33. Fejezet

Reggel nagyon rosszul éreztem magam, és a tükörben meg is láttam, miért. A szemem alatt egy egész repülőtér bőröndserege elfért volna, gyakorlatilag olyan beesett arcom volt, mint egy zombinak. De tudom, hogy ma kell meghódítanom Davidet, szóval jókedvemnek kell, legyen. Viszont rájöttem, hogy csak a megerőszakolós álmom keltett fel. Micsoda? Álmodok és álomban? Rájöttem, hogy hajnali négy van, szóval visszamásztam az ágyba, és elaludtam. David hangját hallottam, a való életből. 

Szia, kicsim. Szeretném, ha meghallgatnád, mennyi mindent szeretek benned. Tudom, hogy mondtam már, de biztosan jól esik. Jól is esik, gondoltam. Gyönyörűek a szemeid. El lehet veszni bennük. A selymes hajad… imádok beletúrni. Imádok elveszni a szemeidben, miközben a hajadba túrok. Imádom a hangodat, főleg, mikor néhány pillanatra berekedsz. Imádom, hogy úgy eszel előttem, mint egy kismalac. Egy cuki kismalac. Mindig megnyugtat az ölelésed, úgy bízol bennem, ahogyan más sosem tenné. Kivéve persze az Abigales dolgot… Egy pillanatra elnevette magát. A nevetésedet is imádom. De legjobban az illatodat szeretem. Mikor nem fújsz magadra semmit, olyan édes, jellegzetes illatod van. Most is érzem, és csak ez tartja bennem az erőt. Gyere vissza hozzám, rendben? 

Immár vidáman ébredtem. Mikor alszom, és David éppen beszél hozzám, hallom! HALLOM! Ugrándozva fésülködtem meg és öltöztem fel.

Egy kiadós reggeli után meghallottam David és Sheilah veszekedését.

- De… nem teheted… vigyáznom kell rád! – mondta David.

- Nem! Elmondták, mit tettél… új védőt kérek! És szakítok veled! – mondta hangosan, mégis kimérten, ami rohadt ijesztő volt. David leroskadt egy székre, és én voltam az egyetlen, aki odament hozzá.

- David…

Megragadta a csuklómat, és erőszakkal kihúzott a suli parkjába, ami teljesen kihalt volt.

- Mit akarsz? Mondd el, mit akarsz tőlem! – ordított. Nem szóltam, csak csendben átöleltem. Azt akartam, hogy megnyugodjon.

- Ki fogtok békülni, tudom. – mondtam elszoruló torokkal, miközben azt akartam, hogy velem legyen. Még nem volt annyira izmos, mint mikor velem járt a jövőben, de így is varázslatos érzés volt a karjai közé simulni. Ugyanis visszaölelt. Itt álltunk, néma csendben, és egymást öleltük. Annyira jó volt végre a karjaiban lenni… de hirtelen eltolt magától.

- Miért sírsz? – kérdezte. Még csak most jöttem rá, hogy könnyek folynak a szememből. Gyorsan letöröltem őket, és újból beszélni kezdtem.

- Az a mese… amit mondtam… igaz volt. Kérlek, hallgass meg! – tettem hozzá, mikor láttam, hogy David csalódottan, és kicsit dühösen megforgatja a szemeit. – Különben honnan tudnám, hogy van egy kishúgod, Naomi, édesanyád nemrég halt meg, édesapád pedig amnéziás? Saját magad álltál be védőnek, mert láttad, ahogy megölik azt a valamit… Ide jártál…

- Ezt honnan tudod?! – rángatott meg teljes erőből a fiú, ami rettenetesen fájt. – Ezek közül van, amit még Sheilahnak sem mondtam el!

A vállam még az után is lüktetett, hogy a fiú elengedett, de nem féltem. 

- Menjünk ez hozzátok, én megyek elöl. – válaszoltam, és elindultam Davidék háza felé, nyomomban a fiúval. Csendben sétáltunk egymás mellett, próbáltuk feldolgozni, amit eddig egymással tettünk. Hamarosan megérkeztünk a ház elé, és hagytam, hogy David betessékeljen. Naomi rohant felénk.

- Davi! Szi… Keszi? Keszi! – rohant felém a kislány, és átölelte a lábamat. – Keszi… én téged szejetjek? – kérdezte.

- Ezt neked kell tudnod. – guggoltam le hozzá, és adtam neki egy puszit. A kislány, bár ijedős volt a szörny miatt, tőlem most egyáltalán nem félt, fogalmam sem volt, miért. Talán emlékszik rám a… jövőből? David ugyanúgy meglepődött ezen, mint én. 

- Naomi, menj játszani – mondta halkan a fiú, és szerintem készen volt rá, hogy meghallgasson. Csakhogy szinte már nem tudtam mit mondani.

Gondoltam én. Ömlött belőlem a szó. Elmeséltem neki az egész jövőjét, hogy hogy kerültem ide, és hogyan juthatok ki.

- Szóval… 3 napod van, hogy beléd szeressek? – nézett rám hitetlenkedve. – Hogy aztán eltűnj? Ez nekem nem fog menni…

- Aztán elfelejtesz! Mintha mi sem történt volna. Két év múlváig. Kérlek, segíts! Valahol, kint vársz rám, és nem szeretnélek megvárakoztatni!

- Akkor most nagy léptekben fogunk haladni. Csókolj meg úgy, ahogy először tettük a jövőben!

Ú, ez kínos lesz. Nekinyomtam a számat az övének, de nem csináltam semmit. Aztán pár másodperc múlva elhúztam.

- Ez meg mi volt? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Az első csókunk. Veled volt az elsőm, és leblokkoltam. Bocsi. – mondtam zavarban.

- De aranyos.

- Tényleg? – kérdeztem, de a hangom rekedt volt, és már láttam is, ahogy a fiú szemei elsötétülnek, majd felém hajol és megcsókol. Ez már egy igazi csók volt, és varázslatos. David már 2 éve ugyanolyan profi volt, mint most. A hajába túrtam, és próbáltam egyre közelebb és közelebb húzni magamhoz. Szerelmes vagyok belé. 

De, mint mindig, a dolgok elmúlnak. David újból elhúzódott. A szemei csillogtak, ahogyan az enyémek is.

- Ez… hú, ügyes! – vette szaporán a levegőt a fiú, mire elvigyorodtam.

- Volt kitől tanulnom.

- Viszont fogalmam sincs, mit csináljunk. Most… ennyitől szeressek beléd?

Na, ez szíven ütött. De persze nem várhatom el, hogy tényleg, pikk-pakk belém szeressen, csak… reménykedtem. Most nem törhetek össze, muszáj ezért küzdenem.

- Menjünk este pizzázni – ajánlottam fel. – És… ne haragudj, hogy 3 napot folyamatosan velem kell töltened.

- Ó, én nem haragszom. – vigyorodott el. – Végre élhetek egy kicsit.

- Sheilahval nem lehet?

- Egyáltalán nem. Ő… nem hagyja élni az embert… - megrázta a fejét, mintha azt akarta volna, hogy ezek a szavak jó messze repüljenek. – Nem szabadna ilyet mondanom.

- Én megértem. Nehéz volt téged újból érezni látni, mikor megismertelek. Féltem tőled. Mindig bunkó voltál. De aztán… megnyíltunk egymás felé, és megszerettelek. Te is engem… ez… ez olyan dolog, amit nem lehet megmagyarázni.

Naomi hirtelen visszajött, és arra kért minket, hogy játsszunk vele. Vidáman tettünk eleget a kérésének, órákig szórakoztattuk a szőke kislányt, míg el nem aludt. Aztán elmentünk pizzázni.

~ Való élet, Katniss szemszöge ~

- Nyugi már, nyuszi… - ölelt magához Ben, de én csak zokogtam.

- Még David is ilyen állapotban van… szerintem nem hiszi, hogy bármi történni fog… hogy Cassie visszajön… már a második őrzőt használják, úgy veszik, hogy halott… másfél hét telt el… Daviden akkora a borosta, mint Chuck Norrison… 

Erre Ben kicsit nevetni kezdett, ez pedig az én kedvemet is jobbá tette kicsit, de nem annyira, hogy a gondolataim ne járjanak folyton Cassie körül. Bár visszakaphatnánk őt!

~ Álomvilág, Cassie szemszöge ~

- Ezt nem mondod komolyan! – nevetett David.

- De. – hevesen gesztikuláltam. – Szóval Ben beleesett a hóba, és mikor kimászott, utánozta a drogos csávót a Nagyfiúk 2-ben.

David értetlenül meredt rám.

- Ja, ez még ki sem jött. Szóval, felállt, és azt mondta : „ezt meg ki csinálta?!” – próbáltam úgy mondani, mint egy drogos csávó, aki most repült 6 métert egy csónak miatt, és szerintem sikerült, mert David jót nevetett rajtam. Pizzázás után egészen a koliszobámig kísért.

- Tudod mit? – mondta az ajtó előtt.

- Mit? – kérdeztem vigyorogva.

- Jó kis barátnőt fogok találni magamnak. Holnap találkozunk. – mosolygott, nyomott egy puszit a számra és elment. Még néztem utána egy kicsit, végül pedig boldogan mentem a szobámba.