Útközben sem nagyon beszéltem, amíg David meg nem
szólított.
- Mi a baj?
- Semmi, csak… semmi – motyogtam.
- Igen, és pontosan ezt látom rajtad. Na, nyögd ki!
Nyögd ki. Azt mondta nekem, hogy nyögd ki. Nem vagyok nagy
párkapcsolat-szakértő, de szerintem nem szokták ezt mondani egymásnak az
emberek…
Szóval nem válaszoltam, csak fokozatosan elengedtem a fiú kezét, amit persze
nem hagyott észrevétlenül. A házuk előtt a falhoz préselt. Vagyis… volt helyem,
erőszakos sem volt, csak meglepődtem.
- Rossz téged szomorúnak látni. Mi a baj? – emelte fel a fejem az államnál
fogva.
- Én csak… csak… semmi – mondtam, és elfordítottam a fejem.
- Azt hiszed, ezt beveszem? Gyere, kicsim, nekem mindent elmondhatsz.
Most meg kicsimnek hív. Én ezt nem értem…
- Csak… annyira… furcsa voltál. Olyan… közömbös… - motyogtam, és nagyon zavarba
jöttem.
- Tényleg? Ne haragudj, nem vettem észre – habogott, de szinte éreztem, hogy
hazudik. Főleg, mert terelte a témát.
- Menjünk be. – mondta.
Odabent az történt, mint legutoljára: Naomi boldogan köszönt Davidnek, engem
pedig végigpásztázott. Mikor David elmondta, hogy sütit sütünk, nem mert a
közelembe jönni. Kicsit kínosan éreztem magam…
- Milyen sütit sütünk? – kérdezte Naomi.
- Nutellásat. – mosolyogtam rá.
- Az méreg?
És így süss sütit valakivel… Ami, természetesen, borzalmasra sikerült. Ragadt,
nem akart megsülni… szóval jöhetett a következő süti-megoldás. A csokis brownie
az előzővel szemben nagyon finom lett, aminek már mindannyian örültünk. Naomi
viszont csak az után kezdett enni belőle, hogy én lenyeltem az első falatot.
Este David szólt az apjának, hogy megyünk, de engem nem mutatott be neki. Vajon
miért?
Mikor kiléptünk az ajtajukon, a csípős levegő megcsapott. Elhatároztuk, hogy
busszal megyünk a koliig. Láttam, hogy David gondterhelt, ugyanis folyamatosan
csak sóhajtozott. Félénken megfogtam a kezét, mire halványan rám mosolygott, és
beszélni kezdett:
- Ne haragudj, hogy ilyen vagyok…csak aggódom Naomi miatt.
- Történt valami? – érdeklődtem. De megbántam. Persze csak abban a pillanatban.
David izmai ugyanis megfeszültek, és gyűlölet izzott a szemeiben. Már éppen
attól féltem, hogy megüt engem, vagy ordibálni kezd, mikor a hosszan bent
tartott levegőt kifújva, és mélyen a szemembe nézve belekezdett egy történetbe.
- 3 éve történt… amikor Naomi még csak 2 éves volt. Betört hozzánk valami
szörny, és megölte anyát… apa előtt…
Naomi előtt… és előttem.
Itt lehunyta a szemeit, sóhajtott egyet, és folytatta.
- Aztán ez a valami elszaladt Naomi mellett, aki sírni kezdett. A szörny után
rohantam, és végignéztem, ahogy valakik megölik. Ők voltak Védelmezők. És maguk
közé választottak. Én a saját akaratomból voltam Őrző egy évig, hogy aztán a
védelmezőjük lehessek… emiatt.
- Nagyon sajnálom. – mondtam a fiúnak, és megsimogattam a kézfejét.
- Apával nem merem otthagyni ilyen sokáig… mert nem vagyok benne biztos, hogy
figyel rá. Szerencsére Naomi nem járkál el, de akkor is… Amikor Sheilah nem
vigyázott rá, abban kellett reménykednem, hogy nem történik baj. Persze,
legalább egy év kellett, hogy őt is megszokja.. elég nehéz volt.
Többet nem beszéltünk az úton. Nagyon sajnáltam Davidet, viszont örültem, hogy
ezt elmondta nekem. Otthon gyorsan lezuhanyoztam, megvártam, hogy a fiú is ezt
tegye, aztán lefeküdtünk aludni. Hirtelen viszont felugrottam.
- David!
- Mi az? – ugrott fel, mint mindig, de most az izgalomtól nem tudtam ezen
nevetni. Már éppen szólásra nyitotta volna a száját, hogy emiatt leszidjon, de
én beszéltem előbb.
- Azt mondtad, a húgod mellett elsuhant az a szörny.
- Igen.
- Mi van, ha megfertőzte?
- Tessék? – nézett nagyot David.
- Mi…van…ha…megfertőzte? Azt…lehet? – az első mondatot tagoltam, a másodikat
féltem kimondani, mert lehet, hülyeséget beszélek, és David szomorú lesz. Ezen
nem is gondolkodtam, én hülye!
- De… lehetséges! Ne haragudj, lelépek kb. egy hétre. – mondta David, és hirtelen
eltűnt. Mi? Nem értettem a dolgot, de hirtelen Katnissnél találtam magam. Dupla
mi?!
- Öhm… furcsa dolog történt… - kezdte a barátnőm.
- Mi?!
- Amíg nem jön vissza David… én vigyázok rád.
- Hová ment?! – akadtam ki.
- Orvoshoz viszi Naomit…
Nem szóltam többet Katnisshez, csak befeküdtünk az ágyába, és azon
gondolkodtam, hogy volt képes David itt hagyni engem csak így…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése