Figyelem, manókáim!:c

Rossz hírt kell közölnöm veletek.
Mielőtt megijednétek, nem, a blognak nem lesz vége, viszont lehet, hogy egy hétig szünetelni fog, ugyanis nyaralni megyek. Megpróbálok kapcsolódni az ottani wifihez, de mi nem a szállodában leszünk, hanem egy mellette levő kis házban, ahol már lehet, nem megy a net, sőt, lehet, a közelben sem fog menni. :/
Hogy ne szomorkodjatok addig, itt egy kis részlet a 24. Fejezetből!:)

"Ekkor az ajtón XY is kijött a hideg, téli levegőre, én pedig ösztönösen elhúzódtam Davidtől.
- Mi az? – kérdezte a fiú.
- XY. – motyogtam.
- Mi van vele?
- Semmi, csak…
- Kicsim, ne idegeskedj! – nyugtatott meg, miközben átölelt, de így pont XYt láttam, aki engem nézett, és mikor rájött, hogy én is őt nézem, elvigyorodott és a következő mondatot formálta a szájával: meg fogsz halni. "

Lehet nyugodtan találgatni chaten vagy megjegyzésben, hogy ki lehet az az XY. Ha legalább 3 ember kitalálja, ő, dupla fejezettel rukkolok elő, amint internethez jutok!:3 A fejezetet egyébként vidámra írtam, ha ügyes vagyok, nevetni is fogtok rajta.:)
Sietek vissza a nyaralásból, és addig is próbálok majd új fejezetekkel előrukkolni!:)

23. Fejezet

Mielőtt elmentünk a sítáborba, találkoztam David egyetlen unokanővérével, Gabriellával. Nagyon aranyos lány volt, és kiderült, hogy egy kis farmon dolgozik, ahol pici pónik vannak, és mivel Naomi imádja a pónikat, nem is fog minket hiányolni. A farmról eszembe jutott, hogy szeretnék egy pici malacot, de David lebeszélt róla. Az előző 4 napban vettem magamnak egy olyan kis valamit, amit ha megnyomkodsz, felmelegszik, egy olyan gépet, amit ha feltöltök, 10 órán keresztül nem merül le, és meleget sugároz, és 1 új kabátot, ami nagyon vastag. Ja, meg egy csizmát. Egy szintén nagyon vastag csizmát. December negyedikén senki nem mozdult ki a szobájából, ment a bepakolás-telefonfeltöltés-zeneletöltés-listaellenőrzés-biztosmindenbettem napirend, és mi is ezt csináltuk. Hamarosan elérkezett az indulás napja. A koliból mindenkit lehívtak az aulába, ahol az igazgatónő állt.
- Holnap hajnalban, 5 órakor indul a vonatunk, szóval 4.30-ra mindenki itt sorakozzon az aulában, csoportokban! 1 csoportban maximum nyolc tag lehet, és a kabinban oda-vissza egy csoportot alkotnak! A csoport szót túl sokszor használtam, de nem érdekel! Aki késik, itt hagyjuk! De ne aggódjanak, hajnali négykor riasztás lesz a kollégiumban, szóval ajánlom, hogy résen legyenek! Felmehetnek. Akkor most következett a gyors vacsora, rohanás a szobákba, és alvás. Már akinek, mivel sok szörny nem igazán alszik, vagy csak nem napi 12 óra az alvásigényük, mint nekem, vagy Katnisséknek. Fél nyolckor már ágyban voltunk, és már a napi fontos teendőinket is elintéztük, mint pl. óriási szex, harmadik pótvacsora, ilyesmi. Szóval, próbáltunk aludni. A baj az volt, hogy csak próbáltunk.
- Nem tudok aludni! – nyöszörögtem, mikor már 10 óra volt.
- Esetleg becsukhatnád a szemed, mert két órája egy üres rajzlapot nézel – morgott David.
- Jóóó, jóóó, de azt képzeltem el, hogy hogyan tudnám lerajzolni a szobát, amit elképzeltem magunknak a sítáborban. – magyaráztam.
- Rendben, majd holnap a vonaton lerajzolod.
- Na, jó, igazad van, abbahagyom a nézést. – erre őt kezdtem el szuggerálni.
- Mit nézel? – kérdezte David.
- Téged – vigyorogtam.
- Hát, ha nem hagyod abba a nézésemet, nagyon meg foglak büntetni. – mondta komolyan, miközben a fenekembe markolt. A hasamban levő pillangók őrülten csapkodni kezdtek, én pedig fogtam magam, és megcsókoltam Davidet. Nos, ebből lett egy második menet, utána pedig, mivel már annyira sem voltunk álmosak, mint eddig, elhatároztuk, hogy Odaátot nézünk. Na, mert mi mást néznénk? Fél 12-kor feküdtünk újra az ágyba, és már tiszta ideges voltam, hogy mennyire kevés időnk van aludni, de David végül egy pofonnal elhallgattatott. Jó, vicceltem, sosem ütne meg, annyit mondott, hogy jó éjt, én pedig úgy gondoltam, annyira kedves leszek, hogy hallgatok rá, és alszom is. A rémálmom miatt egykor felkeltem, de hamar vissza tudtam aludni. Aztán jött a következő álom.

~ írói szemszög ~

Velőtrázó sikoltás töltötte be a teret, de senki nem hallotta, mert mindenki más aludt. A sikoly végével egy nyugodt női hang szólalt meg.
- Hah! Ez könnyű volt. Jó kis tábornak nézünk elébe, Dimitri büszke lesz rám.
Aztán nyugodtan, mintha mi sem történt volna, visszafeküdt az immár saját ágyába, fekete szemei gyilkolásra éhesen csillogtak, hosszú, fekete haja pedig szétterült a hófehér ágyon.

