Reggel
vidáman keltem, és még az sem zavart, hogy egyedül. A hajamat felkötöttem, mert
láttam, hogy kint kánikula van és felöltöztem.
- Hát te
meg mit vettél fel? – kérdezte David, mikor iskola után meglátott. Elnevettem
magam.
- Ugyanezt mondtad két évvel később, mikor először megláttál miniruhában és
magassarkúban.
- Komolyan? – vigyorodott el a fiú, miközben elindult velem valahova.
- Aha. Merre megyünk? – kérdeztem.
- Majd meglátod. Meglepetés.
Tíz perc séta után felnyögtem.
- Nagyon fáj a lábam! Légyszi, vigyél a hátadon! – könyörögtem Davidnek, mire
elnevette magát.
- Megmondanád nekem, hogy miért kellett akkor magassarkúban jönnöd?
- Nem tudtam, hogy ennyit fogunk sétálni! – védekeztem, mire a fiú felkapott a
hátára, csak előtte a fenekembe markolt. Halkan felnyögtem, ő pedig
elvigyorodott.
- Csak egy apró jelzés, hogyha a hátamra veszlek, ez ki fog látszani a ruhád
alól.
- Arrgh – adtam ki a csodás hangot, aztán levettem a cipőmet. Így egy fél
fejjel voltam kisebb Davidnél, de vigyorogva folytattam. – Mehetünk!
- Nők… - sóhajtozott a fiú, ezért belebokszoltam a vállába, ő pedig felkapott,
és megpörgetett a levegőben. Nagyon reméltem, hogy sikerül Davidnek belém
szeretnie, mert már siettem volna Davidhez. Ez így elég furcsán hangzik, de én
értem.
Egy ház előtt kötöttünk ki. A fiú bevezetett, és azt mondta, ez a ház régen az
övék volt, de sokszor jár ide, viszont két hónap múlva eladják. Elővett egy
igaz-hamis jelző kis gépet, amiről tudtam, hogy kamuzik, és amúgy is arra volt
állítva, hogy csak azt írja ki, hogy hamis, de belementem a játékba.
- Mesélj magadról. – vigyorgott David.
- Rendben. Cassandra Collins vagyok, 17 éves, vörös a hajam…
- Hamis.
- Imádom a gabonapelyhet és a gyrost…
- Hamis.
- 2 év múlva én leszek az őrző…
- Hamis.
- De nem érdekel, mert halálosan szerelmes leszek a védőmbe, David Grahambe.
- Igaz.
Találkozott a tekintetünk Daviddel. A gép teljesen hamisra volt állítva,
lehetetlen lett volna, hogy igazat mondjak. Persze ez mind igaz volt, de a
gépnek nem ezt kellett volna mondania. Már csak azt vettem észre, hogy a fiú
szája az enyémen van, és szenvedélyesen csókolózunk. Lefeküdtünk a padlóra, és
egy pillanatra sem engedtük el egymást. David a nyakamat csókolta, én pedig a
hátát simogattam, de, mint mindig, a fiú elhúzódott tőlem. Zavarban voltunk,
nem mertem ránézni. Attól féltem, hogy el akar küldeni.
- Nézzük meg a Szerelmünk lapjait. Na? Sheilah mindig utálta, de nekem még a
fiúk is dicsérték. Mit szólsz? – törte meg a csendet David. Elképedtem, de
bólintottam. Leültünk a kanapéra, a fiú pedig laptopot kapcsolt a TV-re, és
online nézni kezdtük a filmet. Valahonnan szedtünk popcornt is, és azt
rágcsálva, egymásnak dőlve figyeltük a jeleneteket. Romantikus volt és
megnyugtató. Mintha csak a legjobb barátommal néztem volna, akibe szerelmes
vagyok. A film végén elsírtam magam, David pedig könnyezett. Nevetve töröltem
le a könnycseppjeit.
- Ez olyan édes – mosolyogtam, és könnyekkel teli szemekkel bámultuk egymást.
Aztán újból következhetett a csókjelenet; olyan volt ez nekem, mint a drog,
amihez hetekig nem, de most végre hozzájuthattam. Az első olyan csókolózásunk
volt, amelynek nem a fiú, hanem a levegőhiány vetett véget. Persze valaminek mindig el kell rontania a
hangulatot…
- Már besötétedett. Mennünk kell.
Nagy nehezen feltápászkodtunk, aztán kiléptünk az ajtón, majd a kapun. David
vágyakozón és szomorúan nézett a ház után, mintha fájna neki az elhagyása. Meg
is értem – szinte az egyetlen házak közül volt egy, amelyből még nem csináltak
felhőkarcolót. Megszorítottam hát a kezét, és rámosolyogtam, amit halványan
viszonzott. Sajnos túl hamar telt el az az idő, amíg a fiú elkísért a szobámig.
- Holnap? – kérdeztem félve.
- Holnap. De nehogy magassarkúba gyere – mosolygott David, és még utoljára
megcsókolt. Pillangók repkedtek a hasamban, miközben lezuhanyoztam, majd
lefeküdtem aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése