23. Fejezet

Mielőtt elmentünk a sítáborba, találkoztam David egyetlen unokanővérével, Gabriellával. Nagyon aranyos lány volt, és kiderült, hogy egy kis farmon dolgozik, ahol pici pónik vannak, és mivel Naomi imádja a pónikat, nem is fog minket hiányolni. A farmról eszembe jutott, hogy szeretnék egy pici malacot, de David lebeszélt róla. Az előző 4 napban vettem magamnak egy olyan kis valamit, amit ha megnyomkodsz, felmelegszik, egy olyan gépet, amit ha feltöltök, 10 órán keresztül nem merül le, és meleget sugároz, és 1 új kabátot, ami nagyon vastag. Ja, meg egy csizmát. Egy szintén nagyon vastag csizmát. December negyedikén senki nem mozdult ki a szobájából, ment a bepakolás-telefonfeltöltés-zeneletöltés-listaellenőrzés-biztosmindenbettem napirend, és mi is ezt csináltuk. Hamarosan elérkezett az indulás napja. A koliból mindenkit lehívtak az aulába, ahol az igazgatónő állt.
- Holnap hajnalban, 5 órakor indul a vonatunk, szóval 4.30-ra mindenki itt sorakozzon az aulában, csoportokban! 1 csoportban maximum nyolc tag lehet, és a kabinban oda-vissza egy csoportot alkotnak! A csoport szót túl sokszor használtam, de nem érdekel! Aki késik, itt hagyjuk! De ne aggódjanak, hajnali négykor riasztás lesz a kollégiumban, szóval ajánlom, hogy résen legyenek! Felmehetnek. Akkor most következett a gyors vacsora, rohanás a szobákba, és alvás. Már akinek, mivel sok szörny nem igazán alszik, vagy csak nem napi 12 óra az alvásigényük, mint nekem, vagy Katnisséknek. Fél nyolckor már ágyban voltunk, és már a napi fontos teendőinket is elintéztük, mint pl. óriási szex, harmadik pótvacsora, ilyesmi. Szóval, próbáltunk aludni. A baj az volt, hogy csak próbáltunk.
- Nem tudok aludni! – nyöszörögtem, mikor már 10 óra volt.
- Esetleg becsukhatnád a szemed, mert két órája egy üres rajzlapot nézel – morgott David.
- Jóóó, jóóó, de azt képzeltem el, hogy hogyan tudnám lerajzolni a szobát, amit elképzeltem magunknak a sítáborban. – magyaráztam.
- Rendben, majd holnap a vonaton lerajzolod.
- Na, jó, igazad van, abbahagyom a nézést. – erre őt kezdtem el szuggerálni.
- Mit nézel? – kérdezte David.
- Téged – vigyorogtam.
- Hát, ha nem hagyod abba a nézésemet, nagyon meg foglak büntetni. – mondta komolyan, miközben a fenekembe markolt. A hasamban levő pillangók őrülten csapkodni kezdtek, én pedig fogtam magam, és megcsókoltam Davidet. Nos, ebből lett egy második menet, utána pedig, mivel már annyira sem voltunk álmosak, mint eddig, elhatároztuk, hogy Odaátot nézünk. Na, mert mi mást néznénk? Fél 12-kor feküdtünk újra az ágyba, és már tiszta ideges voltam, hogy mennyire kevés időnk van aludni, de David végül egy pofonnal elhallgattatott. Jó, vicceltem, sosem ütne meg, annyit mondott, hogy jó éjt, én pedig úgy gondoltam, annyira kedves leszek, hogy hallgatok rá, és alszom is. A rémálmom miatt egykor felkeltem, de hamar vissza tudtam aludni. Aztán jött a következő álom.

~ írói szemszög ~

Velőtrázó sikoltás töltötte be a teret, de senki nem hallotta, mert mindenki más aludt. A sikoly végével egy nyugodt női hang szólalt meg.
- Hah! Ez könnyű volt. Jó kis tábornak nézünk elébe, Dimitri büszke lesz rám.
Aztán nyugodtan, mintha mi sem történt volna, visszafeküdt az immár saját ágyába, fekete szemei gyilkolásra éhesen csillogtak, hosszú, fekete haja pedig szétterült a hófehér ágyon.

~ Cassie szemszöge ~

Egy réten sétálgattam, velem szemben David állt, és mosolygott. Egymás felé kezdtünk sétálni, aztán, mikor találkoztunk, David átkarolt.
- Szeretlek. – mosolygott rám.
- Én is szeretlek.
Meg akart csókolni, amikor…
- BÍÍÍÍÍP! BÍÍÍÍÍP! BÍÍÍP! BÍÍÍÍP!