~ Cassie szemszöge ~

Egy réten sétálgattam, velem szemben David állt, és mosolygott. Egymás felé kezdtünk sétálni, aztán, mikor találkoztunk, David átkarolt.
- Szeretlek. – mosolygott rám.
- Én is szeretlek.
Meg akart csókolni, amikor…
- BÍÍÍÍÍP! BÍÍÍÍÍP! BÍÍÍP! BÍÍÍÍP!
- Mi a  jó büdös k*rva anyátokér’ kell ilyen g*ci hangos sz*rt bekapcsolni hajnali háromkor hogy b*sszanak titeket teherbe ti verébf*smaradékok! – ordított fel David, mire értetlenül néztem rá.
- Ez gusztustalan volt. – jelentettem ki.
- Ne haragudj, nem tetszett ez a…
- BÍÍÍÍP! BÍÍÍP! BÍÍÍÍÍP! BÍÍÍÍP!
- EZ A SZA…szóval, ez. – fejezte be így David a mondatot, mire elnevettem magam. Öltözés közben elestem, mert megijedtem a BÍÍÍP-ezéstől.  Fogmosás közben lenyeltem a fogkrémet, mert megijedtem a BÍÍÍP-ezéstől. Mire fél ötkor lent gyülekeztünk, addigra már ötször ijedtem meg a BÍÍÍP-ezéstől, és először gondoltam azt, hogy talán nem is jó ötlet ez a sítábor. A vonaton, mivel nem voltunk meg nyolcan, csak öten, Daviddel, Eltonnal, Katnissel és Bennel vártuk, hogy ki az a három ember, aki még mellénk kerül. Hirtelen vigyorogva ugrott be mellénk egy lila hajú lány, akiről hirtelen nem tudtuk, hogy kicsoda.
- Heló! – köszönt, mire végre leesett nekünk, hogy nem más, mint Sasha áll előttünk
- Jó reggelt… - nyöszörögtem. – Velünk jössz?
- Aha, meg még két barátnőm is csatlakozik, Abigail és Linda. Rendi?
Fáradtan bólintottunk, és félig csukott szemmel néztük végig, ahogy a három lány bepakol a kabinba.
- Te, Linda! – szólalt meg Ben fáradtan. – Legfeljebb 16-nak tűnsz. Nem vagy túl fiatal ahhoz, hogy végzős legyél?
- 328 éves vagyok. – válaszolta monoton hangon Linda. – És ezeket a kérdéseket tartsd meg magadnak.
- Ohohó! Nem kell kiakadni, na – védekezett nevetve a fiú, feltartva a kezeit. A két lány közben végzett a bepakolással, és lehuppantak velünk szemben a székekre. Menetnek háttal utaztunk mi négyen Bennel, Katnissel és Daviddel, velünk szemben pedig Elton, Sasha, Linda és Abigail foglalt helyet. Mivel a fények zavartak minket, elhúztuk a függönyöket, lekapcsoltuk a villanyt és úgy döntöttünk, hogy még alszunk pár órát, úgy… délig. Hamarosan csend is telepedett a kabinra, és már csak a sínen való mozgás hangját lehetett hallani. Nagyon jót aludtam, de kilenckor arra keltem, hogy valaki kattintgat. Lassan felvettem a fejem David válláról, de megfájdult a nyakam, szóval kiroppantottam, mielőtt körbenéztem volna. Szemből Sasha vigyorgott rám.
- Te mit fényképezgetsz? – suttogtam, mivel a többiek még aludtak.
- Olyan viccesen alszotok – suttogott ő is.
- Küldd át a képeket! – parancsoltam, miközben én is elvigyorodtam. Nem az a fajta voltam, akit zavar, ha gáz képeket csinálnak róla, csak szeretek nevetni rajtuk. Sasha összesen 20 képet küldött át, ebből 2 tájkép volt, 11 pedig selfie. A többi képen mindenki külön-külön volt lefényképezve. Abigaillel kezdte, aki halványan mosolygott alvás közben, biztos valami jót álmodott. Mellette a következő képen Linda, aki komoly arccal feküdt. Nem tudtam, vajon képes-e ez a lány mosolyogni. Olyan…hidegnek tűnik. Ezután következett Ben, aki nyáladzott. Ezen halkan kuncogni kezdtem, de mikor Linda megmozdult, valamiért egyből elhallgattam. Aztán Katniss jött, ő úgy volt nekidőlve Bennek, hogy teljesen elnyomta az arcát, és olyan volt, mint egy mopsz. A következő képen David volt, nyugodt arccal aludt, a haja kicsit a homlokába lógott, és nekem annyira megtetszett ez a kép, hogy egyből beállítottam háttérképnek. Tökéletes. Az utolsó képen én voltam, Davidnek nekidőlve, én is körülbelül olyan nyugodtan feküdtem, mint a szerelmem, csak én nem voltam annyira csodálatos, mint ő. Amíg a többiek aludtak, mi Sashával beszélgettünk.
- Hogy bírod a szüleid nélkül? – kérdezte, mire összeszűkült a torkom.
- Elég nehezen… - motyogtam, miközben egy kósza könnycseppet töröltem ki a szememből.
- Ne haragudj, nem akartam, beszéljünk másról. – ajánlotta fel a lány. – Ha már ilyen bunkó voltam, elmesélem, hogy változtam vámpírrá. 17 évesen hazafelé sétáltam, mikor az akkori legjobb fiú barátom hirtelen mellém csapódott, és hazakísért. Nem voltak otthon a szüleim, ő pedig bejött és… megcsókolt. Kiderült, hogy vámpír, és annyira beleélte magát, hogy engem is átváltoztatott. Egymásba szerettünk, és összejöttünk. Ezután két hónappal viszont őt megölték, és vége lett a kis viszonyunknak. Én pedig…elmenekültem.
- Te jó… - képedtem el. – Nem fáj erről beszélni?
- 70 éve volt, beletörődtem – mosolygott a lány. Hamarosan Ben mocorogni kezdett, aztán fel is kelt, és elhatározta, hogy vicceket mesél. Beletelt pár percbe, míg elmagyaráztuk, hogy suttognia kell, és még nem mesélhet vicceket, pont azért, mert mindenki más alszik.
- Akkor alszom tovább. – duzzogott, és halkan horkolva újból álomba merült. Amíg én őt figyeltem mosolyogva, Sasha szomorkásabb mosollyal nézte Lindát.
- Annyira kedves lány volt elsőben. Mindig mosolygott, Abigaillel és velem egyből jóban lett. Aztán… jött az a kis incidense Pamelával. – kezdte Sasha, mikor észrevettem, hogy a lányt nézi.
- Incidens? – kérdeztem, mert nem hallottam semmiféle incidensről.
- Még a legelső évben volt. Egy hely maradt valami kiránduláson, nem tudom már, annyira hülyeség volt… - rázta a fejét a lila hajú lány. – Mindketten menni akartak, és a tanárok azt mondták, sorsolás lesz. A lányok először csak magukat fényezték, aztán, nem tudjuk, kik, Pameláról kezdtek pletykálni, és megszégyenítették plakáton keresztül. Olyanok voltak a plakátokra írva, hogy a kutyák nem kirándulásra valók, meg ilyenek. Pam azt hitte, a plakátokat és a pletykákat Linda találta ki, és ő is terjeszteni kezdett egy olyan pletykát Lindáról, hogy a városban élőket csapolja. Pedig nem! Életében egyszer ölt embert, akkor is azért, mert nagyon fiatal volt, tizennégy évesen változtatták át! És ezek a pletykák egyre csak fajultak, szinte mindet mások kreálták, és a két lányra fogták, mivel élvezték a balhét. Bele sem gondoltak, nekik ez hogy fog esni… - elsimított egy kósza tincset Linda hajából. – Aztán megtörtént a baj. Valaki levideózta, ahogy Pamela lefekszik a barátjával, és lejátszották a suliban. A srác a szégyenérzettől megcsókolta Lindát mindenki előtt, hogy Pamelának keresztbe tegyen, pedig egyik lány sem tehetett róla. Az udvaron a lányok verekedni kezdtek, szörnyként… mire az igazgató kijött egy megbeszélésről, amit Pamela exével folytatott, hogy a srác leléphessen a suliból, mindkét lány véresen imbolygott a focipályán, körülöttük mindenki videózott. Az igazgató annyira dühös volt, hogy minkettejükkel ordított egy sort, és megütötte őket. Mindketten elestek, de Linda valahogy beverte a fejét, és elájult. Aztán mindkettejüket cikizni kezdte az iskola, de Lindát még jobban, egypofonos gyereknek hívták. Ekkor jött Sheilah, felkarolta Pamelát, aki addig teljesen magányos volt, de mi… hiába próbáltuk ugyanazt az életvidám lányt visszahozni, mint ami Linda volt ezelőtt. Persze, Pam sem a kedvességéért szereti Sheilaht… De végül egyikünk sem ment kirándulni - fejezte be Sasha a mondandóját.
- Ú… ez nagyon durva…- suttogtam.
- Erre emlékszem – motyogott David, miközben hunyorogva kinyitotta a szemét. – Kibékültek azóta?
- Gyűlölik egymást. – sziszegte Sasha.
- Nem lehetne valahogy kibékíteni őket? – érdeklődtem.
- Biztosan nem – mosolygott szomorúan a lány.
- Pameláról és Lindáról van szó? – ébredt fel Abigail is.
- Aha – válaszoltuk mindhárman kórusban.
- Szegénykém – simogatta meg óvatosan Abigail is Linda arcát. Bizonyára nagyon más lehetett első elején, mert a lányok annyira sajnálták, hogy még az én szívem is összeszorult. David nyugtatóan megpuszilta a homlokom, mire lehunytam a szemeimet, és közelebb bújtam hozzá. Hamarosan Linda is összeráncolta a szemöldökét, aztán kinyitotta a szemeit és végignézett a társaságon, aztán nekiállt olvasni.
- Ez jó könyv, nemrég olvastam. – szóltam oda neki, mikor megláttam, mit olvas.
- Az jó. – válaszolta, és olvasott tovább. Rendben, akkor ne beszélgessünk. Nem telt bele egy órába, és előbb Elton, aztán Katniss és Ben is felébredt. Ben végignézett a társaságon, aztán tartott egy kis hatásszünetet és megszólalt:
- Na, akkor mostmár mesélhetek viccet?!
Megengedtük neki, és nem is bántuk meg, mert annyira lefárasztott minket a vicceivel, hogy sikerült a lapos hangulatot kicsit jobbá tenni.
- Szóval. Sebész beszél a bácsival. Aszongya’ a sebész: igaz maga nem babonás? Erre a bácsi: nem, mér’? Erre sebész: há’ mer’ mától csak bal lábbal kelhet fel…
- Végem, lefáradtam, meghalok – nyöszörgött Sasha, és mi egyetértettünk vele.
- Mennyi idő múlva érünk már oda?! – kérdezte Katniss.
- Hat óra – vágta rá Elton. Ekkor elhatároztuk, hogy végre reggelizünk, ugyanis ma még nem nagyon ettünk. be is toltunk fejenként legalább 2 szendvicset, és ezen kívül összesen 3 tábla csokit, egy zacskó karamellát, és legalább 5 zacskó chipset. Ebből egy extragigamegaszuperultracsípős volt, szóval Ben egy órát azzal töltött, hogy vizet köpködött ki a vonatablakon, miközben kiabált, hogy ég a szája. Közben Sasha kicsit kifordult magából, de úgy értve, hogy Lindát Elton mellé ültette, aki itt kicsit megszeppenten ült, lefeküdt oda, ahol ülnie kellene, a fejét Abigail combjára hajtotta, a lábát pedig az égnek emelve feltette a szék támlájára. A vér így elég hamar kiment a lábából, szóval hamar fel is ült, de akkor a feje már piros volt, ami elég furcsán festett a hajához képest. Végre, hat óra múlva megálltunk egy vasútállomáson, ahol volt fél óra szünetünk. Végre járkálhattunk egy kicsit, és vettünk magunknak kaját, mert a vonaton rohadt drága volt minden. Amíg David WC-re ment, Elton hátulról átkarolt.
- Hé, segíts. – suttogta a fülembe.
- Mi az? – fordultam szembe vele.
- Azt hiszem…tetszik nekem ez a Linda. – pirult el.
- Juuuj, de cukiii – vinnyogtam, de hirtelen elkomolyodtam. – Mindjárt jövök.
Azzal a lendülettel Sashahoz rohantam, hogy megkérdezzem, szerinte mennyire jó ötlet Lindát pasi elé állítani. Ő ujjongott, és azt mondta, próbáljuk meg, szóval visszarohantam Eltonhoz, és jeleztem, hogy megengedjük, hogy hajtson rá. Nos, ő azt akarta, hogy adjak tippeket, hogyan, de inkább Sashahoz küldtem, mert egyrészt ős biztos többet pasizott már, mint én, másrész jobban ismeri Lindát. Húsz perc múlva mindenki visszamászott a kabinba, és nem sokkal később el is indultunk. Mindenki beszélgetett mindenkivel, kezdtünk felélénkülni, és közben fel sem tűnt nekünk, hogy Elton és Linda halkan beszélgetni kezdenek. Illetve, mi Sashával észrevettük, és örültünk is neki, de eszünkbe sem jutott zavarba hozni őket, szóval csak szóval tartottuk a többieket. Az utolsó két órában Ben elhúzta a függönyt a vonaton, és nekiálltunk megnézni a Harmadnaposokat. Röviden: úgy szétröhögtük rajta magunkat, hogy abban sem voltam biztos, hogy a hasam túlélte-e ezt a másfél órát, és hogy holnap nem lesz izomlázam. Mikor végeztünk a filmmel, Ben visszapakolt mindent a táskájába, és vártuk, hogy végre megérkezzünk. Az utolsó fél óra elég furcsán telt, mert már minden tiszta hó volt, és eléggé csúszott a vonat, 1 km/h-val haladtunk. Fél óra múlva meg is álltunk, és kiderült, hogy még fél km séta vár ránk. Sokan nyavalyogni kezdtek, de mivel szerintem az nem sok, én nem hisztiztem, csak csendben húzni kezdtem a hóban a cuccaimat, és reméltem, nem áznak el. Már besötétedett, de a mi nyolcasunk vidámat baktatott a szálloda felé, és arra várt, mi lesz a szünidőben. Bár felkészültünk volna arra, ami ott várt minket…

22. Fejezet

Sziasztok!:) Szeretnélek titeket megkérni, hogy a fejezet elolvasása előtt/után olvassatok bele egy nagyoooon kedves ismerősöm blogjába:) (http://biusblogjaa.blogspot.hu/)
December elsejéig nem történt velünk semmi. Se otthon, sem az iskolában. De tényleg semmi. Jó, azért próbálom összegyűjteni a legérdekesebb dolgokat:

- egy napig nem voltam suliban, mert telezabáltam magam hamburgerrel, amit aztán kihánytam. Soha többé!

- Elton annyira jóban lett Katnissel és Bennel, hogy hárman egyszerre jöttek be hozzám.

- Naomi azt mondta, hogy én vagyok a világon a legcukibb lány, és olyan akar majd lenni, mint én. Bár ez lehet azért volt, mert vettem neki egy Barbie-babát.

- Elton és Ben kapott egy-egy intőt, mert azt próbálgatták a teremben, hogy hány asztalt tudnak átugrani. Ezt Elton szárnyakkal tette, Ben pedig vérfarkasként.

- összesen 20 rajzot csináltam ebben a 3 hétben.

- a karácsonyi díszlet kész, már csak fel kell állítani a színpadon. Nickkel szerencsére csak a színpadon kell csókolóznom. Nem azért, mert nagyon csúnya, nem undorodom én tőle…csak sokkal jobb lenne, ha David lenne a helyében.

- Katniss elutazott pár napra Spanyolországba, valami rokona esküvőjére. Koszorúslány volt, rózsaszín, fodros ruha volt rajta. Nekem tetszett, a fiúknak nem, Ben pedig csak le akarta cibálni róla.

- Megtanultam kezelni az időjárást. 

- David azt mondta, hogy el fog venni feleségül.

- Naomi azt mondta, hogy látta, amint az apukája pukizik egyet, aztán szaglászik. Nos, közérdekű közlemény, nem tudom, miért írtam ide, csak…vicces volt.

- Davidnek egy kikötése volt: a mézesheteket Spanyolországban akarja tölteni. Mikor ezt mondta, kicsit megkedveltem a spanyol nyelvet.

- A hétvégéket, amikor már nem lehettük Naominál, Odaát-nézéssel töltöttük, és meg kell mondjam, imádom azt a sorozatot. 

- Amikor éppen zúgott a fejem a 6 órás filmmaratontól, Csábításból jeleseztünk. Két kedvenc.

- Egy bolond lány osztálytársam bejelentette, hogyha szülni fog, azt fogja hörögni, hogy OH MY GOD, mert imádja az Asking Alexandriát.

- Amikor Naomi és David kettesben játszottak, vagy míg vártam, hogy a sütik megsüljenek, Leiner Laura Bábelét olvastam. Azóta van, hogy néha Davidet Szaszának hívom, de már fel sem veszi. Bármit, csak a Davet ne. 

Nos, ez mind szép és jó dolog, de nem jelenti azt, hogy nem untam meg az egész életemet. A mai nap viszont egészen feldobott. Az iskolába érve beültem a terembe még Daviddel, és vártuk a nyolcórai csengőt. Ezután a fiú elment, de nálunk nem kezdődött meg a spanyol óra. Már megint nem? Hát meg vagyok én áldva? Ja, igen. Ezen elnevettem magamban, amíg Elton meg nem kérdezte, hogy jól vagyok-e. Hirtelen az osztályfőnökünk nyitott be.

- Osztálygyűlés! – válaszolta komolyan. Mi szépen, rendezett sorokban, kézenfogva (komolyan!) kisétáltunk az aulába, és vártuk, hogy az igazgatónő beszédbe kezdjen, de közben megnéztem, hogy már megint milyen jól öltözött fel.

- Gyerekek, mivel december elseje van, bizonyára a felsősök már tudják, miről fogok beszélni. 

Körülöttünk mindenki halk susogásba kezdett.

- Én szeretném elmondani! – zengett az igazgatónő hangja, mire csend lett. – Gyerekek, idén is 10 napos sítábor van elrendelve minden egyes tanulónak! 

Erre mindenki ordítozott, és örömükben ugráltak, meg minden. Mikor az igazgató rám nézett egy pillanatra, kérdőn mutattam magamra, és bólintott. Ez az! Ez azt jelenti, én is beletartozok a ’minden egyes tanulóba’. Mikor elcsendesedtünk, szó volt még a karácsonyi műsorról, és arról, hogy szavazást indítanak, mi legyen a karácsonyi bál ajándékozásának menete, és témája. A karácsonyi bál egy nappal a karácsonyi műsor előtt lesz. Bár általában ezek utána szoktak lenni, nem lepődtem meg. Sőt, jól is jött…de ez egy későbbi történet, amiről bár ne kellene majd mesélnem.

Szóval, visszatérve december elsejéhez, bementünk a termünkbe, ahol kiosztották a papírokat a sítáborról. A spanyolból már alig maradt, ezért inkább elbeszélgettük. Aztán következett egy matek óra, majd egy ének. A tanár már karácsonyi hangulatban volt, szóval egész órán ment teljes gőzzel a Jingle Bells. Kiérve úgy éreztem, elhányom magam ettől a számtól. Sajnos a következő infó és osztályfőnöki elmaradt, mivel egy órás biológia-előadást tartottak nekünk a drogok káros hatásairól. A végén mégsem bántam meg, mert elég érdekes volt. Nem csak az a sima powerpoint-cucc, vittek bele életet is, és tele volt poénnal, szétnevettük rajta magunkat. Például, nekikezdett Sheilah egyik osztálytársa:

- Ha drogozol, az a zsírszövetekben is megmarad, akár még 10 évig is. Gondolj bele! A kisfiadat tolod biciklin, a mozgás következtében a véredbe kerül a drog,  megint bekábulsz, és ilyen leszel: (itt megállt egy helyben, úgy csinált, mintha elengedett volna egy biciklit, és mintha az után nézne folyamatosan egy idióta vigyorral, majd beszélni kezdett: )

- Az ott a kisfiam. De szépen megy! Jé, ott jön egy kamion! Vajon elüti? Hm, elütötte… (hatásszünet)… de szépen süt a nap!

Jó, ez nem volt vicces. Tényleg. Mégis szétnevettük rajta magunkat. Aztán feldobódva mentem a koliba, hogy végre láthatom Davidet. Már vártam, hogy elmondhassam neki a sítáborról tudottakat. Jó lesz végre egy egész hetet együtt tölteni, ami nem tanulással fog telni, hanem sok-sok nevetéssel. És hóval. Szeretem a havat. Hó. Nyami.

Ezekkel a filozofikus gondolatokkal rontottam be a szobába, ahol David már várt. Kezembe kaptam a papírt, és hangosan felolvastam.

- Sítábor december 5-től december 15-ig, az iskola támogatásából. Az oda-vissza út összesen 30 óra, így szükségesek az alábbiak: egy napi hideg élelem, meleg ruhák, még több meleg ruha, és amit magukkal kívánnak még hozni. A csapatokat szervezzék meg, ugyanis a szobák négy ágyasak, és…

- Cassie!

- Mi az? – kérdeztem.

- Már huszadjára szólok. Ha elmennék 10 napra, ki vigyázna Naomira?

Ó, ez eszembe se jutott. Tényleg, nem lehet, itt kell maradnunk Naomival. Ne csak magadra gondolj, Cassie! Bár… ha 5 napig egyedül van, mi az a plusz 5 nap? Hétvégén is tudnak rá vigyázni, miért az én szórakozásomnak kellene emiatt elmaradni? De most miről is beszélek? Naomi a szerelmem húga, és olyan, mintha az én kishúgom is lenne! Itt maradok vele! Vagy…vigyük őt is? Nem, szó sem lehet róla… nos, akkor maradunk.

Csalódottan huppantam le David mellé, és nekiálltam újból Csábításból jelesezni, mert az mindig felvidít. Kivéve most.

- Nataniel még mindig meg van sértődve, amiért Dakotával mentem tájfutni, nem vele!

- De… te Lysanderrel mentél, nem?

- David, David, David. 8 karakterem van, hogy mindenkivel randizhassak! – fakadtam ki.

- Ó, értem. Bizonyára mindnek értelmes nevet találtál. 

- Miért számít a név? Jó, persze, nem ilyen Kika, meg Tesco, meg Lidl nevük van…

- Bocsi, de… miért pont boltokat soroltál fel?

- Mert éhes vagyok.

- De a Kika nem is…

- DE A TESCO ÉS A LIDL IGEN! – kiabáltam. David úgy nézett rám, mint egy őrültre.

- Tegnap este megjött. – mondtam ki a dolog okát 5 perccel később.

- Micsoda?! Egy robbanó bomba mellett ülök, és nem is tudom?! – kiabált David, aztán kirohant a szobából. Nem értettem, miért megy el. Talán már nem szeret? Lehet megcsalt. Lehet, visszamegy Sheilahoz. Lehet, elköltözik Naomival, engem itt hagy meghalni, és amelyik babát Naomi tőlem kapta, azt elégeti. Lehet, hogy már nem is akar velem lenni, mert hisztis vagyok, csúnya, egy deszka, nem vagyok jó az ágyban, sápadt vagyok, utálja a vörös hajat és a kék szemet, és…

David arra jött vissza a kezében egy zacskó finomsággal és egy új szivecskés párnával, hogy az ágyon fekve ütögetem a párnákat, zokogok, és azt ordítom, hogy „MIÉRT?!”.

- Kicsim…hoztam kaját. – próbálkozott a fiú a lehetetlennel. Neki mégis ment. És hogy miért? Mert tökéletes! Csillogó szemekkel ültem fel, és a forrócsokit kezdtem fújni, ami a kezében volt, aztán mohón inni kezdtem.

