David rohant utánam, és próbálta felfogni, hogy
miért is olyan fontos nekem most enni, és nem öt perc múlva. Nos, nem sikerült
neki, de a lényeg, hogy nem tolt le, amiért idiótán viselkedtem. A suliba érve
elindultunk a termemhez, és útközben Pamela nagyon durván nekem jött. A
vállamat simogatva, és sziszegve értem be a terembe, és csengetéskor David el
is ment. Ekkor hátrafordultam Eltonhoz.
- Mi újság? – kérdeztem mosolyogva.
- Ó, még emlékszel rám? - nézett
gúnyosan.
- Mi? Elton, neked mi bajod van? – kérdeztem, és egy oktávval feljebb ment a
hangom.
- Mostanában nem is keresel, folyton Daviden lógsz…
- Ezt már tegnap eljátszottuk… - sóhajtottam, aztán Elton elé guggoltam. – Nos,
figyelj, te kis féltékeny. – mosolyodtam el.
- Nem vagyok az! – válaszolt, és csillámpórt szórt rám.
- Köszi. – mondtam fintorogva, és folytattam. – A mai napot együtt töltjük, jó?
Oda megyünk, ahová csak akarod, jó?
- Hm, nem tudom, megérdemled-e… - vigyorgott.
- Szerintem meg. – válaszoltam, de a helyemre ültem, mert bejött a tanár.
Spanyol óra, ez az!
Végigültem valahogy, de semmit nem értettem, igazából Sheilahn járt az agyam.
Biztos haragszik rám, és megviseli a szakítás… de… biztos Davidet is! Azon
gondolkodtam, hogyan békülhetnék ki Sheilahval. Aztán úgy gondoltam, lerajzolom
őt, és nekiadom a rajzot. Suli után gyorsan lepakoltam a cuccom, és elindultam
Eltonnal sétálni. Egy pizzázóba vezetett az utunk Tündérkével (új becenév, mert
gyűlöli), és ettünk egy tripla-sajtos pizzát. Annyira tele lettem, hogy nem
bírtam menni, szóval még egy fél órát ültünk az asztalnál, amikor David
felhívott.
- Hol vagy? Háromnegyed 8!
- Öhm…pizzázni Eltonnal, sietek haza!
- Felesleges, érted megyek.
Megadtam a címet, és David tíz perc múlva itt is volt. Kedves volt tőle, hogy a
kocsiba beengedte Eltont is, de mikor beértünk a szobámba, kiakadt.
- Idióta! Sehová nem mehetsz este nélkülem, ugye tudod?
- Csak egy barátommal voltam… - suttogtam.
- Baráttal? Egy barátoddal? Én vagyok a barátod, én fogok vigyázni rád! –
kiabált David, és szorosan magához ölelt. Nem is tudtam, mit tegyek, így én is
átöleltem őt, és így álltunk egyhelyben legalább 5 percig. Aztán eltolt
magától.
- Na, menj fürdeni, vagy amit szoktál… - motyogott, és leült TV-t nézni. Én
elmentem zuhanyozni, és közben arra gondoltam, miért nyugtat meg ennyire David
ölelése. Amióta velem van, még anyáékra sem nagyon gondolok, mert tudom, hogy ő
vigyáz rám. De nem gondolhatok erre: neki sosem lesz elég jó egy olyan, mint
én… Sheilahhoz képest egy senki vagyok, egy porszem… hogy is juthatott eszembe,
hogy David nem csak a munka miatt van velem?
Szomorúan léptem vissza a szobámba, és rá sem néztem Davidre, csak felmentem
facebookra, hogy megnézzem Sheilah profilképét, és azt lerajzolhassam.
Nekiálltam a körvonalak megrajzolásának, és David még csak meg sem kérdezte,
mit csinálok. Fél órán keresztül néma csendben voltunk, de ezt ő törte meg.
- Nem vagy éhes? Vettem neked gyrost.
Gyros! Ah, dehogynem vagyok éhes! Egy mozdulattal az ágyra ugrottam, és
elvettem a gyrost Davidtől.
- Úgy eszel, mint akit éheztetnek… - nevetett, de én csak tömtem magamba a
kaját. Nagyon finom volt. Mikor végeztem az evéssel, éppen vissza akartam menni
rajzolni, de David a kezemnél fogva magához húzott.
- Mit csinálsz? – kérdezte.
- Rajzolok.
- Mit?
- Bocsánatkérő rajzot.
- Kinek? Eltonnak? – kérdezte gúnyosan.
- Sheilahnak.
Na, erre nagyon meglepődött.
- Minek?
- Mert szakítottatok.
- Cassie, ehhez semmi közöd nincs. Mi már nem voltunk jól együtt, ennek amúgy
is szakítás lett volna a vége.
- Igaz! – nevettem. – Hogy is gondolhattam, hogy egy magamfajtára lenne
féltékeny egy olyan lány, mint Sheilah…
Ezt egyből megbántam. Miért nem tudod befogni, Cassie, miért?
- Mi van? – képedt el David teljesen. Francba! – Te miről beszélsz?
- Semmi… - motyogtam, és rohantam volna vissza rajzolni, de a fiú most erősen
rántott vissza, mire felszisszentem.
- Te most kb. tökéletesnek nevezted Sheilaht. – mondta, mire bólintottam egy
aprót. – Nos… figyelj, szép lány, okos, törekvő, kimért, magabiztos…
Igen, ezeket én is tudtam. Most komolyan erről kell beszélnünk?
- De sokszor kegyetlen, meggondolatlan, agresszív… olyan, mintha nem is érezne.