- Mi a  jó büdös k*rva anyátokér’ kell ilyen g*ci hangos sz*rt bekapcsolni hajnali háromkor hogy b*sszanak titeket teherbe ti verébf*smaradékok! – ordított fel David, mire értetlenül néztem rá.
- Ez gusztustalan volt. – jelentettem ki.
- Ne haragudj, nem tetszett ez a…
- BÍÍÍÍP! BÍÍÍP! BÍÍÍÍÍP! BÍÍÍÍP!
- EZ A SZA…szóval, ez. – fejezte be így David a mondatot, mire elnevettem magam. Öltözés közben elestem, mert megijedtem a BÍÍÍP-ezéstől.  Fogmosás közben lenyeltem a fogkrémet, mert megijedtem a BÍÍÍP-ezéstől. Mire fél ötkor lent gyülekeztünk, addigra már ötször ijedtem meg a BÍÍÍP-ezéstől, és először gondoltam azt, hogy talán nem is jó ötlet ez a sítábor. A vonaton, mivel nem voltunk meg nyolcan, csak öten, Daviddel, Eltonnal, Katnissel és Bennel vártuk, hogy ki az a három ember, aki még mellénk kerül. Hirtelen vigyorogva ugrott be mellénk egy lila hajú lány, akiről hirtelen nem tudtuk, hogy kicsoda.
- Heló! – köszönt, mire végre leesett nekünk, hogy nem más, mint Sasha áll előttünk
- Jó reggelt… - nyöszörögtem. – Velünk jössz?
- Aha, meg még két barátnőm is csatlakozik, Abigail és Linda. Rendi?
Fáradtan bólintottunk, és félig csukott szemmel néztük végig, ahogy a három lány bepakol a kabinba.
- Te, Linda! – szólalt meg Ben fáradtan. – Legfeljebb 16-nak tűnsz. Nem vagy túl fiatal ahhoz, hogy végzős legyél?
- 328 éves vagyok. – válaszolta monoton hangon Linda. – És ezeket a kérdéseket tartsd meg magadnak.
- Ohohó! Nem kell kiakadni, na – védekezett nevetve a fiú, feltartva a kezeit. A két lány közben végzett a bepakolással, és lehuppantak velünk szemben a székekre. Menetnek háttal utaztunk mi négyen Bennel, Katnissel és Daviddel, velünk szemben pedig Elton, Sasha, Linda és Abigail foglalt helyet. Mivel a fények zavartak minket, elhúztuk a függönyöket, lekapcsoltuk a villanyt és úgy döntöttünk, hogy még alszunk pár órát, úgy… délig. Hamarosan csend is telepedett a kabinra, és már csak a sínen való mozgás hangját lehetett hallani. Nagyon jót aludtam, de kilenckor arra keltem, hogy valaki kattintgat. Lassan felvettem a fejem David válláról, de megfájdult a nyakam, szóval kiroppantottam, mielőtt körbenéztem volna. Szemből Sasha vigyorgott rám.
- Te mit fényképezgetsz? – suttogtam, mivel a többiek még aludtak.
- Olyan viccesen alszotok – suttogott ő is.
- Küldd át a képeket! – parancsoltam, miközben én is elvigyorodtam. Nem az a fajta voltam, akit zavar, ha gáz képeket csinálnak róla, csak szeretek nevetni rajtuk. Sasha összesen 20 képet küldött át, ebből 2 tájkép volt, 11 pedig selfie. A többi képen mindenki külön-külön volt lefényképezve. Abigaillel kezdte, aki halványan mosolygott alvás közben, biztos valami jót álmodott. Mellette a következő képen Linda, aki komoly arccal feküdt. Nem tudtam, vajon képes-e ez a lány mosolyogni. Olyan…hidegnek tűnik. Ezután következett Ben, aki nyáladzott. Ezen halkan kuncogni kezdtem, de mikor Linda megmozdult, valamiért egyből elhallgattam. Aztán Katniss jött, ő úgy volt nekidőlve Bennek, hogy teljesen elnyomta az arcát, és olyan volt, mint egy mopsz. A következő képen David volt, nyugodt arccal aludt, a haja kicsit a homlokába lógott, és nekem annyira megtetszett ez a kép, hogy egyből beállítottam háttérképnek. Tökéletes. Az utolsó képen én voltam, Davidnek nekidőlve, én is körülbelül olyan nyugodtan feküdtem, mint a szerelmem, csak én nem voltam annyira csodálatos, mint ő. Amíg a többiek aludtak, mi Sashával beszélgettünk.
- Hogy bírod a szüleid nélkül? – kérdezte, mire összeszűkült a torkom.
- Elég nehezen… - motyogtam, miközben egy kósza könnycseppet töröltem ki a szememből.
- Ne haragudj, nem akartam, beszéljünk másról. – ajánlotta fel a lány. – Ha már ilyen bunkó voltam, elmesélem, hogy változtam vámpírrá. 17 évesen hazafelé sétáltam, mikor az akkori legjobb fiú barátom hirtelen mellém csapódott, és hazakísért. Nem voltak otthon a szüleim, ő pedig bejött és… megcsókolt. Kiderült, hogy vámpír, és annyira beleélte magát, hogy engem is átváltoztatott. Egymásba szerettünk, és összejöttünk. Ezután két hónappal viszont őt megölték, és vége lett a kis viszonyunknak. Én pedig…elmenekültem.
- Te jó… - képedtem el. – Nem fáj erről beszélni?
- 70 éve volt, beletörődtem – mosolygott a lány. Hamarosan Ben mocorogni kezdett, aztán fel is kelt, és elhatározta, hogy vicceket mesél. Beletelt pár percbe, míg elmagyaráztuk, hogy suttognia kell, és még nem mesélhet vicceket, pont azért, mert mindenki más alszik.
- Akkor alszom tovább. – duzzogott, és halkan horkolva újból álomba merült. Amíg én őt figyeltem mosolyogva, Sasha szomorkásabb mosollyal nézte Lindát.
- Annyira kedves lány volt elsőben. Mindig mosolygott, Abigaillel és velem egyből jóban lett. Aztán… jött az a kis incidense Pamelával. – kezdte Sasha, mikor észrevettem, hogy a lányt nézi.
- Incidens? – kérdeztem, mert nem hallottam semmiféle incidensről.
- Még a legelső évben volt. Egy hely maradt valami kiránduláson, nem tudom már, annyira hülyeség volt… - rázta a fejét a lila hajú lány. – Mindketten menni akartak, és a tanárok azt mondták, sorsolás lesz. A lányok először csak magukat fényezték, aztán, nem tudjuk, kik, Pameláról kezdtek pletykálni, és megszégyenítették plakáton keresztül. Olyanok voltak a plakátokra írva, hogy a kutyák nem kirándulásra valók, meg ilyenek. Pam azt hitte, a plakátokat és a pletykákat Linda találta ki, és ő is terjeszteni kezdett egy olyan pletykát Lindáról, hogy a városban élőket csapolja. Pedig nem! Életében egyszer ölt embert, akkor is azért, mert nagyon fiatal volt, tizennégy évesen változtatták át! És ezek a pletykák egyre csak fajultak, szinte mindet mások kreálták, és a két lányra fogták, mivel élvezték a balhét. Bele sem gondoltak, nekik ez hogy fog esni… - elsimított egy kósza tincset Linda hajából. – Aztán megtörtént a baj. Valaki levideózta, ahogy Pamela lefekszik a barátjával, és lejátszották a suliban. A srác a szégyenérzettől megcsókolta Lindát mindenki előtt, hogy Pamelának keresztbe tegyen, pedig egyik lány sem tehetett róla. Az udvaron a lányok verekedni kezdtek, szörnyként… mire az igazgató kijött egy megbeszélésről, amit Pamela exével folytatott, hogy a srác leléphessen a suliból, mindkét lány véresen imbolygott a focipályán, körülöttük mindenki videózott. Az igazgató annyira dühös volt, hogy minkettejükkel ordított egy sort, és megütötte őket. Mindketten elestek, de Linda valahogy beverte a fejét, és elájult. Aztán mindkettejüket cikizni kezdte az iskola, de Lindát még jobban, egypofonos gyereknek hívták. Ekkor jött Sheilah, felkarolta Pamelát, aki addig teljesen magányos volt, de mi… hiába próbáltuk ugyanazt az életvidám lányt visszahozni, mint ami Linda volt ezelőtt. Persze, Pam sem a kedvességéért szereti Sheilaht… De végül egyikünk sem ment kirándulni - fejezte be Sasha a mondandóját.
- Ú… ez nagyon durva…- suttogtam.
- Erre emlékszem – motyogott David, miközben hunyorogva kinyitotta a szemét. – Kibékültek azóta?
- Gyűlölik egymást. – sziszegte Sasha.
- Nem lehetne valahogy kibékíteni őket? – érdeklődtem.
- Biztosan nem – mosolygott szomorúan a lány.
- Pameláról és Lindáról van szó? – ébredt fel Abigail is.
- Aha – válaszoltuk mindhárman kórusban.
- Szegénykém – simogatta meg óvatosan Abigail is Linda arcát. Bizonyára nagyon más lehetett első elején, mert a lányok annyira sajnálták, hogy még az én szívem is összeszorult. David nyugtatóan megpuszilta a homlokom, mire lehunytam a szemeimet, és közelebb bújtam hozzá. Hamarosan Linda is összeráncolta a szemöldökét, aztán kinyitotta a szemeit és végignézett a társaságon, aztán nekiállt olvasni.
- Ez jó könyv, nemrég olvastam. – szóltam oda neki, mikor megláttam, mit olvas.
- Az jó. – válaszolta, és olvasott tovább. Rendben, akkor ne beszélgessünk. Nem telt bele egy órába, és előbb Elton, aztán Katniss és Ben is felébredt. Ben végignézett a társaságon, aztán tartott egy kis hatásszünetet és megszólalt:
- Na, akkor mostmár mesélhetek viccet?!
Megengedtük neki, és nem is bántuk meg, mert annyira lefárasztott minket a vicceivel, hogy sikerült a lapos hangulatot kicsit jobbá tenni.
- Szóval. Sebész beszél a bácsival. Aszongya’ a sebész: igaz maga nem babonás? Erre a bácsi: nem, mér’? Erre sebész: há’ mer’ mától csak bal lábbal kelhet fel…
- Végem, lefáradtam, meghalok – nyöszörgött Sasha, és mi egyetértettünk vele.
- Mennyi idő múlva érünk már oda?! – kérdezte Katniss.
- Hat óra – vágta rá Elton. Ekkor elhatároztuk, hogy végre reggelizünk, ugyanis ma még nem nagyon ettünk. be is toltunk fejenként legalább 2 szendvicset, és ezen kívül összesen 3 tábla csokit, egy zacskó karamellát, és legalább 5 zacskó chipset. Ebből egy extragigamegaszuperultracsípős volt, szóval Ben egy órát azzal töltött, hogy vizet köpködött ki a vonatablakon, miközben kiabált, hogy ég a szája. Közben Sasha kicsit kifordult magából, de úgy értve, hogy Lindát Elton mellé ültette, aki itt kicsit megszeppenten ült, lefeküdt oda, ahol ülnie kellene, a fejét Abigail combjára hajtotta, a lábát pedig az égnek emelve feltette a szék támlájára. A vér így elég hamar kiment a lábából, szóval hamar fel is ült, de akkor a feje már piros volt, ami elég furcsán festett a hajához képest. Végre, hat óra múlva megálltunk egy vasútállomáson, ahol volt fél óra szünetünk. Végre járkálhattunk egy kicsit, és vettünk magunknak kaját, mert a vonaton rohadt drága volt minden. Amíg David WC-re ment, Elton hátulról átkarolt.
- Hé, segíts. – suttogta a fülembe.
- Mi az? – fordultam szembe vele.
- Azt hiszem…tetszik nekem ez a Linda. – pirult el.
- Juuuj, de cukiii – vinnyogtam, de hirtelen elkomolyodtam. – Mindjárt jövök.
Azzal a lendülettel Sashahoz rohantam, hogy megkérdezzem, szerinte mennyire jó ötlet Lindát pasi elé állítani. Ő ujjongott, és azt mondta, próbáljuk meg, szóval visszarohantam Eltonhoz, és jeleztem, hogy megengedjük, hogy hajtson rá. Nos, ő azt akarta, hogy adjak tippeket, hogyan, de inkább Sashahoz küldtem, mert egyrészt ős biztos többet pasizott már, mint én, másrész jobban ismeri Lindát. Húsz perc múlva mindenki visszamászott a kabinba, és nem sokkal később el is indultunk. Mindenki beszélgetett mindenkivel, kezdtünk felélénkülni, és közben fel sem tűnt nekünk, hogy Elton és Linda halkan beszélgetni kezdenek. Illetve, mi Sashával észrevettük, és örültünk is neki, de eszünkbe sem jutott zavarba hozni őket, szóval csak szóval tartottuk a többieket. Az utolsó két órában Ben elhúzta a függönyt a vonaton, és nekiálltunk megnézni a Harmadnaposokat. Röviden: úgy szétröhögtük rajta magunkat, hogy abban sem voltam biztos, hogy a hasam túlélte-e ezt a másfél órát, és hogy holnap nem lesz izomlázam. Mikor végeztünk a filmmel, Ben visszapakolt mindent a táskájába, és vártuk, hogy végre megérkezzünk. Az utolsó fél óra elég furcsán telt, mert már minden tiszta hó volt, és eléggé csúszott a vonat, 1 km/h-val haladtunk. Fél óra múlva meg is álltunk, és kiderült, hogy még fél km séta vár ránk. Sokan nyavalyogni kezdtek, de mivel szerintem az nem sok, én nem hisztiztem, csak csendben húzni kezdtem a hóban a cuccaimat, és reméltem, nem áznak el. Már besötétedett, de a mi nyolcasunk vidámat baktatott a szálloda felé, és arra várt, mi lesz a szünidőben. Bár felkészültünk volna arra, ami ott várt minket…