28. Fejezet

Elérkezett a hetedik reggel.

- Hihetetlen, hogy már ilyen régóta itt vagyunk… - nyöszörögtem, miután felkeltem. Kiderült, hogy még mindenki alszik, aztán a homlokomra csaptam. Minek csináltam ébresztőt 7-re, mikor ma aludhatunk 9-ig?! Ezért visszafeküdtem, de egy rossz képet láttam magam előtt, amit gyorsan lerajzoltam.

Nem értettem a dolgot, de mivel nem tudtam tőle tovább aludni, mert nagyon felzaklatott, fogtam magam, és inkább bementem a fürdőszobánkba. Hidegvízzel leöblítettem az arcom, fogat mostam, és elintéztem a folyóügyeimet. Mivel ma megint síelni megyünk, a hajamat is felkötöttem, aztán kiosontam a szobánkba, és szétnéztem. Katniss összekuporodva, aranyosan aludt, Ben hátulról átölelte, és kicsit horkolt, a szája félig nyitva volt, David pedig oldalasan, majdnem magzatpózban feküdt az ágyon, és mint mindig, most is tökéletes volt. Odahajoltam, és adtam a szájára egy puszit, mire elfordult. Na, kösz… Ezután fogtam magam, és csendben felöltöztem.

Mivel még volt negyed órám addig, míg a többiek felkelnek, mi mást csináltam volna, minthogy elkezdjek olvasni. A mai prédám a Forgotten volt. Elkezdtem olvasni, de mikor a többiek felkeltek, egyből letettem, hiszen „úgyis elfelejtem”. Jó, ez nem volt vicces, de… na, jó, nekem ez nem megy, hagyjuk. Mellesleg… ezt év elején olvastam már. Csendben hagytam, hogy a többiek is felkeljenek, de előre tudhattam volna, hogy a csendes jelző nem illik Benre.

- Jó reggelt Hóország! A nagy Benjamin bácsikátok felébredt. Mennyi minden történt velem este… - aztán rájött, hogy mi nézzük, és folytatta – Tudjátok, mit álmodtam? Elmeséljem?

Nem válaszoltunk, amit gondolom, ő úgy vett, hogy hallgatás beleegyezés, tehát mesélni kezdett.

- Itt voltam, Hóóországban, én voltam a király, és minden fenyőfa engem követett, ha fáztam, akkor pedig önszántukból beleugrottak a kandallómba.

- Ez elég morbid – válaszoltam, és lementem, mert már indulnunk kellett. A reggelim két pirítósból állt teával. Az egyiken méz volt, a másikon pedig vajkrém, sonka és sajt. Hm, fincsi. Aztán következett a síelés. Igazán megszerettem ezt a sportot, otthon is űzni fogom. Mondjuk… a füves kertben, ahol egyáltalán nincs lejtő. Hamar rájöttem, hogy ez a sport nem való otthoni gyakorlásra, szóval eldöntöttem, hogy akkor itt élem ki a vágyaimat, amiből az lett, hogy három óra múlva, ebédidőben álltam meg először pihenni.

- Nem tudtam nem észrevenni, hogy kifárasztottad magad. – mondta David, miközben a forró tojáslevest ettem.

- Nem is!

- De, igen, ezért evés után még fél órát pihensz. Jó?

- De én szeretek síelni! – érveltem.

- Rendben, de nekem számít, hogy ne betegedj meg, szóval pihensz, jó? – nézett a fiú a szemembe. De édes, figyel rám! Bólintottam, ő pedig egy puszit nyomott a számra. Hallgattam is a szerelmemre, szóval még ebéd után fél órával is nyugodtan ültem a padon, de aztán fogtam magam, és szépen felálltam, aztán folytattam a síelést még két órán keresztül, így fáradtan értem haza, és már csak olvasni akartam. Persze az élet nem egy kívánságműsor, Benék leküldtek minket a nappaliba. Na, vajon, miért… Mindegy, a lényeg, hogy lementünk, és ott olvastam, amíg nem indultunk vacsorázni. Na, erre viszont felcsillant a szemem, mert hát csak vacsora, az azért nem semmi. Szóval elindultunk vacsorázni, és megint jól teleettem magam pizzával, aztán (tele hassal bár) de vártam a desszertet, ami ma valami pudingos dolog volt, de ízlett. Mikor végeztünk a vacsorával, visszamentünk a szállodába, de Elton állta utamat. Mégpedig vigyorogva.

- Sikerüüüült! – mondta boldogan, aztán megölelt, és olyan erősen szorított, hogy majd’ megfulladtam.

- Ügyes vagy! – mondtam neki, és adtam egy puszit az arcára. – De igyekezz vissza hozzá!

- Oké, sieteeeek – énekelt, amin majdnem elnevettem magam. A szobába visszaérve nagyon fáradtnak éreztem magam, szóval vettem egy forró zuhanyt, aztán egyből elaludtam. Reggel arra keltem, hogy David már nincs mellettem. Meglepődtem, ugyanis egyáltalán nem volt a szobában sem, szóval gyorsan felöltöztem, és elindultam keresni. Az első utam a nappaliba vezetett, ahol egyből megláttam… Abigaillel.

- Ez… - kezdtem, mikor megláttam őket, de mikor mindketten ijedt tekintettel néztek felém, mint akiket rajtakaptak valamin, visszarohantam a szobába, és magamra zártam a fürdőszobaajtót. Zokogni kezdtem. Miért? Miért pont Abigaillel kellett megcsalnia? 

- Cassie, nyisd ki! – kopogott David az ajtón.

- Hagyj békén! – válaszoltam kiabálva, aztán, kizártam a hangokat ebből a világból, mégpedig úgy, hogy headsetet dugtam a fülembe, és bömböltetni kezdtem belőle a Linkin Parkot és Evanescencét. Mikor kellően lenyugodtam, vizes törölközővel megdörzsöltem az arcom, és mivel nagyon látszott, hogy sírtam, egy fokkal több sminket tettem magamra, mint szoktam. Hullaként léptem ki a fürdőszobából, és csak kicsit érzékeltem, hogy Ben már rohan is a helyemre. David elém állt, de én csak némán kikerültem, nem akartam, hogy magyarázkodjon. Láttam, amit láttam, és pont elég volt. Dühösen mentem le a többiekhez, de nem is figyeltem rájuk. David közben megunta, hogy magyarázkodjon, de nem is érdekelt. Úgy éreztem, mindenkit gyűlölök, még az étteremben is. Rántotta volt a reggeli, de én csak tologattam a tányéromon. Úgy döntöttem, nem eszek, talán majd kiájulok valahol, és meghalok. Jó kis halál. Korgó gyomorral mentem vissza a szállodába, ahol David megelégelte a hisztimet, elvitt egy olyan helyre, ahol ketten voltunk, és kiszedte a fülhallgatót a fülemből. 

- Csak bocsánatot kért azért, ami vele történt! – mondta dühösen.

- Hát persze – néztem a semmibe morogva. Igazából kezdett leesni, hogy ez a legvalószínűbb dolog, ami történhetett, de a büszkeségem nem engedte, hogy bocsánatot kérjek.

- Bocsánat. – motyogtam. Na, ennyit a büszkeségemről.

- Hogy lehet valaki ilyen hisztis?! – kérdezte David, miközben magához húzott, és adott egy puszit a homlokomra.

- Miért, te hogy értelmezted volna? – csattantam fel.

- Hé! Téged Elton vacsorázni visz, mégis él! – védekezett. Nos, ez igaz. Immár kézen fogva mentünk vissza a nappaliba, ahol már nem volt senki. A gyomrom újból korogni kezdett.

- Még jó, hogy gondolok rád… - püffögött David, miközben előhozott egy tányér rántottát.

- Á! Király vagy! Egy Isten! Ez istenkirály! – magyaráztam, miközben tömni kezdtem magamba a reggelit. Akkor végeztem, mikor a többiek is lejöttek, mert indultunk korizni. Mivel legutoljára 3 éve, általánosban jégkoriztam, izgatottan vártam, hogy most mennyire fog sikerülni. A buszon, mivel nem bírtam, hogy ne erről beszéljek, Davidre néztem, és elkezdtem kérdezgetni.

- Koriztál már?

- Igen.

- Jégkori? 

- Nem.

- Ó. És korizni tudsz?

- Nem tudom.

- Hogyhogy nem?

- Rég próbáltam.

- De akkor tudtál?

- Kicsim, mi lenne, ha a felesleges energiáidat inkább valami másra fordítanád, ami velem kapcsolatos? – vigyorgott rám.

- Perverz! – csaptam a karjára.

- Bocsi, de megint nem talált, mert csak annyit akartam, hogy masszírozd meg a hátam. Fáj.

Masszírozni kezdtem a fiút, aki ezt csukott szemmel, mosolyogva nyugtázta. Annyira aranyos volt így, hogy nyomtam a szájára egy puszit. Durcásan nézett rám, erre folytattam a masszírozást, ő pedig megint bevágta a cuki arcot. Na, kösz, én már nem is kellek…

Egészen addig masszíroztam, amíg el nem értük a buszmegállót. Addigra már félig aludt.

- Akkor kellett volna aludni, amikor Abigaillel beszéltél, tudod? – mondtam neki, mire felmordult, és nem akart puszit adni. De azért én vagyok a hisztis… Mindegy, ugrálásokkal és hisztis nyögésekkel elértem a célomat, ugyanis a fiú megcsókolt. Na, ki a király?

Elsétáltunk a buszmegállótól a jégkorcsolya-pályáig, ami nem volt annyira közel, de mivel annyira megedződtünk ebben a pár napban, fel sem tűnt.  Izgatottan mentem be a többiekkel a kapun, és ugyanígy vártam, hogy megkapjuk a korinkat. Mikor már nálam volt az említett tárgy, elrohantam vele, kerestem egy ülőhelyet és gyorsan magamra húztam. Aztán türelmetlenül vártam, hogy David is csinálja már. Mikor neki is sikerült felszenvedni magára a korit (mert tényleg nagyon béna volt), fogtuk magunkat, és a jégre léptünk. És fantaszikus érzés volt! A fiúra nem figyelve gyorsan megtettem egy kört, de nem tudtam nem észrevenni, hogy ő eddig csak két métert haladt. Felhúztam a szemöldököm.

- Most meg mi van? Ez az első próbám! – védekezett, és megpróbált elindulni, de majdnem elcsúszott, csak a korlát tartotta meg.

- Miért nem mondtad, hogy görkorizni sem tudtál? – nevettem.

- Mert el akartam hinni, hogy mégis. – durcázott. Erre még jobban nevetni kezdtem, és megfogtam a kezét, hogy húzzam. Ez ment neki, egészen addig, míg kicsit hátra nem dőlt, ugyanis így kicsúszott a lába alól a kori, és seggre esett. Segítettem neki felállni, közben Pamelát néztem, ugyanis ő is elég szerencsétlen volt. Ő tudott menni, azzal nem volt baj, de ha az egyik lábán csúszott, a másik elejét a jégre engedte, ami tudniillik egy korin a „fék”, így majdnem pofára esett. De azért David volt a favorit a bakik közül. Egy órán keresztül segítettem neki, és mikor már félig ment önállóan, azt mondta, hadd menjek, ő megoldja. Vidáman indultam neki a köröknek, és mosolyogva előzgettem a bénákat, meg a kicsit jókat. Nem is tudtam, hogy ennyire jól korizok! Jó, persze rajtam kívül még kb. 15-en voltak ilyen „profik”, velük általában együtt mentem, és Sheilah is köztük volt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egyedül állok a a pálya egyik végében, velem szemben a másikban pedig az egész iskola. Felcsillant a szemem. Halacska!

- Mindenki tudja a szabályokat? – kérdeztem, mire páran megrázták a fejüket. – Én vagyok a fogó. Mindenki elindul felém, én felétek. Akihez hozzáérek, még mielőtt elérné a másik oldalt, az megfordul, velem jön, és onnantól kezdve ő is fogó. Ezt addig játsszuk, amíg mindenkit el nem kaptunk.

A többiek bólintottak, mi pedig elindultunk. Az első körben öt embert kaptam el, ebből négyen félig jók voltak, egy pedig… David. Mikor visszafelé indultunk, David elkapott két embert, akikre konkrétán ráesett, én hármat, a többiek pedig egyet vagy kettőt. Ekkora tömegben nem nagyon volt nehéz, mivel kb. 70-en voltunk a pályán. Volt, aki már megunta a korizást és pihent, volt, aki enni ment, és olyan is, aki nem játszott, csak körözött. A következő köröm Eltonra specializálódott. Tudtam, hogy ő jó, és hogy sok embert tudna szerezni. El is indultam felé, de mielőtt elértem volna, hirtelen kikerült, így Sheilaht kaptam el. A lány megfordult és velem egy irányban indult el a fogók közé. Nos, így is jó, Sheilah is sokkal fogja növelni a „gyilkos családunkat”. A következő körben összesen 26 embert fogtunk meg, ami azt jelentette, hogy nálunk volt legalább a csapat fele, az az utániban pedig mindenki a kaprmaink közé került. Kivéve Eltont. Namármost, ha van egy haverod, akit nem tudsz elkapni, ideges leszel. Ilyen idegességgel rontottam én neki a fiúnak a csapatommal, de olyan lendülettel mentem neki, hogy felborultunk, és össze kellett húznunk magunkat, mert voltak, akik nem tudtak megállni előttünk.

- Elkaptalak – vigyorogtam, miközben felálltunk.

- Jóvanakkó. – mondta a fiú szintén vigyorogva, és felállt. A játékunk után még kb. 15 kört mentem, aztán segítettem fél órát Davidnek, aki egyre jobb volt (hihetetlen, hogy van, ami nem megy neki), végül megint megtettem kb. 15 kört, és szomorúan nyugtáztam, hogy megyünk haza. Egyvalami vigasztalt azért: az ebéd. A buszon már sok embernek megkordult a hasa, és nyálcsorgatva vártuk a „jussunkat”, mikor az asztalhoz kerültünk. Savanyú krumplilevessel kezdtünk. Hm, savanyú krumpliveles. Nyami. Ez után következett a rizs és rántott hal tartármártással. Hm, rizs és rántott hal tartármártással. Jól bekajáltunk, és tele hassal néztük a desszertet: a kókuszos-csokis sütit. ANXNOUGANLAKB, kókuszos-csokis süti. Ez a kedvenc sütim. Megettem belőle ötöt, és úgy éreztem, mindjárt hányok. A szállodába beérve ki is hánytam, és szomorúan jöttem rá, hogy sajnos a kókuszos-csokis süti eddig volt a kedvencem. Hupsz. Miután pihentem egy kicsit, és jobban lettem, olvastam addig, amíg az igazgatónő meg nem érkezett. Kezdetét vette egy újabb buszozás, annyi szerencsénk volt, hogy ez pont a mozi előtt állt meg. Míg az igazgatónő szervált nekünk jegyeket, popcornt és kólát, addig mi csak álltunk, és nézelődtünk. Sok filmet adtak még most, amiket szívesebben megnéztem volna, mint a Gyakornokok-at. Mégis beültem a terembe, és vártam, hogy elkezdődjön a film. Mire a reklámoknak vége lett, megettem a fél popcornomat, de ez lényegtelen. Vagyis… jó, hogy megettem, mert annyit röhögtem a filmen, hogy az valami eszméletlen. 

- Mi vagyunk a legnagyobb bandaaaa! Ezért dobtok ki minkeeeet! – ordított a kínai csávó, mi pedig nevetve néztük végig a jelenetet. A film vége után a buszon és még vacsora közben is a többiek részegség ellenőrző-applikációt kerestek, de nem tudom, végül megtalálták-e, mert a mi négyesünket nem igazán érdekelte, inkább felmentünk a szobánkba. Vagyis… mentünk volna, de Benék kiküldtek minket. Át akartunk menni Sasháékhoz, de ő és Abigail is tanácstalanul álltak az ajtajuk előtt. Szóval őket is kiküldték. Jó gyors vagy, Elton… 

Ezért lementünk a nappaliba, és odalent beszélgettünk pár jöttment csövessel, akiket a barátainknak nevezünk. Mikor Benék végeztek, mi zártuk ki őket a szobából, és bepótoltuk azt, amit nem fogok ide leírni. Mivel Katnissék nem akartam ezután feljönni (ezt a nevetéssorozatból gondoltam), miután lezuhanyoztunk a fiúval, résnyire nyitva hagytuk az ajtót, mielőtt lefeküdtünk volna aludni. Már izgatottan vártam a holnapi vetélkedőt – bár ne tettem volna…

27. Fejezet

Kicsit korábban keltem, mint a többiek, de olyan… élénknek éreztem magam. A telefonom szerint 7:00 volt, ami azt jelentette, hogy a csapat többi tagja is legkésőbb fél órán belül felkel. Én fogtam magam, és csendben felöltöztem.

Kiültem a teraszunkra, és a félliteres Ice Teámat kezdtem kortyolgatni. Nem volt meleg, de jólesett.  Az is feltűnt, hogy egyáltalán nincs hideg, nem hiányzott nekem a kabát. Hamarosan egy morgó, félmeztelen görög Adoniszt pillantottam meg, aki kimászott hozzám a teraszra. 

- Felkeltettelek? – kérdeztem suttogva.

- Nem, csak éppen nyitva hagytad az ajtót, és a csodálatos testemet érte a levegő. – válaszolta David.

- Upsz. – vigyorogtam, és végignéztem, ahogy a fiú kiül mellém, és a tájat nézi.

- Szép, nem? – kérdezte pár perc múlva.

- Gyönyörű.

A csendet Ben törte meg.

- KATNISS! KAT! ÉBREDJ! CASSIE ÉS DAVID ELTŰNTEK!

- Mi?! – ugrott fel a lány.

- Itt vagyunk! – jöttünk be egyből a teraszról.

- ÁÁ! – visított ijedtében Ben, amin még akkor is nevettünk, mikor az igazgató eljött értünk, hogy menjünk reggelizni. Vicces ez a szóösszetétel. Eljött értünk. Mint Voldemort a fiáért. Jut eszembe, fia. A fiaiéiért az egyetlen magyar szó, amelyben 6 magánhangzó szerepel egymás mellett. Ilyen bölcsességekkel láttam neki a gabonapehelynek, ami ma a reggeli volt. Három repeta után elhatároztam, hogy most inkább csak ülök ebben a székben, és ebédig várom, hogy leülepedjen bennem. Aztán… megint eszek. De persze az élet nem ilyen kegyes… indulhattunk síelni. A felvonón kicsit felkavarodott a gyomrom, szóval egy padon ülve vártam meg a többieket, míg lementek, és újból feljöttek hozzám, aztán, mivel már kicsit jobban voltam, úgy döntöttem, én is belevágok a dolgokba. Már sokkal jobban ment, mint két nappal ezelőtt, szinte nem is inogtam meg, és ebédig összesen csak kétszer csúsztam el. Egyébként attól függetlenül, hogy reggel mennyire teleettem magam, nagyon jól esett az ebéd, és David már nem is szólt, csak nevetett. Mikor durcáztam, azzal engesztelt ki, hogy azt mondta, a férfiak szeretik, ha a nők esznek előttük. Nem tudom, ennek miért volt engesztelő hatása, de bejött.  Ebéd után még négy (!) órán keresztül síeltünk, ebben az időszakban viszont egyetlenegyszer sem estem el. Éljenek a profi síelők! Hat órára visszaértünk a szállodába, és a mai buli most is elmaradt, mert mindenki fáradt volt. Mondjuk, ez érthető összesen 6 óra síeléstől… konkrétan annyira izomlázam volt, hogy ülve zuhanyoztam, és egész nap csak feküdtem az ágyban, és olvastam. Még ahhoz is fáradt voltam, hogy elmenjek vacsorázni, de hát az élet nem egy kívánságműsor, szóval elmentem és jól teleettem magam. Este úgy aludtunk, mint a kisangyalok, szóval reggel nagyjából mindenki fel tudott kelni időben. Egy problémánk volt: az izomláz. Ráadásul elég hideg is lett, szóval melegebben kellett öltöznünk.

Minden ment úgy, ahogy menni szokott: találkoztunk a szálloda előtt az igazgatónővel, aki elvitt minket reggelizni. Ma a reggeli forró, citromos tea volt, szendviccsel. Szép csendben megreggeliztünk, aztán vártuk a tervet a következő órákra. Azt igazgatónő azt mondta, még van egy óránk pihenni, aztán újból végig kell járnunk az erdőt. Mindenki morogni kezdett, főleg, mikor bejelentette, hogy megint jegyzetfüzetet kell hozni, mert Mr Sory még beszélni fog. Viszont ez után azt mondta, lesz egy meglepetése számunkra, ha rendesen végigcsináljuk a napot. Nos, ez hatott: egy óra pihenés után szinte libasorban gyülekeztünk a szálloda előtt. A fák között már nagyjából kiismertük magunkat, és hamar a viskóhoz találtunk, ahol körülbelül egy órát álltunk, mert Mr Sory csak diktált és diktált. Sőt, még egy régi néptáncot is eljárt, mindenféle nehéz lépéssel, mi meg csak néztünk, hogy most mi történik, ugyanis szerintem ilyen még egyikőnk sem látott. Egy idős vámpír osztálytársamat kivéve, aki fogta magát, beállt Mr Sory mellé, és elkezdett egy ugyanilyet táncolni. Ezt követően ott ebédeltünk meg (húsleves, rántott hús, krumplipüré, palacsinta), és még hallgattuk egy ideig a történeteket. Bár inkább voltak esti mesék, mert mindenki szeret más életéről információkat hallani, Mr Sory pedig elmesélte nekünk Martin Trouble király minden egyes napját. Jó, most túloztam, de a lényeg, hogy rengeteget mesélt. Az okosítás után az igazgatónő megkért minket, hogy mi irányítsuk ki őt és Mr Soryt az erdőből, és nekünk sikerült is. Jó, tényleg nem volt nehéz, mert van egy kitaposott ösvény, csak észre kell venni. Mikor végeztünk az erdőjárással, már délután négy óra volt, és az igazgatónő a szálloda előtt elmondta nekünk a meglepetését.

- Mindenki vegyen fürdőruhát, bemegyünk a szálloda fedett fürdőjébe!

- VAN FEDETT FÜRDŐ?! – ordított Ben, mire az igazgatónő bólintott. Mindenki vidáman rohant a szobájába, hogy átöltözzön, ahogyan én is tettem.

- Elmondanád, hogy miért nem láttalak még soha fürdőruhában, mikor ennyire szexi vagy benne? – morgott a hátam mögött David, mielőtt átölelt volna, és megéreztem volna lent is, hogy mennyire tetszik neki, ami rajtam van. Megborzongva fordultam hozzá.

- Mert még sosem voltunk strandon. – vigyorogtam, és magamra kaptam a többi ruhámat is. A szálloda előtt mindenki izgatottan várakozott, a fiúk pedig perverzen vizslatták a lányokat. Hiába, van, ami sosem változik. Hirtelen megijedtem. Mi van, ha David talál egy nálam jobb alakú lányt, és elhagy érte? Vagy nem kíván majd annyira?

- Öhm… ez nem történhet meg. – motyogott David. – Mert csak te érdekelsz.

- Mi? – kérdeztem.

- Hangosan beszéltél.

- Ó, tényleg? – elpirultam.

- Aha, és egy bolond vagy. – vigyorgott a fiú, és egy puszit nyomott az arcomra. Mosolyogva indultam el a többiek után a fedett medence irányába, ami odabent nagyon szép volt. Egy kb. 20x30 méteres medencét képzeljetek el. Átmenetes volt, 1 méternél kezdődött, és 1,5 m-ig süllyedt. A többiek mélyebbet akartak, de én örültem, elvégre amilyen ügyesek vagyunk, még az is lehet, hogy belefulladnánk. Mindenki örömmel ugrott a vízbe, és egymás csapkodva, lökdösve kezdtünk játszani. Olyanok voltunk, mint az ötévesek, de nem zavart minket. Valahonnan szereztünk egy gumilabdát, és labdázni is elkezdtünk. Néhányan a medence szélén ülve beszélgettek, volt aki úszott, és volt, akik a sarokban smároltak (Elton és Linda), de a többség idiótán rohangált (már amennyire mellkasig érő vízben lehet), vagy játszott.  

- Nekem is passzoljatok! – kiabáltam, mikor már a harmadik körből maradtam ki.

- Bocsi, csak olyan kicsi vagy, hogy nem láttalak – vigyorgott Zorro, és felén dobta a labdát, amit sikeresen elkaptam, de felborultam vele. A hajam tiszta víz lett, szóval ki kellett ülnöm, hogy megszáradjon.

- Hogy lehet valaki ilyen szerencsétlen… - lépett hozzám David vigyorogva.

- Azt hiszed, ez vicces?! Játszani akartam! - nyafogtam, de ő csak mosolyogva széthúzta a lábaimat, és beférkőzött közéjük, így majdnem akkora volt, mint én, tudniillik én a medence szélén ültem, ő pedig benne állt. 

- Majd játszol este. – vigyorgott.

- Perverz! – csaptam a karjára.

- Nem arról beszélek! Szerinted most, hogy tudják, van egy medence, nem fognak itt bulizni este? És akkor majd játszhatsz. Persze én vagyok a perverz… - csóválta a fejét, én pedig elnevettem magam.

- A te hibád, hogy ezt gondolom. – jelentettem ki.

- Miért? – kérdezte, és egy kaján vigyorral a combom szélére helyezte a kezét.

- Mert minden rosszba belevittél.

- Ez nem jelenti azt, hogy a rossz dolgok nem jók. – zárta le a beszélgetést egy csókkal, aztán visszament játszani. Igazából így egyedül kicsit unalmas volt, de nem akartam, hogy még vizesebb legyen a hajam. Pár óra múlva az igazgatónő eldöntötte, hogy elég volt ennyi medencézés, és visszaküldött minket a szállodába, aztán bejelentette, hogy fél óra múlva jön, és visz minket vacsorázni. A szállodáig futottam, meg még pár lány, mert mindannyiunk haja vizes volt és nem akartuk, hogy megfázzon, és a bejutásunk után körülbelül egyszerre töltötte be a szobákat hajszárító-zümmögés. Csak átfújtam a hajam, mert még öltöznöm is kellett, de mivel nem voltam biztos benne, hogy teljesen megszáradtak vörös tincseim, magamra vettem egy sapkát, és indultam a többiekkel vacsorázni. Megint idegesen vártuk a kaját, bár mikor nem, ugyanis jól kifáradtunk. Így megcsillant a szemünk a spagetti láttán. Miután megkajáltunk, sokan játszottunk olyat, hogy a szerelmünkkel egy szál tésztát vettünk a szánkba, és szívni kezdtük, mint a Susy és Tekergőben, és a végére adtunk egymásnak egy puszit. A desszert alig fért már belénk, de ki tud ellenállni egy zserbónak?  Tele hassal értünk vissza a szobánkba nyolckor, ahol megbeszéltük, hogy fél tízkor indulunk vissza a medencéhez. Addig olvastam, és próbáltam kicsit pihenni, mert nagyon tele voltam. Pár perc múlva kopogtattak az ajtónkon.

- Nem tudok olvasni… -  motyogtam, mielőtt kikibáltam volna, hogy „Gyüjjé má be”. Az ajtón Sasha dugta be a fejét.

- Nem jöttök át? – kérdezte. Hát, mi úgy döntöttünk, hogy átmegyünk, a szobába átérve viszont egyből fordultam is vissza, mert Abigail kihívott. Ekkor jutott eszembe, hogy talán nem is olyan jó ötlet itt lenni, de teljesen meggondoltam magam, mikor végighallgattam a lányt. 

- Figyelj, nagyon-nagyon sajnálom! Sasha az előbb mesélte, hogy mi történt, mert olyan, mintha nekem 3 nap simán kiesett volna… nem akartam fájdalmat okozni neked, ugye nem haragszol? – kérdezte csillogó szemekkel.

- Nem, csak… ez olyan furcsa volt. – mondtam, de nem tudtam vele többet beszélni, mert lecserélte Elton.

- Beszélnünk kell! – mondta komolyan.

- Mi az? – kérdeztem.

- Nos. Nagyon tetszik nekem Linda. És gondolom, én is neki. – vigyorgott. – Viszont szeretném olyan romantikusan, hivatalosan is megkérdezni tőle, hogy lesz-e a barátnőm. Valami tanács?

Egyből szebbnél szebb ötletek jutottak eszembe.

- Akar menni medencézni? – kérdeztem.

- Nem, fáradt.

- Akkor a következő dolgok kellenek nekünk. – kezdtem, aztán átrángattam a mi szobánkba.

- Figyelj, nem sok kajám van, szóval a vacsora nektek most nasi lesz… van fánkom, meg puszedlim, meg… egy üveg borom! Erre van szükség! – szedtem ki az említett üveget a táskámból.

- Miért van nálad bor? Nem is szoktál inni. – értetlenkedett Elton.

- Mert mindig kell egy! 

Aztán lementem vele a nappaliba, és kerestünk egy gyertyát, hogy aztán romantikusan megterítsünk. Szépen elrendeztem mindent, és kiderült, hogy nagyjából ők az egyetlenek, akik itt akarnak maradni, a többi meg nem zavar sok vizet, szóval ez így megfelelő lesz. Mikor végeztünk, visszaküldtem Eltont a szobába, hogy addig ne engedje le Lindát, amíg el nem megyünk, és amíg a többiek lejöttek, meggyújtottam a gyertyát. Nem sokkal később elindultunk, és reméltem, hogy a fiúnak szerencséje lesz. 

A medence nagyon jól nézett ki, este megvilágították, mi pedig élvezettel ugrottunk a vízbe. Pár perccel később már pezsgőt ittunk, aztán egy abszintot, de itt úgy gondoltam, elég lesz, mert nem akartam részeg lenni. Azt hiszem, sosem akarom megtudni, milyen is az. A lényeg, hogy a többiek nem igazán fogták vissza magukat, és egy nagyon durva bulit csináltak odabent. A levegő nagyon fülledt volt, és alkoholszagot árasztott. Másfél óra ugrálás után kiültem a medence szélére, és vártam, hogy David ugyanúgy a lábaim közé fészkelje magát, mint délután. Meg is tette, de azért egy fokkal már kanosabb volt, ami az én hasamból is előhozta a pillangókat. Fél órát bírtunk így maradni, aztán visszaindultunk a szállodába. Elton és Linda már nem voltak lent, szóval halkan beosontunk a szobánkba, és átadtuk magunkat az érzésnek, ami bekerített minket. Aztán elaludtunk.

26. Fejezet

VÁÁÁÁÁÁÁÁ! El sem tudom hinni, hogy ma eddig 345 látogatóm volt! Ez el sem hiszitek, mennyire jól esik, imádlak titeket!♥ A másik blogomon ezzel kapcsolatban találhattok egy extrát is (ha lejjebb görgettek, ott van jobb oldalon a link.)

Ehhez a történethez pedig jó olvasást!:)

Hajnalban arra keltem, hogy valaki teljes erővel veri az ajtót.

- Cassie! Nyisd már ki! – kiabált Sasha, mire kivágtam előtte az ajtót.

- Mi van?! – kérdeztem álmosan.

- Kiderült, hogy az a lila folt Abigail kezén valami tűszúrás nyoma volt.

- Milyen tűszúrás?

- Valami bájital-féle Hold Úr szerint. De az biztos, hogy benne volt David vére. Még egy-két nap, és elvileg teljesen kiürül a szervezetéből. Nem ő tehet róla, ne haragudj rá!

- Jó…de… én ezt nem értem… ennek mi értelme volt? És ki tehette? – tanácstalan voltam.

- Fogalmam sincs, de megoldjuk. – mosolygott rám bátorítóan Sasha, és elment, én pedig visszafeküdtem a barátom mellé aludni.

~ írói szemszög ~

A Sheilah testében lakozó démon, Asmodeus dühöngve csapkodott. A szerelmi bájital nem igazán vált be, és tudta is, miért. A két vezető ismeri ezeket a bájitalokat. Meg kellene ölnie őket… de túl gyenge hozzá. 

- Miért nem sereggel törtünk be?! – ordított mély hangján a telefonba.

- Egy démon is sok oda, nemhogy egy sereg! És szerinted az én hatalmam akkora, hogy más démonok is hallgassanak rám?!

- Dimitri, ha legközelebb is megkötözöl, és parancsokat adsz, Abbadon seregével porrá zúzlak!

- És a mennyei fegyverek? Azokra nincs szükségetek?

- Megszerezzük magunknak. Ez után a hét után sereget toborzok, és megöllek téged. 

- Ez még megbeszéljük. – morgott Dimitri. – Addigra már nálam lesznek a fegyverek, és az őrzők. 

Asmodeus lecsapta a telefont. Mély haragot érzett Dimitri iránt. A következő napokban visszavonult, és azon gondolkodott, hogy győzhetné le a démont, miközben az őrzőt és a fekete hajú lányt is megtartja magának.

~ Cassie szemszöge ~

A harmadik napom elég furcsán kezdődött. Nem tudtam hová tenni a tegnap estét, szóval reméltem, hogy a nap folyamán nem találkozunk Abigaillel.

- ÁÁÁ. Felkeltem. – motyogott Ben. – Chuck Norris drótkerítést használ fogselyemnek.

- Neked is jó reggelt. – nevettünk, és kimásztunk a szálloda elé. Elindultunk az étterembe, és egy bőséges reggeli után, mint tegnap, egy óra múlva újból a szálloda elé vánszorogtunk, és indultunk síelni. Sasha nagyon kedves volt, nem engedte a közelünkbe Abigailt, aki viszont egyelőre mindig David mellett szeretett volna maradni. Viszont így, hogy messze volt, én is jól éreztem magam.

- Csinálj rólam egy képet, légysziii! – kérleltem Davidet.

- Jól van. Mosolyogj!

Így is tettem, David pedig lefényképezett.

- Jó lett? – kérdeztem, mikor visszatipegtem a fiúhoz.

- Tökéletes vagy rajta. – mosolygott, aztán megcsókolt. A sípályához érve kaptunk egy-egy pár sílécet, meg amit szoktak adni, és felöltöztünk. A felvonóra ez után úgy totyogtunk fel, mint a pingvinek. A lábamat lóbáltam a padon, aminek köszönhetően majdnem leestem, szóval inkább normálisan ültem, és teljes erővel kapaszkodtam a minket tartó láncba. Mikor felértünk a csúcsra, megvártuk, hogy az igazgatónő is felérjen, és hozott magával egy oktatót, aki elmagyarázta, hogyan kell síelni.

- Videón biztos könnyűnek láttátok, előre szólok, hogy nem az. Próbáljatok meg nem balesetezni! – fejezte be a mondandóját. Kedves tőle, hogy így bízik bennünk… Később jöttem rá, hogy ez bizony nem is olyan könnyű. Egymásnak mentünk, mint a dodzsemben, és két kezemen nem tudom megszámolni, mennyit estem. Ben persze megint alakított. Jól ment neki a síelés, szóval csúszott lefelé, és mindkét kezét felemelve ordítani kezdett.

- LEGYEN HÓ, LEGYEN HÓ! – énekelte a Jégvarázs dalát, aztán hopp… pofára esett egy hókupacban.

- Ne… ezt… nem bírom… - terültem el a földön a nevetéstől. Az oktató rosszallóan nézett ránk, az igazgató pedig ordításba kezdett.

- Ez feladat lesz a kilencedik napon! Jó lenne, ha tanulnátok valamit!

Kissé idegsukkos lett szegény, mire visszaindultunk a szállodába, de legalább annyi szerencséje volt, hogy mindenki teljesen elfáradt, és nem volt kedvünk rosszalkodni, csak belapátoltuk a kaját, és elaludtunk. 

Másnap, mindenki örömére elég volt 10-kor felkelni, a reggelink viszont sajnos kimaradt, és egyből ebédelni mentünk. A bőséges krumplileves és krumplifőzelék után reméltük, desszertnek nem valami krumplisat hoznak, és szerencsére nem is így történt: banános-csokis fagyikelyhet kaptunk. Az ebéd után volt egy óra pihenőnk, mert túl sokat ettünk, aztán a szálloda előtt gyülekeztünk.

- Gyerekek! Mindenki figyeljen a vezetőre! – sipította az igazgatónő, az érkezés első napján megismert öreg bácsi, Mr Sory pedig mosolyogva bólintott mellette. Miközben az erdő felé vezetett minket, beszélni kezdett:

- Ez az erdő még az 1900-as években lett ide telepítve, azóta egyetlenegy fát nem vágtak ki… így ha szétnéztek, csupa-csupa, idős fával találhatjátok szembe magatokat. Tudtátok, hogy egy nyolcvan éves fa 200 négyzetméter vizet tart egy helyben? És pótolja azt az oxigénmennyiséget, amit egy felnőtt ember beszív? Három ennyi idős fa pedig „beszívja” azt a szén-dioxidot, amelyet egy felnőtt ember kifúj? Ebben az erdőben leginkább fenyőkkel találkozhatunk, de látható itt még…

Két órán keresztül járkáltunk az erdőben, és közben úgy éreztük, elunjuk az életünket. Aztán az erdő közepén megláttunk egy nagy faviskót.

- Ez a viskó még az első Crystal vár tulajdonosáé, Martin Trouble-é volt, aki tudniillik nem volt hűséges a feleségéhez, és ide hozta a szeretőit, hogy… khm, megcsalja velük a feleségét. Viszont mikor már nyolc éve folytatta ezt az életformát, a felesége rájött a turpisságra. Szokás szerint megint azt hazudta a királynénak Martin, hogy vadászni megy, a felesége követte őt. Egy nővel látta meg, akivel bementek ebbe a házba, és kijöttek. A nő dühöngött, és felgyújtotta a várat, amit később újjáépítettek, és most így néz ki.

- És mi lett a végén a királlyal? – érdeklődött Pamela.

- Elvált a feleségétől, és keresett magának egy engedékenyebbet. Akivel meglátták, Miss Rutdale-vel, őt pedig száműzette, mivel rossz hatással volt a hírnevére.

- Ó. – biggyesztette le a száját a lány, tudniillik imádta a tündérmeséket. Bementünk a faházba, ami elég tágas volt. Elég üresnek tűnt, viszont látszott rajta, hogy takarítják, és még mindig emlékként használják a házat. Még ezen kívül, miközben már visszafelé mentünk, a bácsi elmesélte, hogy hogyan lehet az erdőben tájékozódni. Mikor visszaértünk a szálloda elé, már hat óra volt, és az igazgatónő azt mondta, egy óra múlva jön értünk, és vacsorázunk. Ez már ránk is férne, mivel mindenki majd’ éhenhalt az éhségtől. Komolyan, hat óra, és mi még csak egyszer ettünk! Héééé! Ez így nem normális! Odabent szétvált a nyolctagú csapatunk: Katniss és Ben átmentek Sasháékhoz, viszont David és Elton lejöttek csocsózni a többi sráchoz. Mivel még mindig nem nagyon bírják egymást, ellenségek voltak. Én viszont nem tudtam eldönteni, mit csináljak, szóval végül arra esett a választásom, hogy lejövök ide a fiúkhoz, keresek egy kényelmes fotelt, és olvasok. Egy órán keresztül mindenki el is volt, de azért nyál csorgatva vártuk az igazgatónőt. Szinte rohantunk az étteremig, és már csapkodtunk, hogy jöjjön a vacsora. A két szelet rántott sajtra és mellé a rizsre úgy néztünk, mintha az életünk függne tőle, hogy megegyük fél perc alatt. Annyira gyorsan ettem meg az említett ételt, hogy a végén csuklottam tőle, szóval inkább fogtam magam, és inni kezdtem. Mivel ez nem sikerült, csak vártam és vártam, hogy elmúljon és voálá: 2 perc alatt el is múlt. Viszont aztán jött a desszert: répatorta. Még sosem ettem, szóval kíváncsi voltam, milyen lesz, de végül rájöttem, hogy nagyon finom, szóval két szeletet is megettem belőle. Az evés után visszabattyogtunk a szállodába, és mivel a többiek megint bulit terveztek lentre, Katnissék is lementek, ezt a helyzetet mi pedig kihasználtuk Daviddel, és olyan dolgokat csináltunk… amit khm… nem lehet, ha a többiek is itt vannak. Mikor végeztünk,  felöltöztünk, de egyelőre nem mentünk le, csak egymáson feküdtünk, és beszélgettünk. El sem hittem, mennyire megváltoztatott ez a kapcsolat Daviddel, és mennyire jó hatással volt rám. Mindenről beszélgettünk… amikor egyszer csak berontott Sasha.

- Mi az, hogy nem vagytok lent?! BULI VAAN! – ordított félig részegen, és addig állt az ajtóban, amíg ki nem mentünk. Nem igazán volt ma kedvem bulizni, ezért csak kólát ittam, és a lányokkal beszélgettem kicsit, aztán visszamentem a szobába, és lefeküdtem aludni. Még félálomban érzékeltem, ahogy David befekszik mellém és átölel, de aztán mindent elnyelt a megnyugtató sötétség.

25. Fejezet

Kedd reggel, miután felöltöztem, fáradtan kullogtam le a szálloda elé, hogy induljunk reggelizni. 

Körülöttem rengeteg másnapos fej bambult előre, ami elég vicces volt, tekintettel arra, hogy tudtam, ezek az illetők mennyire kemények voltak tegnap este. Először is Zorróhoz mentem, aki pár osztálytársunkkal beszélgetett.

- Na, mi újság, jobban vagy? - kérdeztem tőle.

- Rosszul voltam? – nézett rám furcsán.

- Öhm… álomba sírtad magad, mert Elton nem érzett irántad úgy, mint te iránta… - motyogtam zavarban.

- HÁHÁHÁÁHÁHÁHÁ! Ez komoly?! – röhögött eszeveszetten Zorro.

- Aha... – elpirultam.

- Bearanyoztad a napomat! Ekkora hülyét, mint én! Azt hittem, meleg vagyok! HÁHÁHÁ…

Még az étteremben is kuncogott egy sort, ahányszor ez eszébe jutott. A helyet egyébként kávészag töltötte be, amit még épp elviselek, csak innom ne kelljen. A reggeli nekem ehelyett kakaó volt, de a zsömle, a sonka és a vajkrém már egységes volt. Reggeli után az igazgatónő bejelentette, hogy mivel most van kilenc óra, tízkor találkozunk a szálloda előtt, és indulunk a városba várnézésre. Az egy óra hamar eltelt, mindenki kezdett teljesen felkelni, de ugyanúgy elaludtak egymáson, mikor 11-kor már a várban voltunk.

- A Crystal vár a leghíresebb vár, ami errefelé található, több mint 1000 éves építmény. Amikor az emberek ide költöztek, a vár már rejtélyes okokból itt állt. Egyébként a területen ekkor csak rénszarvasok, farkasok és medvék éltek, de a szarvasok még ma is előfordulnak erre. A jobb oldali falon olvasható…

- Hallottad?! Rénszarvas! Lehet látni fogunk szarvast, mint Lysanderrel! – ujjongtam David előtt ugrálva, mire ő csak leállított.

- Úgy legyen. – mondta halkan, és tovább bambult.

- Valaki fáraaadt – nyújtottam el a hangom, miközben simogatni kezdtem a derekát.

- Igen, kifárasztottál. Meg le.

- Na, persze, nem én tehetek róla! – duzzogtam. Erre kaptam egy rövid csókot, amivel ki is engesztelődtem. A várlátogatásnál már csak a múzeum volt unalmasabb.

- Ebben a városban körülbelül 28-30 csata folyt le, ezért a Csaták Városának is nevezték. A fő fegyver a kopja volt és…

Nem igazán figyeltem, az agyam nem volt képes több információt befogadni. Mikor végeztünk, már négy óra volt, a bazározáshoz pedig senkinek nem volt kedve, szóval fél ötre visszamentünk a szállodába, és estére csendes pihenőt rendeltettünk el mindenkinek. A tegnapi könyvet, amit elkezdtem, olvasni kezdtem, és kiderült, hogy pont a 11. oldaltól érdekes, szóval újult erővel nekikezdtem, és olvastam. Eltelt három óra, amíg senki nem mert hozzám szólni, és addigra kiolvastam a könyvet. 

- Hú, ez érdekes volt. – tettem le végül a nehéz történetet az éjjeliszekrényre.

- Örülök, mert már nyolc óra. – morgott David.

- Király. Mit csináljunk?

- Hát, mi arra gondoltunk, hogy átmegyünk felelsz vagy merszezni Sasháékhoz. – javasolta Katniss.

- Oké, menjünk. – mondtam, és a fiúkat erőszakkal átrángattuk a szomszéd szobába. A többiek már láthatóan vártak minket. Körbeültünk, és kerestünk egy üveget.

- Akkor… akire az üveg szája mutat, attól kérdeznek? – magyarázott Ben.

- Igen. – válaszoltuk kórusban. 

- ÉS MI A ZÁLOG? – értetlenkedett.

- Vetkőzés – vigyorgott Sasha.

- Nee… nyávogtunk Katnissel és Daviddel. A többiek viszont akarták, így a kisebbség (mi) vesztettünk, és nekiálltunk az üvegezésnek.

- Sasha! Felelsz, vagy mersz? – kérdezte Ben a lányt.

- Merek.

- Akkor… szaladj ki a folyosóra, kopogj végig az összes ajtón, és gyere vissza!

A lány ezt meg is tette, ezt onnan tudtuk, hogy morgó hangokat hallottunk mindenhonnan.

- Most én jövök. – vigyorgott a lila hajú lány, és pörgetett. Az üveg Lindánál állt meg.

- Felelsz vagy mersz? 

- Merek. – sóhajtott a lány.

- Csókold meg Eltont.

A lány mosolyogva tette ezt, és nagyon aranyosak voltak együtt. Fél órán keresztül csak játszottunk és játszottunk, miközben folyamatosan őket néztem, de az üveg hirtelen Davidnél állt meg.

- Felelsz, vagy mersz? – kérdezte tőle Katniss.

- Merek.

- Öhm… nyald meg a padlót.

- Biztos nem. Fúj! Ez gusztustalan.

Ekkor lekerült Davidről a pólója.

- Ez igen! – vigyorgott Sasha. – Biztos sokszor emelgeted Cassiet.

Erre elpirultam, David pedig vigyorogva bólintott.

- Emelgethetném többször is.

Továbbment a játék, de nem tudtam nem észrevenni, hogy Abigail nyálcsorgatva bámulja David testét. És egyszer nála állt meg az üveg.

- Felelsz, vagy mersz? – kérdezte tőle Sasha.

- Merek.

- Nos, puszild szájon azt, aki neked itt a legjobban tetszik!

Erre szájon puszilta Davidet, aki csak másodpercekkel később fogta fel, mi is történt. A düh elöntötte mindenemet, és legszívesebben most egy nagyot bevertem volna a csajnak. Az ég kint nagyot dörrent. Minden idegszálam próbálta visszafogni magát, de nem ment. Talán ennek volt köszönhető a földrengés, amit okoztam. Na, itt David már vette a lapot.

- Lelépünk. – mondta, felkapta a pólóját a földről, és átment velem a saját szobánkba.

- Fúúú, ezt nem hiszem el. – sétálgattam folyamatosan a szobában, és nem tudtam, mivel tudnék lenyugodni.

- Sss, kicsim, na gyere ide, nyugi – húzott az ölébe David, és megcsókolt.

- Tudod, milyen rossz volt ezt nézni? – kérdeztem a fiútól.

- Tudom, de nem tehetek róla. Hé, figyelj rám! Szeretlek. – mondta, és én elhittem neki. De hirtelen Abigail nyitott be.

- David…beszélhetnénk, ketten?

- Na, kisanyám, tudod, kivel fogsz kettesben beszélni! – csattantam fel.

- Nem hiszem, hogy téged kérdeztelek. – morgott Abigail.

- Egy pillanat. – mondta David, és kiment a lánnyal, aki gyilkos vigyorral nézett vissza rám. A szuka! Dühödten csapkodtam a párnát, aztán a dühtől óriásit dörgött az ég, mikor lehullt az első könnycseppen. Hamarosan David jött vissza.

- Mit akart? – kérdeztem.

- Hogy nem akarok-e vele elmenni randizni, ha hazamentünk.

Ú. Ez fájt. De legalább egyenes volt… Mindenestre és kirohantam a szobából, megkerestem Abigailt, és egy nagyot löktem rajta.

- Ne próbáld meg elvenni a barátomat, megértetted?!

- Aki kapja, marja – vigyorgott.

- Neked meg mi bajod van?! – kiabáltam. – Velem van, engem szeret! 

- Nem sokáig.

Egy óriási pofont adtam a lánynak, és a verekedésünket Sasha előzte meg.

- Na, na, na… mi van itt?

- El akarja happolni Davidet! – kiabáltam sírva, amin a lány csak nevetett.

- Abi! Neked meg mi bajod? – kérdezte Sasha is a lánytól. 

- Tetszik a fiú. És akkor? – vigyorgott még mindig. Erre idegbetegen ütni kezdtem, de hirtelen megláttam a csuklóján egy lila körfoltot.

- Ez mi? - mutattam fel Sashanak.

- Nem tudom, elviszem az igazgatóhoz. – mondta a lány, és elvitte az ördögien nevető Abigailt a szomszéd szállodába, én pedig visszamentem Davidhez.

- Bolond lány… elutasítottam!- mondta David, mikor visszaértem.

- Sasha elvitte az igazgatóhoz, szerinte valami gond van. Mindegy, én nem várom meg. – mondtam, és egy gyors zuhany után lefeküdtem aludni, de úgy öleltem magamhoz a fiút, hogy még véletlen se rabolhassák el tőlem.

24. Fejezet

Sziasztok!:) Megoldottam az internet-problémát, szóval itt a rész, és mivel eltaláltátok, ki az az XY (kétféle 'szereplő' tulajdonképpen, de ígyis-úgyis meglett a 3), ezért itt a dupla rész! Igyekszem a nyaralás alatt is pakolni felfelé a fejezeteket, addig is jó olvasást ehhez!:))

A rövid gyaloglás után egy csodálatos faház tárult a szemünk elé, amibe egyből mindenki beleszeretett.
- AWESOME! – kiabálta Ben, és a szálloda felé kezdett rohanni.
- ÁLLJ MÁR MEG, FIAM! – mennydörögte az igazgató. Nos, ez hatott. Ben egyhelyben maradt, és csendben bevárt minket, én pedig kinevettem. A szófogadó kisgyerek… A szállodához érve megállapítottuk, hogy nem messze a nagy épülettől van egy kisebb is. A nagy előtt álltunk meg, ahol egy kedves, idős bácsi várt minket. Az igazgatónő beszélt vele pár szót, és csak most vettem észre, hogy Hold Úr is csatlakozott a csoportunkhoz, mert mosolyogva bólogatott a másik bácsi szavaira. Mikor végeztek a megbeszéléssel, az igazgató egy vastag borítékot adott a bácsinak, amiben biztosan pénz volt. Ezt Bennek meg is kellett jegyezni.
- Jól ki van tömve a tanárnő! – kiabálta.
- BENJAMIN!
- Nem én voltam, tanárnő! Más bunkózik! – kiabált vissza immár félénkebben. Az igazgatónő sóhajtott két mélyet, aztán beinvitált minket a szálloda nappalijába. Nem volt bent konyha, csak egy nappali, és körülötte sok-sok ajtó, szinte minden második méteren.
- Nos, gyerekek, figyelem! Mint tudják, a szobák négy ágyasak, de idelent az bejárati ajtóval szemben levő három ajtó mögött hatszemélyes szobák vannak! Minden szobához saját fürdőszoba tartozik, remélem, meg lesznek elégedve! Az úr mellettem Mr Sory, a problémátok van, hozzá forduljatok! Most van… - ránézett az órájára – fél öt, hét órakor gyülekező a szálloda előtt! Ne viselkedjetek úgy, mint egy ostoba csürhe, mi a szomszéd házban leszünk! Ennyit szerettem volna mondani, a többiről vacsora után lesztek tájékoztatva!
Oszlás! – fejezte be mondandóját, mire mindenki rohanni kezdett, hogy szobát találjon magának. Mi, nyolcan, nem nagyon váltunk el, inkább felmentünk az emeletre. Szegény Eltonnal eléggé kitoltunk, ugyanis őt betettük Sashához, Abigailhez és Lindához egy szobába. Persze, nem bánta… na, vajon miért? Mi pedig Daviddel, Bennel és Kattel a velük szomszédos szobában pakoltunk ki. Odabent érdeklődve néztem szét. Két franciaágy volt megágyazva egymással szemben, közöttük egy rövid szőnyeg, mindkét ágy mellett egy-egy éjjeli fiók a két oldalán, az ajtóval szemben pedig egy kinyitható szekrény, mellette pedig egy kisasztal négy székkel. A fürdőszoba egy zuhanyzóból, egy WC-ből és egy csapból állt, meg egy pár törölközőből, de szerintem még annyi polc sem volt, hogy a lényegesebb dolgokat bevigyük. Ó, és a kedvencem: fent mindenkinek volt egy kis terasza. A szekrény másik oldalán, ahol nem a szekrény volt, volt egy kinyitható üvegajtó, odakint pedig egy kb 1x2 méteres hely várt minket, de nem volt kint semmi, csak hó. Mindegy, nekem akkor is nagyon tetszett. Gyorsan kipakoltunk, és nem tudtuk, mit kezdjünk magunkkal. Mivel még csak öt óra volt, átmentünk Eltonékhoz, és szétnéztünk. Egy teljesen ugyanolyan szobában voltunk, mint a miénk. Vigyorogva néztem, hogy Elton Lindával volt egy ágyon.
- Ne nevess – morgott, mire tényleg kirobbant belőlem a nevetés. Nem tudtuk, unalmunkban mit csináljunk, szóval másfél órát Sasháéknál voltunk, aztán visszatotyogtunk a szobánkba. És ott, hirtelen, eszembe jutott egy kérdés.
- Katniss, Ben! – szólaltam meg.
- Igen? – kérdezték egyszerre, amitől olyan aranyosak voltak.
- Ti hogy lettetek vérfarkasok?
- Beleszülettem. – mondta Kat.
- Családbú’ – válaszolt Ben. Nos, szóval ugyanúgy. De Benen szétröhögtük magunkat. Néha annyira paraszt beszólásai vannak, hogy nem tudunk betelni vele. Miközben ezen filozofáltunk, hét óra lett, szóval lementünk a szálloda elé, ahol már páran cigivel a szájukban várták az igazgatónőt.
- Nem kívánod? – néztem Davidre, aki a cigiző embereket vizslatta.
- Maradjunk annyiban, hogy vannak dolgok, amiket sokkal jobban kívánok – mondta, aztán a fenekemnél fogva közelebb húzott magához, és megcsókolt. Ekkor az ajtón Sheilah is kijött a hideg, téli levegőre, én pedig ösztönösen elhúzódtam Davidtől.
- Mi az? – kérdezte a fiú.
- Sheilah. – motyogtam.
- Mi van vele?
- Semmi, csak…
- Kicsim, ne idegeskedj! – nyugtatott meg, miközben átölelt, de így pont Sheilaht láttam, aki engem nézett, és mikor rájött, hogy én is őt nézem, elvigyorodott és a következő mondatot formálta a szájával: meg fogsz halni. Összerezzentem, és David mellkasába fúrtam a fejem, nagyon féltem, hogy ezt komolyan gondolta. Az igazgatónő hamarosan megjött, és elindultunk a szálloda éttermébe, ahová hamar meg is érkeztünk. Ennek örültem, mert nagyon, nagyon, NAGYON éhes voltam, de kicsit megijedtem, mert Sheilah valahogy mellém került. Halványan rám mosolygott, nyoma sem volt az erőszakos, megöllek énjének, csak ült mellettem nyugodtan, és pár pillanat múlva már nem is figyelt rám. Annyira ideges voltam, hogy megböktem a karját.
- Igen?  - fordult felém.
- Öhm… csak… azt akartam megkérdezni, hogy…
- Már mondtam, hogy nem zavar, hogy Daviddel vagy! – válaszolta kimérten. – Ez a tény, hogy mindhárman itt vagyunk, nem fogja elrontani a szünetet, mert nekem már barátom van, a Saturnban végzős ő is. – mosolygott egy pillanatra Sheilah, és látszott rajta, hogy szerelmes. De cuki!
- Nem arra gondoltam… - hebegtem mégis. – Csak… rám néztél, és azt mondtad, még a szálloda előtt, hogy… meg fogsz ölni…
- Mi? Valamit nagyon félrenézhettél – billentette félre Sheilah a fejét.
- Azt hiszem, igazad van…
- Szerintem az erőszak nem old meg semmit. Köztünk meg még probléma sincs, szóval bizonyára csak félreértetted.
- Igen, biztosan.
A beszélgetésünknek az a gőzölgő gyümölcsleves vetett véget, amit elénk helyeztek, tudniillik, minden nap menüt fogunk enni, mert az olcsóbb. Mindenki szedett magának, és kezdetét vette az evés. Helyesbítek: mindenki öntött magának tálastól, és kezdett vette a zabálás. Úgy ettünk, mint akit hetek óta éheztetnek. Én is két tányérral szedtem magamnak, és csak azért nem szedtem harmadikat, mert kell hely a másodiknak, és a desszertnek. A főétel tejfölös marhapörkölt volt, amit szintén nagyon szeretek, azt is szedtem, és hamar be is lapátoltam. Közben kértem egy kólát, mert ez már eléggé kiszárított, de spóroltam vele.
- Tele vagyok… - motyogtam Davidnek, miközben elvitték a tányérokat előlünk.
- Mert annyit eszel, mint egy malac.
- Mi? Nem is! – duzzogtam.
- Csak vicceltem. – nyomott az arcomra egy puszit, mire visszatért a jókedvem. David hirtelen egy irányba kezdett nézni, és vigyorgott.
- Szoríts még egy kis helyet a gyomrodban…
Arra néztem, amerre ő, és megláttam a paradicsomot. Vagyis a palacsintát. Hoztak öt félét: nutellásat, kakaósat, baracklekvárosat, szilvalekvárosat és túrósat. Nos, bár én tele voltam, ettem egy baracklekvárosat és egy nutellásat. Nagyon finom volt, de nem ehettem el a többiek elől mindent, egyrészt mert ők már meg is ettek mindent, másrészt pedig azért, mert tényleg nem fért volna belém több. Mikor végeztünk az evéssel, töltöttek nekünk egy-egy pohár vörösbort, és az igazgatónő megkocogtatva a poharát felállt, hogy beszédet mondjon.
- Elmondom a programokat az itt töltendő napokra! Nos, ez volt az első nap, ennek itt vége is. Holnap, a második napon szétnézünk a környéken, bemegyünk egy várba, és egy múzeumba, aztán bazárjárás, ha szeretnétek venni valamit. Harmadik nap síelni fogunk. A negyedik napon egy sétát teszünk az erdőben, hogy mindent megjegyezzetek, és alaposan szétnézzetek. Az ötödik napon újból síelünk. A hatodik napon, miután újból keresztülsétáltatok az erdőn, meglepetés vár rátok. A hetedik napon újból síelés. A nyolcadik napon elmegyünk jégkorcsolyázni, aztán pedig a moziba, és megnézzük a Gyakornokok című filmet. A kilencedik napon pedig vetélkedő lesz. Úgy készüljetek, hogy mivel az iskolából csak 104 tanulónk jött el erre a kirándulásra, 13 nyolcfős csoportban fogtok versenyezni! Ó, és a versenyzők a napot nem a szobában töltik, hanem egy sátruk lesz! A tízedik napon pedig reggel hétkor indulunk haza, az eredményhirdetés hat órakor lesz, szóval a vonaton fognak aludni, nem a szünet utolsó napján! Tudom, hogy jó tanár vagyok, irány a szálloda!
Nem tudtuk, milyen gondolatokkal és tértünk vissza a szállodába. Nincs egy szabadnapunk sem? Miért? MIÉÉÉRT? Na, nem baj. Hamar visszaértünk a szállodába, én pedig hanyatt vágtam magam az ágyon. A plafont bámultam fél percig, aztán meguntam, és egy könyvet kezdtem el olvasni. Az első 10 oldal után valahogy mégis meguntam. Ó, ne már! Aztán új ötletem támadt.
- Kicsim, menjünk fürdeni – néztem a barátomra, aki egyből belement a dologba. Katnissék éppen nem voltak a szobában, nem tudom, hová mentek, de azért bezártuk a fürdőszobaajtót, és gyorsan lecibáltuk egymásról a ruháinkat egy csókcsata közben. Pár perc múlva ezt már a zuhanyzóban folytattunk, ahol folyt ránk a langyos víz. Halk sóhajok töltötték be a pici zuhanyzót, és mire nem sokkal később kimentünk, az egész tiszta pára volt. Elpirulva, vizes fejjel mosolyogtam Davidre, aki csak magához húzott, és megcsókolt. Ezeket sosem fogom megunni…
Mikor felöltöztünk, és visszamentünk a szobába, hirtelen Katnissék rontottak be.
- Mi az? – kérdeztem, látva a vidám fejüket.
- Öltözzetek! Odalent buli lesz!
Hát, mit volt mit tenni, hiába bántam, csak muszáj volt felöltöznöm.

Jó, az igazság az, hogy készültem erre a bulira, örültem is, hogy most lesz, de mutatni akartam a rendes kislányt, ami… nos, úgy szeptembertől eltűnt belőlem. De nem igazán zavart, hogy ennyit változtam. Sokkal nyitottabb lettem mindenki felé, és végre az igazi önmagamat tudtam mutatni, aki szeretett a barátaival lenni, és bulizni velük egyet. Jó, az alkoholt valószínűleg sosem fogom bírni, de nem baj, nem terveztem alkoholista életet élni. Miután mindenki elkészült, lementünk a buliba, ahol már sok-sok részeg ember volt. Egy hülye osztálytársunk, Zorro elénk állt, és felkiáltott.

- Elton, há’ neked szőke színű a hajad!

- Köszönöm a felvilágosítást. – morgott az említett személy.

- De há’ mióta?! – kiabált tovább a srác.

- Amióta élek – válaszolta Elton, és inkább elindult, hogy keressen valami piát. Mi is követtük, és hamar meg is találtuk a helyet, ahol mindenféle pia sorakozott. Míg a fiúk sört, a lányok inkább Somersbryt ittak, vagy bacardi breezert. Egy-két üveg után a hangulatunk fokozatosan jobb lett, és kicsivel később Katnissel és Sashával elmentünk táncolni. A fiúk söröztek tovább, Abigail és Linda pedig egy újabb breezer kíséretében beszélgettek a lépcsőn ülve. Nem tudom, ki hozott hangfalat, és hogy fért ide, de abból most éppen Avicii bömbölt. A mellettünk levő emberekből dőlt a piaszag, és cigifüst szállt mindenhol, mert arra nem voltak képesek, hogy kint cigizzenek. Hirtelen leállt a szám, és úgy zene indult, amit mindenki ordítani kezdett:

- UTCÁRA NYÍLIK A KOCSMAAJTÓ!

- KIHALLATSZIK BELŐLE A SZÉP MUZSIKASZÓ! – kiabáltuk mi is a lányokkal, és ugrálni kezdtünk. Zorro valahogy mögénk jött, és a fülünkbe ordibált:

- GYORS VONAT, SEBES VONAT, VALAHOL MEGÁLL!

- Zorro, most nem ez van. – magyaráztuk a fiúnak.

- Ó, ne már! Mindig elfelejtem. N,a megyek, megkeresem a szőke színű hajút. Elton! Eltonkám! Hol vaaaagy?

- Szerintetek buzi? – kérdezte Katniss.

- Biztos – nevetett Sasha is. Közben én elsétáltam tőlük, és David ölébe ültem.

- Mizu, baba? – kérdezte, miután egy puszit nyomott az arcomra.

- Zorro megtalálta Eltont?

- Aha, most rohangálnak. Illetve…

- Hm? – kérdeztem, és arra néztem, ahová David nézett. A lépcsőn Linda mellett Abigail helyett Elton ült, és csókolóztak. Felül ezt sírva nézte Zorro.

- Ú, szerintem tényleg meleg – mondtam, és felmentem, hogy megvigasztaljam. A szobájában volt, és zokogott. Szegénykém… megesett rajta a szívem.

- Na, gyere, sírj itt – öleltem át.

- Olyan szép kisfiú pedig… szipogott Zorro.

- Jaj, te… na, figyelj, azt hiszem, Sasha osztályában van egy meleg srác, azt hiszem, Romeonak hívják, összeilletek majd… - motyogtam, de csak horkolást hallottam. Zorro ülve elaludt. Levettem a cipőjét, aztán elborítottam az ágyon, és betakartam. 

- Jó éjt – mosolyogtam, és kimentem, ahol pont Davidbe ütköztem.

- Na? – kérdezte, miközben átkarolt.

- Álomba sírta magát.

- Mi is ágyba bújhatnánk… - suttogott a fülembe, mire kirázott a hideg. Mikor a nyakamat kezdte csókolgatni, elgyengültek a lábaim, és a hátába kapaszkodva tartottam magam. 

- Jó – válaszoltam rekedten, mire a fiú a fenekembe markolt, én pedig felnyögtem. Gyorsan bementünk a szobába, és egy kis időre bezártuk az ajtót. Heves csókok közepette másztunk az ágyra, ahol David mindenhol simogatott, én pedig a hajába túrtam, és a tincseivel játszottam. Egy hirtelen mozdulattal kettészakította a rajtam a ruhát, mire ránéztem.

- Ez a kedvenc ruhám volt!

- Kapsz újat – tapasztotta újra a száját az enyémre, aztán… nem részletezném. Mikor végeztünk, kinyitottuk az ajtót, de mivel fáradtak voltunk, már nem mentünk le bulizni, inkább aludtunk.

~ író szemszög ~

- Hová tűnt? Most kellett volna megölnöm! – sziszegte a fekete hajú lány a fogai között.

- Sheilah, mit mondtál? Kit akarsz megölni? – szólalt meg mögötte legjobb barátnője, Pamela.

- Mi, senkit, te miről beszélsz? – kérdezte a lány barátnőjétől, aki elnevette magát.

- Biztos csak sokat ittam. – aztán lefeküdt, és elaludt. 

- Hagyjuk ezt az utolsó estére. – sóhajtott egyet, és visszahúzódott, hogy a helyét átadja a lány igazi énjének.

- Hogy kerültem ide? – kérdezte Sheilah nyugtalanul. Mikor meglátta, hogy barátnője már alszik, úgy döntött, biztos csak sokat ivott, és lefeküdt aludni.