– gondolkodott David, én pedig megsajnáltam. Biztos nem lehetett olyan jó így
Sheilahval járni…
- Te viszont... kedves vagy. – folytatta a fiú. Kedves. Hát…köszönöm. Szóval én
nem vagyok se szép, se semmi… mindegy, mire számítottam? Hogy szerelmet vall?
Elszontyolodhattam, mert David megfogta a kezem.
- Hahó! Itt vagy?
Ijedten rándultam egyet, mire elengedett, és komolyan rám nézett.
- Kérdezhetek valamit?
Aprót bólintottam.
- Tetszem neked?
Kikerekedett szemekkel bámultam Davidre. Éreztem, ahogyan az arcom az
egészséges határokon túllépve először hófehér, majd rákvörös árnyalatokba vált,
és közben a kérdésen gondolkodtam. És úgy éreztem, tetszik nekem… Mégis
megráztam a fejem.
- Azt hiszed, ezt elhiszem azok után, hogy láttam az arcod? – kérdezte David,
majd az állapnál fogva úgy fordította a fejem, hogy a szemünk egy vonalban
legyen.
- Én… - kezdtem, de a hangom rekedt volt. Láttam, ahogyan a fiú szemei ettől
kissé elsötétednek, aztán…
Minden olyan gyorsan történt. Ahogyan David a száját az enyémre nyomta, és pár
pillanatig hezitált, hogy tényleg megcsókoljon-e. Én rendkívül megijedtem, hisz
ez lenne életem második első csókja… Teljesen ledermedtem, nem tudtam
megmozdulni sem, és csak kikerekedett szemekkel néztem Davidre, aki viszont
lehunyta a szemeit. Körülbelül 10 másodpercig lehettünk így, míg a fiú végül
egy szájra puszival véget vetett a dolognak, és hagyta, hogy a mosdóba
rohanjak.
- Basszus, Cassie – motyogtam már odabent, - ez most mi volt? És… ez csóknak
számított?
Félénken gondoltam vissza az előző pillanatokra, miközben a gyomrom nem akarta
abbahagyni a folyamatos remegést.
~ David szemszöge ~
Cassie olyan elesettnek tűnt, amikor Sheilahról beszéltünk. Feltűnt az
önbizalomhiánya, de fogalmam sem volt, miért nem veszi észre, mennyire
gyönyörű. És mikor rájöttem, hogy tetszem neki, még képes volt rekedt hangon
beszélni. Imádom, ha valakinek kicsit rekedt a hangja, hisz tudom, hogy akkor,
ha kis időre is, a vágy a hatalmába kerítette. Nem bírtam tovább, az ajkaimat
az övére tapasztottam. Lehunytam a szemeimet, mert nem tudtam, ezt Cassie
hogyan viseli. Filóztam, hogy megcsókoljam-e, igazán, de mikor feltűnt, hogy
már pár másodperce így vagyunk, és meg sem mozdult, egy puszival befejeztem a
„csókot”, és hagytam, hogy a lány gyorsan berohanjon a fürdőszobába. Egy óra
múlva jött csak ki, és akkor már ideges voltam, mert azt hittem, baja esett.
Mégsem vágtam ezt a fejéhez, mert mikor kilépett az ajtón, annyira szép volt…
nem, ne gondolj erre!
Szó nélkül leült tovább rajzolni, én pedig hagytam. Halkan TV-t néztem, és
láttam, ahogyan tizenegykor felhúzódnak a redőnyök, és Hold úr szemléletet
tart. Amikor a mi szobánkoz ért, benézett, és elmosolyodott. Tudtam, hogy már
bízik Cassieben, ugyanis a koliban szokás, hogy a redőnyök felhúzásakor
mindenki alvást színlel, amíg a vizit tart. Sheilah is ezt csinálta, bár ő
azért, hogy még véletlen se lássák meg kintről. Elgondolkoztam azon, miért nem
tölt már el vággyal Sheilah, és még akkor is ez járt a fejemben, mikor fél
12-kor Cassie befeküdt mellém az ágyba, háttal nekem. Csendben átöleltem
hátulról, és a nyakába sóhajtottam, mire megremegett.
- Jó éjszakát – suttogtam neki.
- Jó éjt – válaszolta, és megint rekedt volt. Próbáltam uralkodni a vágyaimon,
de nagyon nehéz volt. Sőt, este Cassie valahogy úgy fordult, hogy a keze… nos…
oda nyomódott. De mire eldönthettem volna, hogy most mit tegyek, a lány felült,
és hangos sóhajokba kezdett. Szokásos rémálom…
- Aludj, holnap suli – válaszoltam kissé morogva, de nem a rosszkedv miatt,
hanem mert… jó, perverz vagyok. Ő csak bólintott egyet, és most felém fordult,
de még véletlenül sem nézett rám, inkább szigorúan szemezett a pólómon levő
felirattal, és annyira édesen figyelte azt, hogy majdnem nevetni kezdtem.
- David? – szólalt meg végül.
- Igen?
- Takard be a hajam – suttogta.
Eleget tettem a kérésének, és miközben a fejem alatti takarókupacot néztem,
azon gondolkodtam, hogy Sheilah is mindig így aludt.
- Miért kellett betakarni? – érdeklődtem. De már csak egyenletes szuszogást
hallottam.
- Szép álmokat, hercegnő – suttogtam, és megsimogattam a takarókupacot. Egy
pillanatra nyöszörgést hallottam, és Cassie közelebb húzódott hozzám.
Átöleltem, és próbáltam én is aludni kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése