Akkorát
sóhajtva tértem vissza a való életbe, mintha két percig víz alatt lettem volna,
és azóta először kapnék levegőt.
- Cassie? Cassie! Felébredt! – kiabált mellettem David az erőtlen hangján.
Ránéztem, és kirázott a hideg. Bűzlött, ki tudja, mióta nem fürdött. A zsíros
haja a homlokát takarta, teljesen borostás volt. Kezei remegtek, a szemében tompa
fény égett. Annyira lefogyott, hogy az
egész arca beesett, és kilátszódtak a bordái. Észre sem vettem, hogy
felsikítottam.
- Mi a baj? – kérdezte David fáradtságtól rekedten.
- Te most azonnal jössz, és alszol egyet a szobámban! – mondtam neki, és átsétáltam
vele a szobámba, nem érdekeltek a nyúzott barátaim sem, az orvosok sem, de még
az igazgatónő sem. Mindenki kibír még pár órát. David már nem. Ahogy az ágyamba
fektettem, a fiú egyből elaludt, így leszedtem róla minden ruhát. Mit ne
mondjak… piszkos volt az összes. Mint aki hónapok óta ebben van… ha nem tudtam
volna, mi történt, azt mondtam volna, ezek egy csöves göncei. Póló nélkül még
jobban látszódtak a bordái, így inkább betakartam őt, és csak bámultam az
arcát, miközben azon gondolkodtam, hogyan is tértem vissza. Hirtelen bevillant.
David megint összejött Sheilahval, és
elmentek nyaralni. Két hét múlva viszont David visszajött, amikor már
felkészültem rá, hogy meg fogok halni. Azt mondta, megbánta, nem kellett volna
elmennie Sheilahval, és szeret engem. Itt megtört a varázs, és jöhettem vissza.
A mostani David viszont tényleg borzalmasan festett. Ki sem akartam
mondani, de csodáltam, hogy túlélte. Azt hiszem, most már elhihetem, hogy
tényleg, teljes szívéből szeret engem… csak nehogy valami baja legyen. Azért
kíváncsi voltam, most hanyadika lehet… április 13. Te jó… el sem hittem. A
szerelmem 3 és fél hónapja sanyargatja így magát?! Halkan zokogni kezdtem, és
közelebb bújtam hozzá, nem érdekelt, milyen a szaga, és a kinézete. Lassan én
is elaludtam kicsit.
David összesen 17 órát aludt, és mikor felkelt, éppen a kézfejét simogattam.
Egyből adtam neki fél liter vizet, amit meg is ivott egyben, és kapott tőlem
szalámis szendvicset is, de csak egyet, hisz tudtam, lassan kell
visszaszoktatnom az evésre, ha nem akarom, hogy valami baja legyen. A következő
utunk a zuhanyzóba vezetett: a fiúról feketén folyt le a koszos víz. A haját
háromszor is átmostam, de első dolgom lesz az orvos után fodrászhoz vinni.
Segítettem neki leborotválni a borostáját, mert még remegett a keze, aztán,
mikor már külsőleg szinte minden passzolt vele, elvittem a kórházba. A létező
összes vizsgáltatot végigcsinálták rajta, és míg az eredményekre vártunk,
beszaladtunk a fodrászhoz. A kórházban kapott még langyos teát és egy újabb
szendvicset, aztán megkaptuk az eredményeket. Mivel a fiú szervezete erős volt,
durva betegséget nem kapott, de ez is csak annak köszönhető, hogy próbálták a
minimálszinten megtartani. Viszont a sok koffeintől gyomorégése volt, ami elég
szuper, tekintve, hogy 3x annyit hányt, mint evett. Ezen kívül olyan problémái
voltak, amiket innentől rendszeres mosdással napok alatt meg lehet szüntetni,
de az is kiderült, hogy most nagyon sok pihenésre van szüksége, mert így is 38
fokos láza van, de ez a halálig növekedhet benne, szóval egyből indultam vele
vissza a szobámba, gyorsan langyos vízzel lezuhanyoztattam, és lefektettem
aludni.
- Olyan jó, hogy visszajöttél. Szeretlek… - suttogta nekem David, én pedig egy
puszit nyomtam a szájára.
- Én is szeretlek.
Mikor a fiú elaludt, elindultam megkeresni Eltont. Hamar meg is találtam
(Lindában), de nemsokára el tudtam indulni vele oda, ahová terveztem. Először
az erdőt akartam megkeresni, és mivel Elton volt az egyetlen, aki tudhatta, hol
van, őt kérdeztem.
- Valószínűleg David azért nem beszélt neked arról a helyről, mert már nincs
meg. – mondta a szőke fiú, amikor a tóról, a tisztásról és a fákról beszéltem.
– Én is ismertem azt a helyet. Most valami vidámpark van a helyén… - folytatta
kissé mérgesen, de megértettem. Az a hely csodálatos volt, úgy kellett volna
hagyni, ahogy. Miközben a Davidék házához baktattunk, elmeséltem Eltonnak, mi
történt velem az álomvilágban, és azt is, hogy ő is ott volt, és hogy
hallottam, mit mond nekem David.
- Ez azért van, - kezdett dicsekedni, - mert halálosan szükséged van ránk.
- Igen. – helyeseltem. – Rád HALÁLOSAN szükségem van.
A fiú lehajtotta a fejét. Elvégre… miatta haltam meg majdnem.
- Itt vagyunk. – törtem meg a csendet a ház előtt. Egyszerre 2 jó dolgot láttam
meg:
1., a ház ugyanolyan volt, mint két éve
2., újból eladó, volt, ráadásul még olcsón is!
- Bemegyünk. – parancsoltam meg, és az ajtó előtt éppen megállva kopogni
kezdtem. Hangosan, és sokszor.
- Mit huligánkodtok már?! – hallottam meg egy bácsi hangját, majd olyan erővel
nyílt ki az ajtó, hogy majdnem elestem.
- Megvenném a házat. – mondtam komolyan, mire a bácsi kinevetett.
- Kislányom, ez nem így megy ám! Tudod, mennyien akarják ezt a házat?
- Megvenném a házat az ár másfélszereséért. – javítottam ki magam, de már
bántam. Hogy lenne már nekem ennyi pénzem?
- Rendben, kislány. Megtartom nektek a házat, ha annyira akarjátok, de csak
mert a feleségem imádja a kölyköket. Viszont hagyj itt egy kis pénzt.
- Ú… - mondtam, és a zsebemben kezdtem kotorni. Meglepetten vettem észre, hogy
Elton is ezt teszi, és együtt összekapartunk… tíz dollárt.
- Ez komoly? Nem vagytok viccesek! – be akarta csapni az ajtót, de odatettem a
lábam, ami, bár nagyon fájt, megállította.
- Na, figyeljen, bácsika. Itt hagyjuk ezt a pénzt, mert nincs nálunk több. De
egy órán belül visszatérek még egy kis pénzzel. Rendben?
- Jó, számolom. – azzal ránk vágta az ajtót.
- TE TELJESEN MEGŐRÜLTÉL? – kérdezte Elton, mire bólintottam.
- De most pénzre van szükségünk. – azzal elrohantam a koliba, és az összes
pénzemet előkerestem, amit csak találtam, és írtam egy levelet Davidnek, hogyha
felkel, egyen, de ne sokat, mert hazaugrottam, de nemsokára jövök, és szeretem.
Kicsit értelmetlen lett, de siettem. A bácsikához lihegve kopogtam be újból, és
morogva fogadta el a pénzt, amit adtam neki. Úgy gondolta, még mindig kevés, de
nem tudtam neki felvázolni a dolgokat, miszerint a szüleim fogalmam sincs, hol
vannak, meg ilyenek. Mindegy, a lényeg, hogy a bácsi elfogadta a pénzt, aztán
rohanhattunk is Eltonnal egy vonatra, ami a 150 km-rel arrébb levő lakásomhoz
vezetett… a lakáshoz, ahová tilos lenne mennem, és amiért az igazgatónő kinyír,
ha visszatértem.
Négy óra vonatozás után, elgémberedett végtagokkal sétáltam a vasútállomástól a
farmunkhoz. Elton nyögve követett.
- Minek nektek farm? He? Minek kell különcködni? Most sétáljunk el a…
De nem folytatta, mert megérkeztünk. A vasútállomás mögött, nem messze volt a
farmunk. Néha hallottam egy-egy vonatot, de a teheneink hangosabbak voltak.
Elgondolkoztam azon, hogy élték túl az állataink ezt az időszakot, de szinte
meg sem lepődtem azon, hogy anyáék hazudtak, és egyáltalán nem mentek sehová. A
kocsijuk ugyanis itt állt. A lovaik viszont nem voltak az istállóban – tudom,
mert mindig nyerítenek, mint az idióták.
Nem tetszett az ötlet, hogy lopjam meg a szüleimet, de sajnos „meg kellett”
tennem. Ígyis-úgyis New Yorkba akarok költözni, mert beleszerettem a
nyüzsgésbe, még ha nem is gyakran megyek a belvárosba, szóval gondolom, hogy
segítenének. Ha pedig nem, az sajnos nem az ő döntésük. Azért ennyit
megérdemelnek azok után, hogy eladtak, nem?
Az ajtónk, mint mindig, nyitva volt. Sosem járt erre senki. Kivéve most.
Odabent a jellegzetes illat fogadott, amit annyira szerettem. Nem tudnám mihez
hasonlítani, de sehol máshol nem éreztem ilyet. Az otthon illata.
Apa pénztárcája a hálószobájában volt, az éjjeli szekrényen, mint mindig.
Kinyitottam, és rengeteg bankjegyet találtam benne. De engem nem az érdekelt.
Fejből tudtam a bankkártyáik kódját (régen nyomozósdit játszottam), és el is
vittem azt, amelyikről tudtam, hogy halmozzák rá a kimaradt pénzt. Elméletileg
egyébként is nekem szánták. Gyakorlatilag most már muszáj.
- Ez a szobád? – kérdezte Elton valahonnan. Tényleg a szobámban találtam rá.
Annyira jó érzés volt megint idebent lenni. A falak rózsaszínűek voltak, a
takaró is, és látszott, hogy anya legalább kéthetente újra és újra rendbe
teszi. Összeszorult a szívem, és az ágyra ugrottam. A fejemet a párnába
temettem, és onnan magyaráztam Eltonnak.
- Nem megyek haza. Nem megyek…
- De, jössz, mert megjöttek a szüleid. – suttogta. És tényleg ajtócsapódást
hallottam. Ijedten felugrottam, és bebújtam Eltonnal együtt a szekrényembe.
Tudtam, hogy majd fürdeni mennek, mert lovaglás után mindig ezt teszik. Előtte
anya viszont benyitott a szobámba, és az ágyamra ült, mintha csak ott feküdnék,
és hozzám beszélhetne.
- Jaj, Cassie, annyira hiányzol. Még két teljes hónapot ki kell bírnom
nélküled… - és csendben zokogni kezdett. Apa is belépett, és megsimogatta anya
vállát.
- Ne aggódj, tudom, hogy rendben van. Nemsokára újra láthatjuk. Addig tervezzük
tovább a meglepetését.
- Igazad van… remélem, örülni fog neki. – azzal kimentek a szobából, és pár
perccel később már a víz zubogását lehetett hallani. Ekkor kimásztunk a
szekrényből, és rájöttem, hogy sírok.
- Ne aggódj, nincsen semmi baj – ölelt magához Elton, és megnyugtatóan a
fejemet simogatta. Szorosabban bújtam hozzá, aztán írtam egy levelet.
„Kedves Anyu és Apu!
Itthon voltam. Elvittem egy bankkártyát. Nem szükséges nekem ajándék, mert
venni fogok egy házat. Bocsánatot kérek.
Egyébként jól vagyok, és alig várom, hogy újra láthassalak titeket.
Képzeljétek, barátom is van, alig várom, hogy bemutathassam nektek, az új
haverjaimmal együtt.
Szeretlek titeket, millió puszi: Cassie„
Halkan hagytuk el Eltonnal a házat, és felültünk a vonatra, amivel
visszatérhettünk a kollégiumba.
David már idegesen várt, pedig kora hajnalban értünk vissza.
- Te bolond! Nem elég neked az akcióból? Megöllek egyszer – húzott egyből
magához, és szorosan átölelt.
- Mondtam, hogy mindjárt jövök… ettél? – kérdeztem, elhúzódva a fiútól.
- Öhm, az úgy volt, hogy… ettem egy szendvicset, na – folytatta, látva az
arckifejezésemet.
- Mindjárt 20 vagy, és alig tudsz gondoskodni magadról… - forgattam a szemeimet
mosolyogva, majd visszamentem a fiúval a szobámba, ahol mindketten egyből
elaludtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése