz, Abbadon seregével porrá zúzlak!

- És a mennyei fegyverek? Azokra nincs szükségetek?

- Megszerezzük magunknak. Ez után a hét után sereget toborzok, és megöllek téged. 

- Ez még megbeszéljük. – morgott Dimitri. – Addigra már nálam lesznek a fegyverek, és az őrzők. 

Asmodeus lecsapta a telefont. Mély haragot érzett Dimitri iránt. A következő napokban visszavonult, és azon gondolkodott, hogy győzhetné le a démont, miközben az őrzőt és a fekete hajú lányt is megtartja magának.

~ Cassie szemszöge ~

A harmadik napom elég furcsán kezdődött. Nem tudtam hová tenni a tegnap estét, szóval reméltem, hogy a nap folyamán nem találkozunk Abigaillel.

- ÁÁÁ. Felkeltem. – motyogott Ben. – Chuck Norris drótkerítést használ fogselyemnek.

- Neked is jó reggelt. – nevettünk, és kimásztunk a szálloda elé. Elindultunk az étterembe, és egy bőséges reggeli után, mint tegnap, egy óra múlva újból a szálloda elé vánszorogtunk, és indultunk síelni. Sasha nagyon kedves volt, nem engedte a közelünkbe Abigailt, aki viszont egyelőre mindig David mellett szeretett volna maradni. Viszont így, hogy messze volt, én is jól éreztem magam.

- Csinálj rólam egy képet, légysziii! – kérleltem Davidet.

- Jól van. Mosolyogj!

Így is tettem, David pedig lefényképezett.

- Jó lett? – kérdeztem, mikor visszatipegtem a fiúhoz.

- Tökéletes vagy rajta. – mosolygott, aztán megcsókolt. A sípályához érve kaptunk egy-egy pár sílécet, meg amit szoktak adni, és felöltöztünk. A felvonóra ez után úgy totyogtunk fel, mint a pingvinek. A lábamat lóbáltam a padon, aminek köszönhetően majdnem leestem, szóval inkább normálisan ültem, és teljes erővel kapaszkodtam a minket tartó láncba. Mikor felértünk a csúcsra, megvártuk, hogy az igazgatónő is felérjen, és hozott magával egy oktatót, aki elmagyarázta, hogyan kell síelni.

- Videón biztos könnyűnek láttátok, előre szólok, hogy nem az. Próbáljatok meg nem balesetezni! – fejezte be a mondandóját. Kedves tőle, hogy így bízik bennünk… Később jöttem rá, hogy ez bizony nem is olyan könnyű. Egymásnak mentünk, mint a dodzsemben, és két kezemen nem tudom megszámolni, mennyit estem. Ben persze megint alakított. Jól ment neki a síelés, szóval csúszott lefelé, és mindkét kezét felemelve ordítani kezdett.

- LEGYEN HÓ, LEGYEN HÓ! – énekelte a Jégvarázs dalát, aztán hopp… pofára esett egy hókupacban.

- Ne… ezt… nem bírom… - terültem el a földön a nevetéstől. Az oktató rosszallóan nézett ránk, az igazgató pedig ordításba kezdett.

- Ez feladat lesz a kilencedik napon! Jó lenne, ha tanulnátok valamit!

Kissé idegsukkos lett szegény, mire visszaindultunk a szállodába, de legalább annyi szerencséje volt, hogy mindenki teljesen elfáradt, és nem volt kedvünk rosszalkodni, csak belapátoltuk a kaját, és elaludtunk. 

Másnap, mindenki örömére elég volt 10-kor felkelni, a reggelink viszont sajnos kimaradt, és egyből ebédelni mentünk. A bőséges krumplileves és krumplifőzelék után reméltük, desszertnek nem valami krumplisat hoznak, és szerencsére nem is így történt: banános-csokis fagyikelyhet kaptunk. Az ebéd után volt egy óra pihenőnk, mert túl sokat ettünk, aztán a szálloda előtt gyülekeztünk.

- Gyerekek! Mindenki figyeljen a vezetőre! – sipította az igazgatónő, az érkezés első napján megismert öreg bácsi, Mr Sory pedig mosolyogva bólintott mellette. Miközben az erdő felé vezetett minket, beszélni kezdett:

- Ez az erdő még az 1900-as években lett ide telepítve, azóta egyetlenegy fát nem vágtak ki… így ha szétnéztek, csupa-csupa, idős fával találhatjátok szembe magatokat. Tudtátok, hogy egy nyolcvan éves fa 200 négyzetméter vizet tart egy helyben? És pótolja azt az oxigénmennyiséget, amit egy felnőtt ember beszív? Három ennyi idős fa pedig „beszívja” azt a szén-dioxidot, amelyet egy felnőtt ember kifúj? Ebben az erdőben leginkább fenyőkkel találkozhatunk, de látható itt még…

Két órán keresztül járkáltunk az erdőben, és közben úgy éreztük, elunjuk az életünket. Aztán az erdő közepén megláttunk egy nagy faviskót.

- Ez a viskó még az első Crystal vár tulajdonosáé, Martin Trouble-é volt, aki tudniillik nem volt hűséges a feleségéhez, és ide hozta a szeretőit, hogy… khm, megcsalja velük a feleségét. Viszont mikor már nyolc éve folytatta ezt az életformát, a felesége rájött a turpisságra. Szokás szerint megint azt hazudta a királynénak Martin, hogy vadászni megy, a felesége követte őt. Egy nővel látta meg, akivel bementek ebbe a házba, és kijöttek. A nő dühöngött, és felgyújtotta a várat, amit később újjáépítettek, és most így néz ki.

- És mi lett a végén a királlyal? – érdeklődött Pamela.

- Elvált a feleségétől, és keresett magának egy engedékenyebbet. Akivel meglátták, Miss Rutdale-vel, őt pedig száműzette, mivel rossz hatással volt a hírnevére.

- Ó. – biggyesztette le a száját a lány, tudniillik imádta a tündérmeséket. Bementünk a faházba, ami elég tágas volt. Elég üresnek tűnt, viszont látszott rajta, hogy takarítják, és még mindig emlékként használják a házat. Még ezen kívül, miközben már visszafelé mentünk, a bácsi elmesélte, hogy hogyan lehet az erdőben tájékozódni. Mikor visszaértünk a szálloda elé, már hat óra volt, és az igazgatónő azt mondta, egy óra múlva jön értünk, és vacsorázunk. Ez már ránk is férne, mivel mindenki majd’ éhenhalt az éhségtől. Komolyan, hat óra, és mi még csak egyszer ettünk! Héééé! Ez így nem normális! Odabent szétvált a nyolctagú csapatunk: Katniss és Ben átmentek Sasháékhoz, viszont David és Elton lejöttek csocsózni a többi sráchoz. Mivel még mindig nem nagyon bírják egymást, ellenségek voltak. Én viszont nem tudtam eldönteni, mit csináljak, szóval végül arra esett a választásom, hogy lejövök ide a fiúkhoz, keresek egy kényelmes fotelt, és olvasok. Egy órán keresztül mindenki el is volt, de azért nyál csorgatva vártuk az igazgatónőt. Szinte rohantunk az étteremig, és már csapkodtunk, hogy jöjjön a vacsora. A két szelet rántott sajtra és mellé a rizsre úgy néztünk, mintha az életünk függne tőle, hogy megegyük fél perc alatt. Annyira gyorsan ettem meg az említett ételt, hogy a végén csuklottam tőle, szóval inkább fogtam magam, és inni kezdtem. Mivel ez nem sikerült, csak vártam és vártam, hogy elmúljon és voálá: 2 perc alatt el is múlt. Viszont aztán jött a desszert: répatorta. Még sosem ettem, szóval kíváncsi voltam, milyen lesz, de végül rájöttem, hogy nagyon finom, szóval két szeletet is megettem belőle. Az evés után visszabattyogtunk a szállodába, és mivel a többiek megint bulit terveztek lentre, Katnissék is lementek, ezt a helyzetet mi pedig kihasználtuk Daviddel, és olyan dolgokat csináltunk… amit khm… nem lehet, ha a többiek is itt vannak. Mikor végeztünk,  felöltöztünk, de egyelőre nem mentünk le, csak egymáson feküdtünk, és beszélgettünk. El sem hittem, mennyire megváltoztatott ez a kapcsolat Daviddel, és mennyire jó hatással volt rám. Mindenről beszélgettünk… amikor egyszer csak berontott Sasha.

- Mi az, hogy nem vagytok lent?! BULI VAAN! – ordított félig részegen, és addig állt az ajtóban, amíg ki nem mentünk. Nem igazán volt ma kedvem bulizni, ezért csak kólát ittam, és a lányokkal beszélgettem kicsit, aztán visszamentem a szobába, és lefeküdtem aludni. Még félálomban érzékeltem, ahogy David befekszik mellém és átölel, de aztán mindent elnyelt a megnyugtató sötétség.