- Egy Isten vagy. – mondtam, mikor már a gyrost ettem. Nyami, gyros! A fiú csak elmosolyodott, és ezután olyat mondott, hogy úgy éreztem, megérdemli a „Világ legeslegtökéletesebb barátja” címet. Ugyanis megkérdezte, hogy szeretnék-e egy Barbie-mesét megnézni. Szerencséjére azt nem akartam, viszont feldobta, hogy Barbie-mese helyett a Pretty Little Liars részeit néztük. Vagyis, hármat. Nem voltam gonosz, elég volt nekem a 2 óra folyamatos filmezés. Mikor már esteledett, elmentem fürdeni, aztán pedig David is. Morogtam, mert nem akartam, hogy a fiú nélkülem fürödjön. Át akartam ölelni, megcsókolni, és egy hatalmasat szeretkezni vele. És hirtelen nagyon kanos lettem. Vagy…szukás. Mi van akkor, ha nő vagy? Akkor te is kanos vagy, vagy te szukás? Van egyáltalán ilyen? Mindegy. Leküzdtem magamban a vágyaimat, mert nem akartam, hogy ilyen gusztustalanságban legyen része Davidnek. De ez lényegtelen, beszéljünk kicsit normálisabb dolgokról. Szóval hamarosan David jött ki a fürdőszobából, és telefonált.

- Jó, oké, köszi, kedves vagy. Biztos? Jó, jó, köszi. Puszi, szia, én is szeretlek. Szia.

Mire felém nézett, már könnyeztem. Előttem mondta azt valakinek, hogy szereti. És hallottam, HALLOTTAM, hogy női hang szólt a telefonba. HALLOTTAM!

- Az unokanővéremmel beszéltem, butus – simogatta meg David az arcomat.

- Miről? – töröltem le a könnyeimet.

- Vigyáz Naomira.

- Miért? – kérdeztem. Hirtelen nem esett le, miért kell rá vigyázni.

- Hogy mehessünk sítáborba.

- Vííí! Köszi! – csókoltam meg Davidet, aki mosolyogva csókolt vissza. Végre jó kedvvel tudtam elaludni. 

21. Fejezet

Reggel nagyon vidáman keltem, és ebben az is közrejátszott, hogy hétágra sütött a nap. Jó, kicsit… furcsa volt, hogy november közepén így kellett felöltöznöm.

Legalább 10 fokkal melegebb volt, mint lenni szokott, de ennek mindenki nagyon örült. David halvány mosollyal nyugtázta az eseményeket, miközben az iskola felé sétáltunk.

- Most nem akarsz póló nélkül, pulcsiban jönni, mint múltkor? – kérdeztem.

- Nem. Akkor elutasítottak. Mellesleg, azt akarom, hogy csak te lásd a csodás testem. – vigyorodott el.

- Király! – vigyorogtam én is, és egy puszit nyomtam a szájára. A suliba érve azon kaptam magam, hogy még jobban örülök, mert spanyol helyett összevonták az órát a duplarajzzal, így triplarajzzal kezdtünk, ugyanis Juanita néni valami vizsgálaton volt. De jó, hogy ennyit hiányzik az a nő… Az órán azt kellett rajzolnunk, ami a véleményünk most az életről.

Két részből tettem össze a rajzot, az egyik oldalát jobban kirajzoltam, mint a másikat, így nem tetszettek egymás mellett. Nem tudtam, mit csináljak, de hirtelen megvilágosodtam. Kettévágom! A csodálatos ötlettel felvillanyozódva viszont rájöttem, hogy nincsen ollóm. Na, akkor most mégis mit csináljak, ha nincsen ollóm?! Nekem kell egy olló!

- Elton, - fordultam hátra, - van ollód?

- Ceruzám van. – vigyorodott el perverzen. Köszi, sejtettem…

- Kat, van egy ollód? – fordultam a barátnőm felé.

- Ö, nekem nincs, de Bennek van, kérek tőle – mosolygott, én pedig megörültem, hogy végre lesz ollóm. Két másodperc múlva már repült is felém az említett tárgy, amit sikeresen elkaptam anélkül, hogy bárki megsebesült volna. Ez után precíz pontossággal kettévágtam a rajzomat.

El kellett magyarázni a képeket a tanárnak. Először nekem kellett kimenni, és kicsit zavarban elkezdtem a képekről beszélni.

- Az első kép a harcot ábrázolja, amiben muszáj részt vennem immár két hónapja, - kezdtem mesélni – a második pedig… - úgy folytattam, hogy az arcom teljesen vörös volt. – Hogy… van egy hely, ahol megnyugodhatok, és ahol vigyáznak rám.

Szerencsére senki nem úúú-zott, szóval viszonylag olyan fejjel mentem vissza, ami csak kicsit akar felrobbanni. Ben képén elnevettük magunkat. Egy óriás tanár volt, aki ordított, és lenézett a törpe Benre.

- Ez a kép a matematikaórát mutatja, amitől a világon a legjobban félek – vigyorgott, és leült a helyére. A többiek rajza nem igazán érdekelt, csak a Katé és az Eltoné. Először Katniss ment ki a rajzával, amin szintén egy tanár volt, aki ordított. Felismertem, az irodalomtanár… mögötte a táblán 4 költő neve. El akarta kapni a rajzon Kat karját, de Ben kihúzta az ajtón, még időben.

- A kép azt mutatja, hogy az irodalomtanár megpróbál engem egyszerre 4 költő életrajzával megismertetni. – itt megborzongott. – De Ben megment.

Katniss után még voltak ketten, aztán jött Elton. A rajza egy szőke fiút ábrázolt, akinek a lábát sötét indák fogták körül, de nem ez volt a legnagyobb baja. A feje közepén szét volt választva, és két arca volt. Az egyik ordított egy osztállyal, a másik pedig egy lányra mosolygott.

- A képem azt mutatja, hogy az egyik felem mindenkit gyűlöl, a másik felem pedig megnyugvást talál egy lánynál. – mondta, és leült a helyére. Két kérdés merült fel bennem. 

1: Az indákról miért nem beszélt?

2: Ki az a lány?

Óra után Eltonhoz mentem, hogy mondja el, de csak az indákról beszélt. 

- Azt jelzi, hogy… nem tudok szabadulni. – mondta, de úgy éreztem, ez csak félig igaz. A lánnyal kapcsolatban viszont elfelejtettem faggatni. A következő két óra után való ebédszünetben ezt is megkérdeztem Eltontól.

- Hé – kezdtem, miközben egy sült krumplit tettem a számba, - ki volt a lány a képen?

- Senki. – vágta rá.

- Na, mondd már el!

- Senki! – válaszolta kicsit erélyesebben. Na, itt kellett volna abbahagynom. De, én hülye, nem tettem.

- Kérlek, nem mondom el a lánynak!

- NEM ÉRTED MEG, HOGY SENKI?! – mennydörögte, mire ösztönösen összehúztam magam. Az ebédlőben mindenki felénk nézett, de én csak komolyan fogtam magam, összecsuktam a dobozos kajámat, és elindultam a koliba. Örültem, hogy nincs több óránk. Az idegességtől és a megalázottság érzésétől könnyek kezdtek folyni a szememből, és meglepetten tapasztaltam, hogy odakint esik. Átszaladtam a koliba (már amennyire egy ilyen magassarkúban lehet), és felmentem a szobámba. David már ott várt.

- Mi a baj, kincsem? – kérdezte, mikor meglátta a könnyeket az arcomon.

- Semmi – töröltem le őket gyorsan, - csak Elton ordított velem az egész ebédlőnyi sereg előtt.

- Elton egy köcsög. – jelentette ki David.

- Nem az! Ő a barátom! – válaszoltam megint sírva.

- Jól van, akkor nem az. Tudom, mi vidít majd fel. – mosolyodott el, és elém rakott egy nagy tál gabonapelyhet.

- Király vagy – magyaráztam két másodperccel később tele szájjal. Közben az eső is elállt, David pedig úgy nézett rám, mint egy gyilkosra.

- Mi van? – kérdeztem, miután lenyeltem a gabonapelyhet.

- Francba… - motyogta.

- Mi van?! – emeltem fel a hangom.

- Megnőtt az erőd.

- A mim? Még mindig nem tudok arrébb tolni egy szekrényt sem!

- Nem olyan erő. Szerinted miért sütött reggel a nap? Mert jó kedved volt. Miért esett? Mert sírtál. És miért van megint jobb idő? Mert a kedved is jobb.

- Óóóóó. – esett le. – És?

- ÉS?! Ezt csak az első őrzők csinálják!

- Franc… - motyogtam.

- Pontosan. Figyelj rám, oké? Bármilyen kedved van, próbálj mindig közömbösnek tűnni, hogy ne tudják, tőled függ az időjárás, rendben?

- Oké. – bólogattam, és idegességemben azt sem tudtam, mit csináljak. Erre elborult az ég.

- Nyugi, jó?  - simogatta David az arcomat. – Nem lesz baj. Csábításból jelesezzünk, oké?

- Rendi – vágtam rá, és nekiálltunk játszani. A tájfutásnál jártunk, és egyszerűen mindig eltévedtünk. De sikerült 500 akcióponttal átlépni a következő epiódba. Jó, tudom, 500 akciópont… de, na, gyűjtögető vagyok. Meg… imádok venni. 

- Akarok egy őzikét. – jelentettem ki, mivel Lysander volt a párunk, és őzikét láttunk.

- Nem kapsz őzikét, bocsi – nevetett David.

- Naa, csak egy picike őzikét!

- Tudod, hogy az nem háziállat.

- Na, jó, tudom… - szomorodtam el, mire David magához ölelt.

- Épp elég neked magadra is vigyázni – puszilt a hajamba, mire kirázott a hideg.

