Reggel kedvtelenül mentem iskolába. Katniss hiába próbált felvidítani. Még csak nem is reggeliztem, felöltöztem, és indultam is.
A terembe beérve elkezdtem bambulni, de az
osztály zaja egyre nagyobb lett. Fülhallgatót tettem a fülembe, és elkezdtem
hallgatni az Evanescence – Everybody’s foolt. Ebből a melankonikus hangulatból
egy kis lökdösés szedett ki. Oldalra fordultam, ahol Elton állt, és nem túl
kedves arccal méregetett.
- Mi az? – vettem ki a headsetet a fülemből, és közben hallgattam a már – így
–sokkal halkabb zenét.
- Hahó! – kezdett ordítozni előttem, és ugrált, miközben a kezeit rázta.
- Mi van? – emeltem fel a hangom.
- ITT VAGYOK! – kiabált velem, mire megijedtem.
- Téged nézlek… - mondtam megszeppenten.
- Nem szakítasz rám semmi időt. – sóhajtott Elton, miközben elém guggolt, és
megfogta a kezem.
- Sajnálom… - motyogtam.
- Mindig az új szerelmeddel vagy. – erre elvékonyította a hangját.
- Ne csináld ezt!
- Egy feltétellel. – nézett rám felhúzott szemöldökkel Elton.
- Mi az?
- Hogy ma velem töltöd az egész napot. Rendben?
- Rendben. – mosolyodtam el.
Nos, ezt a szőke barátom annyira komolyan gondolta, hogy az órákon folyamatosan
leveleket írt nekem, hogy mik a tervei suli után. Egyen elnevettem magam.
Egy retkes vizes felmosó vödröt
kiborítani az aulában.
Egy tubus majonézt végighúzni a folyosón.
Fekete temperával lefesteni az összes ablakot.
Graffitit az ajtókra.
Ellopni a naplókat, és beírni mindenkinek minden tantárgyból két ötöst.
Bizonyára túl hangosan nevettem, mert Juanita nénit láttam meg magam előtt.
- Mi a nevetés tárgya? IDE A LEVELET!
Nem akartam, hogy ezt elolvassa, inkább odaadtam egy másikat. Na, ez még
rosszabb ötlet volt. A spanyoltanárnőm ugyanis kiállt a táblához, és hangosan
felolvasta.
- Ha a spanyolórát nem bírod, Juanita
néni nem a barátod. Szeresd a spanyolt nagyon és nagyon, Juanita néni is ezt
akarja, te barom. Kedves, drága tanár néni, de szép tetszik lenni, csak annyit
kérek magától, egyest ne tessék adni.
Mindenki nevetett, én pedig lehajtottam a vörös fejem. Ugyanis ezt nem én
írtam, csak Eltontól kaptam. A tanárnő igazából… szintén elnevette magát, de
megfeleltetett az előző órai anyagból. Annyi szerencsém volt, hogy ez az az
anyag volt, amit el tudott nekem magyarázni, így ötöst kaptam. Következő óránk
tesi volt, amin futottunk. Szuper! Mikor elfáradtam, Elton mellettem termett,
felkapott a hátára, és „WÁÁÁÁ” ordítással vitt körbe-körbe. Emiatt nem
játszhattunk a többiekkel, de tök mindegy, mert nagyon jól elvoltunk. Infón
folyamatosan üzeneteket küldözgettünk egymásnak vele és Katnissel, aztán
következett az az óra, amin nem nagyon foglalkoztam a fiúval, ugyanis
irodalomóra következett. Tudniillik abból írunk, két író életrajzából. És, mint
arról pár hete értesültem, Katniss ezt nem tudja.
- Megbukok! Ááá! Segítség! – rohangált a teremben, mire megállítottam.
- Figyelj. Itt vagy mellettem. Igaz?
Bólintott.
- Ha a válasz Karinthy lesz, azt mondom, hogy I. Ha Tóth Árpád, azt mondom,
hogy Ó. Rendben?
- ÉS HA MINDKETTŐ? – ordított.
- Akkor… - és megláttam egy üdítőt egy barátunk padján, - Sió!
- Rendben! – örült meg, és leültünk, hogy várjuk a dolgozatot. A irodalom tanár
bejött, kiosztotta a lapokat, és megvárta, hogy felírjuk a nevünket. Aztán
belekezdett.
- 51 évesen halt meg.
- Íííí. – mondtam.
- Lánya műfordító volt.
- Óóóó.
- Budapesten született vagy halt meg.
- SIÓ!
- Kérem, Collins kisasszony, maradjon csendben! – szólt rám a tanár, mire
elhallgattam. Katniss segélykérő pillantásokat küldött felém, és úgy gondoltam,
még segítek.
- Tüdőbetegségben halt meg.
- Ó, szegény! – szóltam, mire Katniss vette a lapot, és nevetve írta le a Tóth
Árpád nevét. Végül sikerült az egészet lediktálnom neki, és büszkén mentem ki
óráról. A legutolsó órához érkeztünk, ahová az osztályfőnök szomorúan jött be.
- Cassie – kezdte, - tudom, hogy az őrződ most távol van, de Katniss gondodat
viseli addig, ráadásul a szobátokba most mindenféle biztonsági felszerelést raktunk.
- óriásit sóhajtott.
- Mi a baj, tanár úr? – kérdeztük, mire ó még egyet sóhajtott.
- Semmi, gyerekek… lehet, elválunk a feleségemmel.
- Miért, tanár úr?! – kiáltott fel Ben, minek köszönhetően sajnos nem tudtunk
elfojtani egy halk kuncogást.
- Félreértés volt az egész… az a helyzet, hogy van egy húgom, akiről még nem
meséltem neki. Nos, ő eljött hozzánk, a feleségem pedig félreértette, és nem
hajlandó beszélni velem… még a válópert is beadta.
- Bocs má’, tanbá’, de ez elég szappanopera-fíling. – jelentette ki Ben, és
enni kezdett. Hanyagolni kezdtük a témát, és a másfél hónap múlva megrendezendő
karácsonyi műsorunkról beszéltünk, aztán eszünkbe jutott, hogy 2 hét múlva elő
kell adnunk valamit az osztályfőnök házában, mivel ez itt szokás volt, viszont
erről még nem is beszéltünk, szóval az osztályfőnök még szomorúbban ment ki az
óráról, ezzel egy időben pedig Ben ugrott fel az asztalra.
- GYEREKEK! MIT CSINÁLJUNK AZ OSZTÁLYFŐNÖKNÉL?
- Hát, biztos nem te fogod kitalálni – morgott Elton.
- Mi lenne, ha erre használnánk fel a balhét? – kérdeztem. – Mármint, előadunk
valamit, aztán írunk egy dalt, hogy kibéküljön vele a felesége.
- DE AZ NEM BALHÉ! Várjunk csak, ez jó ötlet. – mondta Ben, és máris elkezdtünk
egy rövid dalt írni erre az alkalomra. Pár perc után elmentünk, mert
mindenkinek más ötlete volt, én pedig Katnisshez léptem.
- 6-ra nálad vagyok, de most elmegyek Eltonnal, nem baj? – kérdeztem, mire
Katniss megrázta a fejét. Elindultam a szőke barátommal egy…
- Hová is megyünk? – kérdeztem útközben.
- Étterembe viszlek.
- Hová?! De… nem is ahhoz vagyok öltözve!
- Akkor gyorsan átöltözöl, csak nyugi már!
A szobámba érve, míg Elton szétnézett, gyorsan magamra kaptam egy csinos ruhát.
Amíg az étterem felé sétáltunk, Elton morgott
egy sort:
- Nem tudom, minek kellett átöltöznöd, mikor mindenben gyönyörű vagy.
Elpirulva néztem rá. Ezt miért mondta?
- Köszi… - motyogtam, mire a fiú rám vigyorgott, ezzel feloldva a közöttünk
levő feszültséget. Beérve leültünk egy négyszemélyes asztalhoz egymással
szemben, és Elton megfogta a kezem, miközben mélyen a szemembe nézett.
Barátinak hatott, de kissé zavarba jöttem.
- Cassie, ígérj meg nekem valamit.
- Mi az?
- Telezabálod magad.
Nevetni kezdtem, de bólintottam. Bár levest nem ettünk, már tele is lettem a
csirkemell-táltól, és a két kólától, amit megettem/ittam. Miközben emésztettem,
Eltont néztem, aki érdekesen figyelt.
- Mi az? – kérdeztem.
- Jön a desszert!
- Ne… tele vagyok.
- Még nem zabáltad tele magad! –emelte fel a hangját, mire mindenki felénk
nézett… és szerintem azon gondolkodtak, hogy Eltont be kellene zárni.
- Na, jó, figyelj. – mondtam. – Felezzünk meg egy csokis palacsintát.
- Csoki? – nézett rám.
- Csoki.
- Pincér! Egy tripla csokis palacsintát és egy giga csokifagyi-kelyhet kérünk!
- Mi?! – akadtam ki, mikor a pincér eltűnt.
- Nyugi, elfelezzük.
Nos, ez engem nem igazán vigasztalt. Mikor kihozták a rendelést, azt hittem,
elájulok. A giga kehely tényleg giga volt. A palacsinta nagyon ízlett, el is
ettem Elton elől az utolsót, de a fagyival nem bírtam. Azt szerencsére Elton
nyomta be.
- Meghalok… - nyögtem, miközben hazafelé tartottunk.
- Én is… - motyogta a szöszi, de aztán megtorpant. – Negyed hét van.
- Mi?! – visítottam, és a koliig futottam a fiúval. Hát, miután berontottam
Katniss szobájába, mondhatni, meghaltam. De ő nem volt a szobájában, csak fél
óra múlva jött be.
- Hol voltál? – kérdeztem kíváncsian. Addigra a vacsora már nem akart
kikívánkozni belőlem, tehát jobban voltam. Mondjuk, erre a hideg zuhany is
rásegített.
- Csak… sétálgattam. – motyogta.
- Kivel?
- Bennel… - pirult el.
- Úúú!
Mindent megkérdeztem, de azt mondta, csak játszottak egy bowling-pályán. De hé,
az is jó! Beszélgettünk egy kicsit, aztán Katniss előhúzott 6 darab két decis
üdítőt a táskájából. Vagyis… 2 doboz whiskeyt, és 4 doboz Coca-colát.
- Ma bulizunk! – vigyorgott. Elfeleztük az innivalókat, és egy óra múlva már se
kép, se hang… egy fél óráig idióta mosollyal néztük a plafont.
- Kat… - mondtam, mikor magamhoz tértem.
- Mi az?
- Nekem… annyira hiányzik David! – tört ki belőlem a zokogás. – Azt hittem, nem
szeretem teljesen, de most, hogy nincs itt, tudom, hogy de! Szerelmes vagyok,
de úgy érzem, ő nem! Egy szó nélkül itt hagyott, holott bármi történhetne
velem… ez annyira… fáj!
- Nyugi, nemsoká hazajön, és mindent megbeszéltek. – csitított Katniss,
miközben átölelt.
- Úgy érzem, még Eltonnak is többet számítok, mint neki!
Ezután elaludtam.
~ Dimitri szemszöge ~
Megkaptam a fülest, miszerint az őrző szobája van bebiztosítva. De tudtam, ők
nem abban a szobában vannak. Szívás! Mivel a Hold 11-kor tesz túrát, éjfélkor
betörünk, és elraboljuk a lányt. Bár nem tudom, hányadik is ő, kiszedem belőle…
erőszakkal.
- Miért vigyorogsz? – szólalt meg mellettem a kémem.
- A kislány meg fogja bánni azt is, hogy megszületett.
- Nagylelkű vagy.
- Te csak kémkedj tovább! Így sincs egyelőre sok hasznod. Talán jövőre
bebiztosítalak őrző-védőnek.
A kém elhúzta a száját. Tudniillik, gyűlölte a védőket. Mint itt mindenki más.
De teljesen mindegy, amíg azt csinálja, amit én mondok. De most… kezdődjön a
harc.
~ Cassie szemszöge ~
Éjfél körül arra keltem, hogy a közelben matatnak. A fejem kicsit fájt,
miközben Katnisst keltettem fel.
- Hallod… van itt valami… Kat… kelj fel..
- Mi az? – morgott barátnőm.
- Ezt hallgasd! – mondtam, és elcsendesültünk. A kaparászás most is hallható
volt, hamarosan pedig kinyílt az ablak.
- Fogd ezt! – suttogta Katniss, és a kezembe nyomott egy nagy kést.
- De…
- Ez az életeden múlik! – válaszolta, és végignéztük, ahogyan zombik másznak be
az ablakon. Ekkor Katniss vérfarkassá változott, és gyilkolni kezdett.
Sikítottam a félelemtől, miközben egy zombi felém igyekezett. Késsel
belevágtam, de nem volt elég. Mikor belém akart harapni, mintha áram rázta
volna meg, az állkapcsa elégett, és meghalt. Láttam, hogy Katniss egyre
lassabban halad a gyilkolással, rám pedig egyre többen és többen jöttek. Párat
kinyírtam, de nem volt elég, aztán már csak azt vettem észre, hogy nem látok,
mert mindenhonnan elzártak a zombik…
~ David szemszöge ~
Boldogan indultam vissza Cassiehez, hogy elmondjam neki, igaza volt, és hogy
tudja, mennyire szeretem. Viszont mikor megláttam a zombisereget egy ablakon
bemászni, rohanni kezdtem a kolihoz.
- Ne! – ordítottam. – Cassie, nem eshet bajod!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése