32. Fejezet

Na, megérkezett a 32. Fejezet!:) Hozzátenném, már alig van a történetből (jövő héten már a következő blog előzetesét láthatjátok), de addig is jó olvasást ehhez!:)

~ Cassie szemszöge ~

- Ébresztő, elkésünk az első június 12-ei tanítási napról! – ébredtem Sasha hangjára. Felültem, és szétnéztem. Négyen voltunk egy szobában: Sasha, Abigail, Linda és én. De… mintha mindannyiuk más lett volna. Ez Sashán látszott meg a legjobban: a haja még fekete volt. Mintha mondott volna valami arról, hogy tízedikben festette be… de akkor ez most…

Olyan fiatalnak tűntek.

- Milyen év van? – kérdeztem, miközben kimásztam az ágyból. Próbáltam leplezni a félelmemet.

- Öhm… 2012. Miért?

Én 2014-ben élek. Magyarul visszajöttem két évet. Szóval… David és Sheilah még együtt vannak. Mi vagyok én, peches Mariska?! 

- Túl sokat ittál – nevetett Sasha, én pedig vele nevettem – hogy nem őszintén, az mindegy. Játszanom kell a szerepem.

- Mit kell tudnom magamról, és a suliról? – kérdeztem vigyorogva.

- Öhm… az osztálytársunk vagy. Matek-fizikán. Egy Elton nevű sráccal jársz, de ti csak a második álompár vagytok a suliban. Az első Sheilah és David. Őrző-védő kapcsolat. Nagyon cukik.

Összeszorult a szívem. Ezt nem akartam hallani.

- Rendben… ennyi elég. – mondtam, és „vidáman” elindultam a lányokkal a suliba. Első dolgom volt megkeresni Davidet. A folyosón meg is találtam és egyből odamentem hozzá.

- Szia. – mondtam. – Tudod, ki vagyok?

- Öhm, a barátnőm évfolyamtársa, nem? – barátnőm. Szíven ütött a szó.

- Most mondok valamit… ne nevess ki – sütöttem le a szemem. – Én Cassie Collins vagyok, 2014-ből… én vagyok az akkori barátnőd, és fogalmam sincs, hogy kerültem ide, ráadásul nem is vagyok Sheilah évfolyamtársa! – ömlött ki belőlem minden, mire David felhúzta a szemöldökét.

- Kicsi lány, neked aztán van fantáziád. Nos, figyelj. Sheilah a barátnőm. Szeretem. Nem érdekelnek az ilyen kis imádóim, mint te. Érted? – Mondta a fiú, mire könnyek kezdtek hullni a szemeimből. 

- Te… ezt nem érted! Végül is… miért hinnél nekem? Igaz… - sírva elgondolkodtam. – Én is egy hülyének nézném magam… De… segítened…

David viszont hátat fordított nekem, és elment. Csak álltam egy helyben pár másodpercig, és a könnyeimen keresztül bámultam rá. Aztán a WC-be rohantam, és próbáltam megnyugodni. Ez csak egy álomvilág, mondogattam magamnak, egy álomvilág, az igazi David, a te Davided, odakint van, ezen az álomvilágon kívül, és vár rád. Szeret téged.

Időközben meghallottam a jelző csengőt, szóval bementem a terembe, szerencsére viszont a többiek nem vették észre, csak Adrian.

- Szia, kincsem! – jött oda hozzám, és egy puszit nyomott a számra. Furcsa arckifejezéssel.

- Szia! – mosolyogtam, aztán mikor elég közel volt, suttogóra fogtam. – Ugye te is tudod, hogy ez egy álomvilág?

- Hogyne tudnám – suttogta vigyorogva Adrian, mintha egy filmben próbálna eljátszani valamit. Még vicces is lett volna a dolog, ha nem az előbb küldött volna el David a francba. De most szépen fogtuk magunkat, és eljátszottuk, hogy tanóra van. Aztán leléptünk, egyrészt, mert gyrosra volt szükségem, másrészt, mert ezt meg kellett beszélnünk. A suli melletti gyorsbüfében álltunk meg, és enni kezdtünk. 

- Na, most akkor… mi van? – értetlenkedett Adrian.

- Azt mondta egy sötét veremben egy csaj nemrég, fogalmam sincs, hány nap telt el azóta, hogy itt leszek addig, amíg nem kapom meg az ellenszert, vagy egy héten belül meghalok. Most viszont nem tudom eldönteni, hogy ez mi? Meghaltam, Adrian?  

- Gyere – mondta, - és ne hívj többet Adriannak, rendben? Ő meghalt. Már csak Elton van. Aki kimentett onnan, ahová Adrian elvitt. Oké? Megjavultam. – nézett rám komolyan, mire bólintottam, és szorosan átöleltem. 

- Attól még egy barom vagy – mondtam Eltonnak, miközben húzott a város belseje felé. – És most hová megyünk?

- Könyvtárba. – válaszolta lazán, és húzott tovább. Kétszer ültünk metrón, de fogalmam sem volt, merre lehetünk. Kicsivel később megálltunk New York egy nyomornegyedében, ami miatt kicsit közelebb húzódtam Eltonhoz. 

- Nyugi – mondta, - itt nem fog senki megerőszakolni vagy megölni. Szörnyek rejtekhelye.

- Jé, hogy megnyugtattál! 

- Vega szörnyek.

- Még mindig nyugodt vagyok… - nyafogtam.

- Ahj, gyere, te hisztis liba! – húzott be Elton egy kínai kajás helyre. Hű, micsoda könyvtár…

- Hagyd már abba az ócsárolásomat! – kértem, mikor beléptünk. Egy kétfogú, ronda ember fogadott minket, ráadásul el is vigyorodott.

- Adrian! Jó látni téged. Miújság errefelé?

- Varázskönyvért jöttem. – válaszolt Elton. – Azért, amiben benne van a herpalatus licitus ellenszere, és a következményei.

- Ó, jaj! – válaszolt a fickó, és bement egy kis szobába, ahol másodperceken belül egyszerre minden esését hallottam. – És kiddel esett meg ez a szörnyűség, drága barátom?

- Vele – mutatott rám.

- Ó, szegénykém, pedig olyan gyönyörű lány voltál! – nézett rám szánakozón a pasas, én pedig összerezzentem.

~ Való élet, David szemszöge ~

Halk sóhajokkal ültem Cassie mozdulatlan teste mellett, és a kezét szorongattam. A borosta szúrta az arcomat, szemeim majd’ leragadtak – lassan egy hete nem aludtam és ettem rendesen. A gyomrom nem mert kordulni, mert maximum kiszúrtam volna egy láncfűrésszel. 

- Szeretlek – suttogtam Cassienek, - tudd, hogy nagyon szeretlek. Mindig veled leszek. Érted? Csak kelj fel. Minden reggel ehetsz gabonapelyhet, gyrost… nézhetünk Barbie-meséket, még Pretty Little Liarst is… kapsz egy pónit, egy kiskutyát, egy cicát, még elefántot is, mindent megveszek neked, csak gyere vissza hozzám…

Könnycseppeim a lány csupasz kézfejére estek. 

- David, ideje pihenned kicsit. – tette a vállamra Katniss a kezét.

- Nem akarok – suttogtam. Kat nem törődött vele, hogy mit akarok, és mit nem, szépen felemelt a székről, amit erőtlenül tűrtem, és visszavitt a koliba. Hozott nekem rántott sajtot és rizst. Életemben nem esett még olyan jól valami. Olyan gyorsan ettem, hogy csuklottam, és az sem segített, hogy megittam egyben fél liter vizet. 

- Na, gyere – mondta Katniss, és befektetett az ágyba, aztán betakart. – Nem lesz semmi baj, Cassie erős, vissza fog jönni – mosolygott rám fájdalmas tekintettel, mire bólintottam.

- Tudom.

~ Álomvilág, Cassie szemszöge ~

Elton koliszobájába mentünk, és a könyvet tanulmányoztuk.

- Szóval azt mondod, hogy most valami álomvilágban vagyok, és ha sikerül innen kitörnöm, felébredek, ha nem, akkor meg nem?

- Igen, és ami itt egy nap, az ott egy hét. – tette hozzá Elton.

- Akkor már egy hete kómában vagyok… - gondoltam bele. – Vajon milyen lehet a többieknek? Katnissnek? Davidnek? Neked? Egyáltalán mit keresel te itt?

- Öhm… - Elton buzgón olvasni kezdett. – Azt írja, hogy aki kikeveri és beadja neked az ellenszert, az mindkét világban él addig, amíg te meghalsz, vagy kijutsz, de a kettő nem tud egymásról. Ó – biggyesztette le ajkait, - ezek szerint nem tudok üzeneteket küldözgetni neked és Davidnek. 

- Nem baj… nem is tudom, mit mondhatnék neki – szomorodtam el, mire betört az ajtó. Tényleg, szó szerint, mintha valaki kirúgta volna. Az ajtó előtt az igazgatónő állt.

- Az irodámba lógásért! – mennydörögte, mi pedig farkunkat behúzva követtük. Az irodában viszont, mikor ránk nézett, vonásai ellágyultak, már amennyire neki el szoktak. Két évvel ezelőtt még hosszabb volt a haja, és nem is őszült.

- Cassie… még nem kellene itt lenned. – sóhajtott. – De segítek. Mit tudsz már a helyzetedről?

Elmeséltem neki mindent, amit eddig Eltonnal kiderítettünk.

- Nos, kiegészíteném akkor a dolgokat. Egy módon tudsz kijutni innen: ha megszeretteted a mostani énedet Daviddel. Ne kérdezd miért, ezt még én sem tudom. – mondta, mikor meglátta a furcsa arckifejezésemet. – Hold Úr próbálta elmagyarázni, de semmit nem értettem belőle, csak annyit, hogy mintha holnap David és Sheilah szakítana pár napra. A jövőből tudja. Én kihasználnám az esetet, mert a ballagás estéjén kibékülnek, és elmennek nyárra Sheilah nagyszüleihez. Akkor véged, ugyanis… egy hónapig élhetsz itt.

- Micsoda?! Sasháék azt mondták, 12-e van. A ballagás 16-án lesz! – fakadtam ki, aztán leroskadtam a földre. - Nekem ez nem fog menni…

- Majd én segítek! – ajánlotta fel Elton.

- A-a. Sajnálom. Neki egyedül kell megvívni ezt a harcot… - sóhajtott az igazgatónő. És most menjetek!

Kilépve éppen Davidbe ütköztem. Ki másba?

- Beszélhetnénk? – kérdeztem a számat rágva. 

- Hagyj már! Sheilahoz megyek. – azzal itt hagyott. Elton átölelt, és én a karjai közt zokogtam ki magam. 

- Várj – emelte fel Elton a fejét. – Valahol itt van Linda!

És, hogy a gondolataimat eltereljem, Lindát kezdtük keresni, akit hamar meg is találtunk. Már túlesett a Pamelás baleseten, így egyből elutasította Eltont. Sasha megmutatta a szobámat, mert elvileg tegnap csak együtt aludtunk, mert ittunk. Nem akartam egyedül aludni, így megkértem Eltont, hogy maradjon nálam estére. Mindketten mély depresszióban voltunk, és egymás karjában aludtunk el a szerelmeinkre gondolva.