- Igaz – mondtam rekedten. David erre felkapta a fejét, és hamarosan már egy nagy csókcsatában kerültek le rólunk a ruhák. Nos, úgy látom, a fiút felizgatja a rekedt hang. Visszagondoltam rá, hányszor voltam már rekedt előtte, és elpirultam. Már akkor, amikor féltem tőle… De ezek a gondolatok gyorsan el is tűntek egy tökéletes szeretkezés után.

- Nem tudok betelni veled – vigyorgott David.

- Nem is kell – öleltem át, és csak azt vettem észre, hogy korog a gyomrom. 

- Éhes vagyok. Gyrost szeretnék. – mondtam a fiúnak.

- Hozok neked. – válaszolta David, és negyedórával később már a szobámban ettem a finomságot.

- Esküszöm…hogy…te…vagy…a…világon…a…legjobb…pasi… - magyaráztam, újabb és újabb falatokat nyomva a számba.

- Tudom. – jelentette ki David, mire hozzávágtam egy gyros-darabot, amit ügyesen a szájával kapott el, és egyből megette.

- Te, asszony – folytatta, - annyit eszel, mint egész New York… hogy a jó istenben nem hízol el?!

- Nem tudom – vigyorogtam.

- És mennyit fogsz enni, ha terhes leszel?

Erre abbahagytam az evést. Gyerek. Még eszembe sem jutott. Milyen lesz kihordani őt? Tudni, hogy a szívem alatt van egy baba? Vajon Davidtől lesz? Hülyeség, biztosan Davidtől lesz. Ki mástól lenne? Vajon olyan szép, és rendes lesz, mint Naomi? Vörös lesz a haja? FEL LESZEK ÉN KÉSZÜLVE A GYEREKNEVELÉSRE?!

- Adj egy cigit – mondtam idegességemben Davidnek.

- De…te nem is cigizel.

- Nem baj, adj egy szálat.

- Nem lehet.

- Má’ mé’ nem?

- Mert már nem cigizek.

- Nem? Mióta? – fel sem tűnt.

- Amióta tudom, hogy te nem szereted.

- De cukiiii – ugrottam rá a barátomra, aki jutalmul megcsókolt.

- Miért vagy ilyen ideges? – kérdezte.

- Attól félek, hogy nem tudok majd felnevelni egy gyereket. Mert olyan analfabéta vagyok, meg minden…

- Figyelj ide – kezdte David, - ezen még nem kell gondolkodnod. Még van legalább 6 éved ezt eltervezni. De ha akkor is félnél, én ott leszek neked.

De édes! Elmosolyodtam. Már nem tervezi, hogy elhagy, velem szeretne családot alapítani! Ez az! Még beszéltünk a gyereknevelésről, és az is szóba jött, hogy hogyan fogom bemutatni őt a családomnak. Mert ők nyár végén visszajönnek.

- Nem nyár végén. – javított ki David.

- Hanem?! – megijedtem. Később? 3 év múlva? Soha?

- A ballagásodon már itt lesznek.

- Komolyan?! – örültem meg.

- Igen. A mennyben 2 hónapig megy mindig a zárcsere, addig nincs őrző.

- Váááá! De jóó! – ugrándoztam, és tovább beszéltem a bemutatást David és anyuék között. Négyőnk közül senki sem tudja, túlélem-e még ezt a 7 hónapot, de reménykedünk. És, ki tudja, talán ezután normális életet élhetek majd, mint Sheilah. Ezekkel a gondolatokkal aludtunk el, és örültünk annak, hogy végre társra találtunk – egymásban.

20. Fejezet

Figyelem! A szaggatott vonal után 18+ rész következik!

~ David szemszöge ~

Úgy éreztem, mintha órák teltek volna el az óta, hogy sóhajtottam egyet a legutolsó mondatom óta.
- Nos… - kezdtem, - elgondolkodtam azon, amit mondtál.
Cassie erre felsóhajtott. Biztos félt, hogy mit mondok, de sejtettem, hogy meg fog lepődni azon, amit mondani fogok. De hogy ilyet mond, azt nem is sejtettem. Na, előtekertem. Szóval, ott tartottam, hogy végre elkezdtem beszélni.
- Amikor megtudtam, hogy a védőd leszek, kiakadtam. Éppen a közös jövőmet terveztem Sheilahval, bár nem tudom, miért, mikor nem is illettünk össze. De már beszerezted az első mínusz pontot. Úgy gondoltam, egy nyávogós, buta liba vagy. Mikor bejöttem a szobádba, legelőször sírni láttalak. Második mínusz pont, mert nyávogósnak néztelek, és hülyének, miközben magyaráztam az őrző-dolgot. Viszont mikor este befeküdtél mellém, elbódított az illatod. Nagyon finom – mosolyogtam. Tényleg finom illata volt. – De nem törődtem veled, a gondolataim Sheilah körül forogtak, és nem tudom, miért, mikor már akkor is tudtam, hogy nem ő az igazi, sőt, még azt is sejtettem, hogy te leszel az. Mikor azt álmodtad, hogy megerőszakoltalak, aztán durván a bugyidba nyúltam, tudtam, hogy félsz tőlem, és emiatt gyűlöltem magam. Fogalmam sincs, miért csináltam, de ha visszatekerhetném… soha, sosem okoznék neked fájdalmat.
Cassie gyönyörű arcán egy könnycsepp folyt végig. Letöröltem, és folytattam.
- Mikor vége lett Sheilahval, akkor néztem először végig rajtad, miközben aludtál. Jó, ez egy kicsit perverzen hangzik, de na. És egyből rabul ejtettél. Nem hiszem el, hogy valaki ennyire csodálatos tud lenni. A hangod, az arcod, a szemeid, a szád, a porcelán bőröd, a törékeny tested, a hajad, a forró csókjaid, a puha kezed… mindent imádok benned.
A könnyei már gyorsabban és gyorsabban folytak, de én folytattam.
- Mikor összejöttünk, én voltam a világ legboldogabb embere, de nem mertem mutatni, mert Sheilah és köztem nem voltak érzelmek, és ehhez voltam hozzászokva. A szürkeséghez. És a húgom állapota is aggasztott. Apának azért nem mutattalak be, amnéziás, és ez olyan… rossz nekem. Az egyetlen, akire emlékszik, az a húgom. Mikor kitaláltad, mi a baja Naominak, és meggyógyították, az örömtől még inkább beléd szerettem, már ha ez lehetséges… mikor megláttam, hogy a zombik itt vannak, azt hittem, megőrülök, és olyan durván kaszaboltam szét mindenkit, hogy büszke lennél rám. Mikor ki akartak rúgni, egy világ tört össze bennem, mert már nem tudom nélküled elképzelni az életem. És ahogy Hold Úrral beszéltél… senki nem merte volna. De kiálltál mellettem, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy lehettem ennyire szerencsés, hogy ilyen lányt kaptam. Tudom, hogy Sheilaht példaképnek tekinted, de tudod mi ő hozzád képest? Semmi! Egy üres valami, de te… amikor azt mondtad, zuhanyozzunk együtt, nagyon megijedtem, nem tudtam, hogy fogjam vissza magam. Annyira gyönyörű voltál… nem tudtam betelni a látvánnyal – a számba haraptam. – A selymes bőröd, az érintésed… mindened… próbáltam úgy nyúlni hozzád, hogy érezd, vigyázok rád, bár nem tudom, hogy ez hogy sikerült. De mikor azt mondtad, úgy érzed, nem szeretlek, ezt muszáj volt bebizonyítanom. Mert nem akarlak elveszíteni, soha többé. Kicsit hosszú lett… - nevettem fel zavaromban, de Cassie csak rám nézve mosolygott és közben megállás nélkül folytak a könnyei. Hirtelen magához húzott, és megcsókolt. A csókunk hosszú volt és szenvedélyes, nem tudtunk betelni a másikkal. Mikor kellőképpen lenyugodtak a kedélyek, Cassie a szemembe nézett, és azt mondta:

~ Cassie szemszöge ~

- Szeretkezni akarok veled. – néztem komolyan David szemébe. Nos, szerintem akkor sem döbbent volna le jobban, ha azt mondom, Sheilah a nővérem, Pamela a húgom, és nem is ember vagyok, hanem egy ogre. Zavaromban a számba haraptam.
- Biztos vagy benne? – kérdezte David mélyen a szemembe nézve.
- Biztos. – bólintottam, mire a fiú megcsókolt. Óvatosan, és gyengéden.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hátradöntött az ágyon, és apró csókokkal halmozott el. A számról áttért a nyakamra, aztán a vállamra. Nehezen vettem a levegőt, és éreztem a lepkéimet csapkodni. David levette a felsőmet, és a melltartómat, ezzel teljesen fedetlenül hagyva a felsőtestem. Ösztönösen magam elé kaptam a kezeimet, amiket David lassan lefejtett rólam. Hamarosan ő is levetkőzött.  Mikor teljesen meztelenül feküdt mellettem, olyan erősen a számba haraptam, hogy megéreztem a vér ízét.
- Nagyon fogok vigyázni – suttogott. Hirtelen szúró fájdalmat éreztem, mire erősen a karjába martam, ő pedig megállt. Ez a fájdalom még fokozódott addig, amíg könnyek nem kezdtek folyni a szememből. David egyből abbahagyott mindent, és aggódó tekintettel vizslatott.
- Nagyon fáj? – kérdezte.
- Nem, folytassuk. – válaszoltam határozottan. Mikor a számat halk sóhajok hagyták el, a fiú gyorsított, és ezzel a lélegzetvételeink is felgyorsultak. A kezemet a hátán tartottam, és néha meg-megkarmoltam, közben pedig szenvedélyes csókcsatába kezdtünk. Nem túl sokkal később olyan jó érzés kerített hatalmába, hogy már szinte fájt.
- David… én… szerintem… - nyögtem pár lökés között.
- Én… is… - válaszolta ugyanilyen technikával. Nemsokára testünk megfeszült a gyönyörtől, és úgy kapaszkodtunk egymásba, mintha bárki is el akarna minket szakítani egymástól. Csodálatos érzés volt, nem is tudom, hogy bírta e nélkül David.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Pár perccel később pihegve feküdtünk egymás karjaiban.
- Nagyon fájt? – kérdezte a fiú.
- Nem, csodálatos volt. – válaszoltam boldogan. – És én… nagyon rossz voltam? – haraptam a számba.
- Varázslatos voltál – sóhajtott David, és úgy mosolygott, hogy tudtam, visszagondolt az előző percekre. Szorosan hozzábújtam, és adtam egy puszit a mellkasára.
- Szeretlek – suttogtam.
- Én is szeretlek. – válaszolta a fiú, mielőtt elnyomott volna minket az álom.

19. Fejezet

Egy sötét barlangban sétáltam, és David hirtelen elém ugrott.
- Azt hiszed, kellesz bárkinek is?! Sheilahval kellett volna maradnom, bár meghaltál volna! A húgom életét is csak azért mentetted meg, hogy benyald magad, mi?! Kis szaros… Egy éjszakára fogsz kelleni, semmi másra… - vigyorodott el, aztán erőszakkal lecibálta rólam a ruhákat, és…
Mély levegő, csak egy szokásos álom… - gondoltam az ágyon ülve. David tovább aludt, de ezt nem is akartam volna elmesélni neki. Könnycseppek folytak le az arcomon. Vajon tényleg ennyit számítok neki?
Visszafeküdtem, és befészkeltem magam David karjai közé.
- Sheilah… - suttogta félálomban, mire elfogott a csalódottság, és nem tudtam, mit tegyek. Éppen elhúzódtam volna, mikor folytatta.
- Hagyj… Cassiet szeretem…
Ekkora már mindenféle könny áztatta az arcom, de végül mégis a karjaiban maradjam. Kicsivel később David fürkésző tekintetére ébredtem.
- Fel van duzzadva  a szemed. Nem fáj? Vagy… sírtál? – nézte az arcomat.

- Nem, semmi – motyogtam, és gyorsan felöltöztem.
A fürdőszobai tevékenységeimet egyre lassabban és lassabban csináltam, hogy húzzam az időt, és ne kelljen annyit Daviddel beszélnem. Fogmosás egyszer…kétszer…hatszor. A végén azért jöttem ki, mert a fiú érdeklődött, hogy biztos jól vagyok-e.
- Na, mondd már, mi a baj? – kérdezgetett David, miközben az osztályterem felé igyekeztem.
- Semmi…
- Kérlek…
Már csak öt perc volt csengetésig, szóval sóhajtottam, és a szememet lesütve megszólaltam.
- Csak… nem hiszem, hogy… tényleg szeretnél. Vagyis… hogy az előző hét előtt szerettél volna.
Csengő. A helyemre ültem, és addig néztem David meglepődött arcát, amíg a matektanár be nem csukta az ajtót.
- Na, gyerekek! Ma másodfokú differenciálegyenleteket gyakorlunk…
A hang eltompítottan hallatszódott, mintha csak távolról figyelném az órát. Folyamatosan David meglepődött arca jelent meg előttem, ha lehunytam a szemem. Nem is figyeltem, csak meredtem magam elé, míg nem kaptam egy levelet.
„Mi a baj, Vöri?”
„Semmi, Elton. Miért hiszi azt mindenki, hogy valami bajom van?!”
„Ezt te sem gondoltad komolyan.”
„Haha… jó, talán van valami bajom.”
„Elmondod?”
„Úgy érzem, mintha David nem szeretne annyira, mint én őt.”
„Ha így is lenne… én mindig itt leszek neked. :)”
Elmosolyodtam. Igen, Eltonra mindig számíthatok. Ezután egy fokkal jobban figyeltem, de mivel nem a kedvencem a matek, inkább csak bambultam. Következő óra dupla színjátszás volt, amin a díszleteket csináltuk. Illetve, Olivia és Nick kivételével, mert ők többet smároltak, mint dolgoztak. Jó, persze, megértem, elvégre nem tudnak annyit találkozni… De akkor is tanóra van…
A következő két óránk elmaradt, mert Juanita néni elutazott, mivel az unokahúga most szül, és ez annyira hirtelen történt, hogy nem volt idő helyettesítő tanárt keresni. Úgy döntöttem, a maradék időt Eltonnal, Bennel és Katnissel töltöm. Egyikük sem lelkesedett az ötletért, de mikor megkértem Eltont, hogy legyen normális, az hatott. A végére már nagyon is jól szórakoztunk.
- Na, szóval. Az előző sulimban – mesélte Ben – volt egy angoltanárunk. Hát… képzeljetek el egy gömbhalat tüskék nélkül, kaméleonszemmel, és kb. 50 szál hajjal, ami az égnek áll. Egyszer azt mondja: hát, én nem is értem, miért vagyok itt… Erre én: na, ezt én se…
Nevetés töltötte be a parkot, ahol a hambinkat fogyasztottuk.
- Ez jó – vigyorogtam. – Nekem egy 40 éves osztálytársam volt, aki a 30 éves tanárnőt mindig néninek szólította. Év végén kiderült, hogy poénból, ők ugyanis házasok voltak 5 éve.
- Ez nem vicces. – világosított fel Elton.
- Akkor mondj jobbat – vágtam rá.
- Rendben. Mikor hatodikos voltam, éhes voltam nyelvtan órán. Ezt beszéltem a nyelvtantanárral: „Ehetek?”, „Nem.”, „Haljak meg?!”
Katnissék nevettek, de én összeszorítottam a szám, és mikor úgy gondoltam, nem fogom elnevetni magam, megszólaltam.
- Ez sem volt vicces.
- Mert nincs humorod – vonta fel a szemöldökét Elton.
- Elmész te a…
- Én mesélek! – dobódott fel hirtelen Kat. – Öhm…nálunk volt egy dagi titkárnő. NAGYON dagi. Jött le az ebédlőbe, mi pont ettünk az osztálytársaimmal. Bejön, azt mondja: jó étvágyat. Erre egy osztálytársam: köszönjük, gurulj tovább.
Megint nevettünk. Annyira jól éreztem magam, hogy csak akkor jöttem rá, hogy 3 óra, amikor David felhívott.
- Szia, kicsim, merre vagy? – szólt a telefonba.
- Öhm… a parkban Eltonnal, Katnissel és Bennel.
- Ó. Figyelj csak… nem jössz haza?
- De, sietek.
- Jól van, puszi.
- Szia, szeretlek.
- Én is szeretlek.
- Mennem kell. – mondtam a többieknek, mikor leraktam a telefont.
- Ne mááár, muszáááj? – nyafogott Katniss.
- Igen, David hívott.
- Igen, David hívott – utánozta a hangomat nyávogva Elton, mire felhúztam a szemöldököm. Nem értettem, mi baja van.
- Miért csinálod ezt? – kérdeztem.
- Mert nem szereted. – vigyorodott el, és átkarolt.
- Igenis szeretem Davidet! – fakadtam ki.
- Nem azt, te bolond. Azt nem szereted, ha nyávogok. Mindig csak David, David, David… - és már megint nyávogott.
- Fejezd már be! – szóltam rá újból. Ezúttal szerencsére nem kezdte újra. Kissé elcsendesedtünk ettől, miközben visszaindultunk a koliba (persze nevettünk, csak nem olyan hangosan), mivel ők nem akartak maradni nélkülem. Az aulában már várt David. A többiek elköszöntek tőlem, én pedig a barátomhoz mentem, kicsit zavarban, hisz még emlékeztem a reggeli „incidensünkre”.
- Szia – búgta David, és megcsókolt.
- Szia – válaszoltam zavarban, és hagytam, hogy a fiú felvezessen a szobánkig. Ott viszont egy fekete kendőt kötött a szememre.
- Mi van? – kérdeztem félve.
- Meglepetés lesz. – suttogta, én pedig bólintottam.
- De miért nem mondod el? – torpantam meg az ajtó előtt.
- Öhm… miért mondanám el? Mondom meglepetés.
- Majd meglepődök. – ajánlottam.
- Két másodperc múlva bent vagyunk, azt miért nem tudod megvárni? – kérdezte David.
- Hm, igaz. Menjünk. – vágtam rá.
Bementünk az ajtón, és egyhelyben álltam, amíg David becsukta az magunk mögött.
- Tádá – suttogott újból, miközben levette a kendőt a szememről. A meglepetéstől könnyek gyűltek a szemembe. A padlón rózsaszirmok hevertek, égő gyertyák körül, amik egy szívet alkottak. Előttük volt egy kétemeletes csokis torta, ami tetején egy marcipán kislány és kisfiú fogta egymás kezét.
- Ez… csodálatos! – mondtam a fiúnak meghatódva, és meg akartam csókolni, de ő hirtelen lehajolt. Nem értettem, és kicsit mérges is lettem, de hirtelen megláttam, ez miért történt. A viasz nagyon elolvadt, és a láng majdnem a szőnyeget súrolta. És akkor következett a két-másodperc-alatt-fújj-el-harminc-gyertyát-hadművelet, amiben én is segítettem. Felszedtünk mindent a földről, és öt perc múlva már a tortát majszolva ültünk az ágyon.
- Tartozom egy vallomással. – mondta David.

18. Fejezet

Mielőtt belekezdenétek az olvasásba, előre szólok, hogy a fejezet végén előfordulhatnak 16+-os részek!

~ Két héttel később, Cassie szemszöge ~

Izgatottan keltem fel. Éreztem, hogy a mai nap más, mint a többi. David rám mosolygott, és adott egy puszit a vállamra. Kirázott a hideg, de felé fordultam, és gyengéd csókolózásba kezdtünk. Imádom őt! Boldogan öltöztem fel.

- Tudod, milyen nap van ma? – ugrándoztam.

- Tudom, mosolyodott el David. – Boldog sz…

- Ma van az osztályfőnöknek való éneklééés! Mit akartál mondani? – néztem a szerelmemre.

- Öhm… semmit – motyogta, és levette az alvós pólóját. Vörös fejjel végignéztem a hibátlan testén, amivel még mindig nem tudtam betelni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve odaléptem hozzá, és simogatni kezdtem a hasát. 

- Tetszik? – kérdezte mosolyogva, mire aprót bólintottam.

- Csak a tiéd.

- Tudoooom! – vigyorogtam, és megcsókoltam Davidet. Aztán rájöttem, hogy alig van időm a suliba érni, szóval a fiúval átrohantunk a koliból az első órám helyszínére. Duplarajz volt.

- Gyerekek! – kezdte a tanár. – Ma állatokat kell rajzolnotok. Igen, teljesen mindegy, milyet, Elton. Nem Ben, egy katicás nyakkendő nem állat, tárgy. De igen, a katica állat…

Nevetve dolgoztunk, és csak másfél óra múlva néztünk fel. Kiskacsákat rajzoltam, amik nagyon aranyosak voltak… legalábbis szerintem.

Ezután tízórai szünetben Pamela jött be a termünkbe. Ösztönösen megijedtem tőle, hiszen sokszor lehordott már sok mindennek… ráadásul pont felém tartott. Az adrenalin szintem az egekbe szökött, és a kezem görcsösen szorította a másikat.

- Szia. – mondta Pamela elém ülve.

- Szia… - motyogtam.

- Figyelj, én bocsánatot szeretnék kérni tőled. Sajnálom, hogy így kiakadtam, nem láttam át a dolgokat. Megbocsátasz? – nézett rám félénken mosolyogva.

- Öhm… meg, persze, semmi baj – mosolyodtam el én is.

- Szuper, köszii! – visongott Pamela, megölelt, és kirohant a teremből. Hát… rendben, ha ő örül, akkor oké. Ezután következett egy matek óra, utána pedig két színjátszás. Örömmel vettem észre, hogy Olivia és Nick összejöttek. 

- Gratulálok! – mosolyogtam rájuk, mire mindketten elvigyorodtak, rávágtak egy köszit, és megcsókolták egymást. Aranyosak voltak, főleg, hogy Nick egy fejjel magasabb volt Oliviánál, és a lánynak mindig pipiskednie kellett. Jó, köztünk Daviddel sincs ennél sokkal kevesebb méretkülönbség, de én legalább nem az álláig érek, hanem az orráig. Ez is valami! Már egyre jobban összeállt a színdarab, ami azért is volt jó, mert november eleje van, és másfél hónap múlva ezt előadjuk. Mikor hazaértem, ledőltem az ágyra. Jövő héten nem kell iskolába menni, mert őszi szünet, ami most kicsit elhúzódott, de nem baj. David nem jött értem, de úgy voltam vele, majd jön. Addig csábításból jeleseztem, és örömmel állapítottam meg, hogy az esélyem Castielnél 100 lett. Hát, na, mi van, ha vonzom a rosszfiúkat? Vigyorogva tettem le a telefont, mert elfogyott az akciópontom, és unalmamban a galériámban levő képeket kezdtem nézni. Idiótán vigyorgok, David pedig WTF? fejjel néz rám, a következő képen megcsókol, a harmadikon a hajamból bajszot csinál magának, a negyediken csücsörítünk a kamerába, mint két bolond, az ötödiken pedig David ölében ülök, az én ölemben meg Naomi, és mindhárman mosolygunk. Jó érzéssel töltött el, hogy a fiúval ennyire egymásra találtunk, és egy kis családot alkottunk, amióta Naomi elfogadott engem. Így nem gondolok annyit a szüleimre… akik nagyon hiányoznak. Vajon most mit csinálhatnak? Mennyire hiányzom nekik? Az arcomon könnyek folytak le, amiket gyorsan letöröltem. Nem! Erős vagyok! Ha itt hagytak, a legkevesebb, hogy nem hiányoznak! Ez az! Gyorsan felöltöztem abba a ruhába, ami minden lánynak ugyanez az osztályban, és ebben megyünk az osztályfőnökhöz.

Megkerestem előbb Katnisst, aztán vele együtt mentem le az aulába, hogy elinduljunk az osztályfőnökhöz. A hideg miatt a lányok inkább ugráltak az úton. Ben a kabátját Katnissre adta, amit elmosolyodtam.

- Tessék. – mondta Elton, és rám terítette a dzsekijét. 

- Köszönöm… nem fogsz fázni? – kérdeztem szöszit, aki megrázta a fejét.

- Idióta nők… - motyogta.

- Mi van?! – fortyantam fel.

- Miért nem hoztatok magatokkal dzsekit?

Hú, ez jogos kérdés. De már mindegy…

Az osztályfőnök, Mr Todd házához érve azon gondolkodtam, ki fog kopogni. Nos, ezt Ben megoldotta, ugyanis berúgta az ajtót, és egy „csókolom, tanbá’!” ordítással berohant. Nevetve követtük. Az osztályfőnök az asztalnál ült a nappaliban, ami nagyon tágas volt, és a falon borok sorakoztak. Mindenhol. Nem néztem szét alaposabban, csak azt vettem észre, hogy a felesége mogorván az asztal másik oldalán ül, és ugyanígy körmöl valamit papírokra. Csak nem válópapír?

Elénekeltük a Forever Youngot Mr Toddnak, amit kicsit megkönnyezett. Ezután jött a magánszámunk:

- Ó, kérem, Mrs Todd, figyeljen ránk egy kicsit,

El kell mondanunk magának most rögtön valamit!

Maga bizony szerelmet fogadott a férjének,

Meg bizalmat, és úgy, mint ő, hűséget!

Higgye hát el neki, hogy az a nő, kivel látta,

Nem egy buta szuka kutya, hanem a húga, látja?!

Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével minket,

Sok boldogságot az ifjú párnak… ez nem rímelt.

- Ó, Brendon! – ugrott fel a nő, és csókolgatni kezdte Mr Toddot. Visszafojtott kuncogással néztük végig a jelenetet, mígnem a tanár intett, hogy elmehetünk. Na, kösz… A Todd rezidenciából kilépve mindenki elindult egy irányba. Követtem őket, hisz biztosan megünnepeljük, hogy az osztályfőnöktől nem vál el a felesége. Egy kávézó-féleségbe mentünk be, és senki nem kért semmit.

- Ú… Cassie, úgy kell pisilni, bejössz velem? – kérdezte Katniss, én pedig bólintottam. Bementünk a mosdóba, és a halk zenét hallgattam, míg Katniss bent volt.

- Ú… ez lehet nagy lesz… á, addig ezt felveszed? – dobott ki egy zacskót a WC-ből. Hogy hogy került hozzá, nem tudom… de varázslatos ruha volt benne.

- Kat, ez honnan van? Kimegyek! – mondtam, és ki akartam lépni a mosdó ajtaján, de az be volt zárva.

- Nem lopott, nálam volt! Vedd már fel!

- Bezárult az ajtó! – mondtam, miközben a cipőmet hámoztam le magamról.

- Na, legalább van időd felvenni! 

Magamra kaptam a ruhát, ami csodálatos volt. Vagyis, csodásan állt rajtam. Szerintem. De semmi egoistaság…

A fülkéből Katniss egy kék, fodros miniruhában jött ki.

- Ezt honnan szedted? – kérdeztem.

- Nálam volt. – válaszolta. Ja, tudhattam volna… Ez után Kat még arra is megkért, hogy sminkeljem ki magam, és göndörítsem be a hajam alját. Hát jó, de HOGY KERÜLT HOZZÁ SMINK ÉS HAJGÖNDÖRÍTŐ IS? Nem gond, furcsa iskola, furcsa lények, ez nem furcsa…

Még fél órán keresztül nem tudtunk kimenni, mert be volt zárva a WC-ajtó. Viszont aztán végre egy nagy rúgással kinyitottam, és egy konfettikkel, tortával, az osztálytársaim és David szmokingos-miniruhás változatával, és egy „Boldog 17-et, Cassie-Őrző!” felirattal találtam szembe magam.

- Köszönöm! – mondtam, és mindenkit sorban megöleltem. El is felejtettem, hogy ma van a szülinapom! Mivel mindenki éhes volt, megettük a tortámat. 4 emeletes, citrom-vanília-csoki-erdeigyümölcs torta volt, és azt hittem, elájulok tőle. 

- Tetszik? – mosolygott David.

- Igen. – válaszoltam boldogan.

- Én csináltam.

- Tényleg? – képedtem el.

- Aha.

- Fúj – grimaszoltam, mire mindketten elnevettük magunkat. – Vicceltem, ez a legfinomabb torta, amit valaha ettem.

- Akkor jót rendeltem. – vigyorgott.

- Nem is te csináltad?!

- De. Én csináltam…a rendelést.

Erre még jobban nevettünk, és összekentem tortával. Na, ebből az lett, hogy később, a szobába érve, mindketten fehérneműben tejszínhabot fújtunk egymásra, miközben folyamatosan nevettünk. Éppen háton feküdtem a földön, David pedig rajtam, mikor megéreztem valami keményet… ott. És akkor esett le, hogy FEHÉRNEMŰBEN vagyunk!

- Jól vagy?! – kérdezte ijedten David. Akkor, gondolom, most lettem paradicsomvörös…

- Nekem ez nem megy… - kászálódtam ki a fiú alól.

- Mi? Ugye nem..? – kérdezte, mire megráztam a fejem.

- Nem, csak rosszul fogalmaztam. Úgy értem a szex… én… nagyon félek – hajtottam le a fejem.

- Ó, egyem meg – húzott az ölébe David, és mivel még mindig állt neki, összerezzentem.

- Ne haragudj – mondta, és inkább letett. – Kincsem, addig várok rád, ameddig csak szeretnéd. Én itt leszek neked mindig, és nem foglak siettetni. Megígérem. – adott egy puszit a számra.

- Zuhanyozzunk együtt. – vágtam rá. 

- Mi?

- Sötétben. – tettem még hozzá. A fiúnak tetszett az ötlet, így bementünk a sötét fürdőszobába, és levetkőztünk. Ezt már megbántam, nagyon-nagyon féltem, de nem lehetett visszatekerni… Mikor beálltunk a zuhany alá, megéreztem David mellkasát az enyémnek nyomódva. Megöleltem őt, és hamarosan éreztem is, hogy valami a hasam aljának nyomódik.

- Ne haragudj – mondta David, én pedig zavartan megráztam a fejem, bár ezt nem láthatta. Langyos vizet kezdtem engedni, és mikor vizet engedünk, egy pici pötty elkezd kéken világítani. Nos, ez láthatóvá tette előttem (majdnem teljesen) David tökéletes arcát, és a hasán levő kidolgozott izmokat egészen a…

A számba haraptam. Nagyon zavarban voltam, és nem tudtam, most mit csináljak. Így… elfordultam. David közelebb jött hozzám, ügyelve rá, hogy AZ ne érjen hozzám, és a vállamba puszilt.

- Ne félj, nem fogok veled csinálni semmit – suttogott. Visszafordultam, és ködös tekintettel megcsókoltam. A fiú megfogta a combjaimat, és az ölébe húzott, aztán a fenekemnél fogva tartott. A lábaimat a derekára kulcsoltam, és hagytam, hogy a csókcsatánk eltartson hosszú percekig. Aztán, miután letett, nem akartam még tovább kínozni, így gyorsan megfürödtünk, sötétben megtörölköztünk, és visszamentünk a szobába. Én még mindig zavarban inkább csak odabújtam Davidhez, mert hirtelen eszembe jutott, hogyha én láttam őt, akkor ő is látott engem… Mintha a fiú csak kitalálta volna a gondolataimat, megszólalt:

- Minden egyes porcikád gyönyörű.

Mosolyogva magamhoz öleltem, és adtam egy puszit a szájára. Aztán elaludtam.

17. Fejezet

~ Cassie szemszöge ~

Davidet otthagyva berohantam az irodába. Az igazgatónő összerezzent, Hold Úr pedig kíváncsian vizslatott. Könnyes arccal kiáltozni kezdtem.
- NE! Kérem, ne kelljen Davidnek itt hagynia! A húga élete forgott kockán, és nem tudhatta, hogy pont most törnek be, erről nem is kellett volna tudniuk! Az én hibám, hogy Katnissnél voltam, és nem a védett szobában! Én… ha Davidnek el kell mennie, elmenekülök. Életemben először fontos nekem valaki, őt ne vegyék el, mint a szüleimet! Nem akarom! Kérem… - zokogtam, és térdre estem.
- Sajnálom, de… - kezdte az igazgató, de félbeszakította egy halk kuncogás. Majd egy nagy nevetés. Felnéztem, és Hold Úr nevetett önfeledten. Ideges lettem. Mit kell ezen nevetni?! Annyira vicces?!
Kezdtem egyre idegbetegebb lenni, és a kezem is ökölbe szorult.
- Állj fel, lányom. – mondta komolyan Hold Úr, mire engedelmesen felálltam, és megtöröltem könnytől maszatos arcomat. Ő pedig folytatta:
- Nagy bátorságra és kitartásra vall előbbi cselekedeted. Büszke vagyok rád, Őrző. És, őszintén bevallom, legalább egy ilyen kitartó lelki csatára számítottam. Régóta vagyok a szakmában, lányom, bevallom neked. Az igazgatónő kevésbé – erre az említett személy kérdőn nézett Hold Úr felé -, így ő nem is láthatja körülöttetek ezt a mágikus kapcsolatot. Ti biza egymásnak vagytok ám teremtve, ami nem kevesebbet jelent, mint hogy ki sem bírnátok ezt az elszakítást. Nem fogunk titeket elválasztani, vala.
- Tessék? De David megszegte a szabályokat! Nincs vele különösebb problémám, legjobb a szakmában, de ezt senkinek nem lehet! – vágott közbe az igazgató.
- AZT A HÉT MEG A NYÓCCÁZÁT! – dörmögött Hold Úr. – HÁT HOGY A MANÓBA NEM ÉRTI MEG, MAGA NŐSZEMÉLY, HOGY ŐK EGYMÁSNAK VANNAK TEREMTVE?!
- De… de…
- A TERINGETTÉT NEKI, ASSZNONYOM! HÁT MAGA HOGY A MÉNKŰBE ILYEN LASSACSKÁN FOGJA FEL EZTET?!
- Értem, uram, sajnálom! A fiú marad. Mehetsz. – nézett rám kissé dühösen.
- Nagyon köszönöm! – néztem rájuk, majd kirohantam, és egyből David ölébe ugrottam. Ő a derekamnál fogva tartott, én pedig a nyakába kapaszkodtam, és megcsókoltam. Annyira boldog voltam, hogy arra nincsenek szavak.
- David, jöjjön be! – hallottam az igazgatónő hangját, mire elengedtem a fiút.
- Katnissnél leszek. – mondtam, és míg ő belépett az irodába, én fogtam a barátnőmet, és elkísértem a szobáiba.
- Annyira sajnálom… - mondtam, miközben Kat sebeiről mostam le a rászáradt vért.
- Hé, semmi baj! Nem ti tehettek róla, nem haragszom. – mosolygott.
- Te vagy a világon a legjobb… - sóhajtottam megkönnyebbülten. Hirtelen Ben rontott be.
- KICSIM! Jól vagy? – ugrott rá Katnissre, én pedig csak néztem. Ők együtt vannak? De jó!
- Most meghalok – motyogta, mire Ben leszállt róla.
- Mi történt? – kérdezte kíváncsian, mire Katnisszel összenéztünk. Töviről-hegyire elmeséltük neki a történteket, amit Ben figyelmesen hallgatott. Még órán sem figyelt ennyire, mondjuk tény, hogy ez érdekesebb, mint a többi. Egyébként Ben vérfarkas, mint Katniss, de ez nem tudom, miért is jött ide.
- MEGÖLÖM DAVIDET! – ugrott fel, mikor végighallgatta a történetet.
- Nem, hozzá senki sem nyúl! – vágtam rá.
- Jó. – törődött bele egyből Ben, és Katnisszel beszélt tovább. Hirtelen benyitott David.
- Megöllek! – rohant felé Ben.
- Nem. – mondtam Kattel kórusban.
- Oké. – mondta, és megint visszaült Katnisshez. Otthagytam őket, és visszasétáltam a szobámba Daviddel.
- Mit mondott az igazgatónő? – kérdeztem, miközben a számat harapdáltam.
- Ledarálta, hogy mik a szabályok. De… - kezdte, és lehajtotta a fejét. – Ne harapdáld a szád.
- Miért ne? – kérdeztem.
- Öhm… felizgat.
- Bocsi. – mondtam, de az ijedtségtől nem csak elpirultam, be is rekedtem. David sötét szemekkel rám nézett, mintha fel akarna falni. Lassan közelebb lépett hozzám, én pedig megcsókoltam. Ő felbátorodva megfogta a fenekem, és az ölébe kapott. Lábaimat összekulcsoltam a dereka körül, és hagytam, hogy a falnak nyomjon, miközben le nem vette a száját az enyémről. Hamarosan viszont rájöttem, hogy lehet, ő többet akar, így elrohantam fürdeni. A meleg víz megnyugtatott, és kiérve már nem is voltam ideges. Befeküdtem David mellé az ágyba, és szorosan hozzábújtam.
- Álmos vagy? – kérdezte, mire bólintottam. Kikapcsolta  TV-t, amit eddig nézett, és kényelembe helyezte magát.
- Többé ne hagyj el – motyogtam neki.
- Ígérem. – suttogta, és megcsókolt.

~ David szemszöge ~

Nem tudtam aludni a boldogságtól. Cassie annyira szeret engem, hogy képes volt az igazgatónővel és Hold Úrral szembeszállni! Annyira büszke voltam rá. A szobában fülledt meleg volt, a lány egy mozdulattal hátat fordított nekem, és lecsúszott a fenekéről a takaró. Annyira erősen a számba haraptam, hogy megéreztem a vér ízét. Odalent valami merevedni kezdett, én pedig a hajamat téptem, mert nem tudtam, mit tegyek. De inkább ez, minthogy soha többé ne lássam… még jó, hogy hamarabb visszajöttem.
Nos, ezek a gondolatok nem terelték el a figyelmem a formás, kerek fenékről, amit körülbelül negyed órája csodáltam. Simogassam meg? A kezemet felé indítottam, de mielőtt hozzáértem volna, elhúztam a kezem. Nem. Emlékszem, mi volt, amikor dühös voltam rá, és benyúltam a bugyijába. Bár nekem csodás érzés volt, sosem felejtem el azt a rémült szempárt… Ezért inkább a kezeimmel átöleltem magam. Na… de pasiból vagyok. A lány fenekét nézve azon gondolkodtam, miket csinálnánk együtt és…
Szerintem életemben először most pirultam el. Lassan néztem le boxeremre, ami nedves volt. Elélveztem. Itt, és most. Nem hiszem el, hogy ez a csaj ennyire megőrjít! Zavarban, és gyorsan átöltöztem. Miközben az ágyra másztam vissza, Cassie motyogni kezdett.
- Ne… David nem hagy el… szeret…
És ez így is volt.

~ Dimitri szemszöge ~

Minden hű katonámat megölték, egyesével merültek feledésbe, és most vérben úszva fekszenek egy vérfarkas szobájában. És hogy ez miért nem bosszant engem? Mert nem bosszant. Az a helyzet, hogy a hű szolgáim feláldozták életüket azért, hogy megtudjam, az Őrzőnek, akit véletlenszerűen megpróbáltunk becserkészni, haja világított a sötétben, mint Nap az égen, s ez bizonyossá tette számomra, hogy ez a vörös lány nem más, mint az Első. Szóval már nincs más dolgom, mint várni, hogy alkalmam jusson egy újabb támadásra. És ebben egy démont fogok alkalmazni, aki a csoport közé vegyül, és elhozza nekem a lányt.
- Ez annyira könnyen ment! – csaptam a saját tenyerembe, és vidáman tértem vissza otthonomba.