16. Fejezet

~ Cassie szemszöge ~

A saját szobámban ébredtem fel, valaki ölében. A szememet nehezen tudtam kinyitni, és a sötétségtől egy ideig semmit nem láttam. Aztá megpillantottam David aggódó arcát.
- Cassie? – kérdezte suttogva, hátha még aludnék…nyitott szemmel.
- Igen? – nyögtem, és éreztem, hogy szükségem van egy pohár vízre.
- Mi az? Hozzak valamit?
Egy üveg vízre mutattam, amit David gyorsan ide is hozott nekem. Nagyokat kortyoltam belőle, aztán a fiúra néztem.
- Jól vagy? Fáj valamid?
- Jól vagyok. – mosolyogtam.
- Jaj, kicsim, ne haragudj! Soha nem hagylak magadra többet, rendben? Szeretlek! – hadarta el ezt mind David egy szuszra, aztán szorosan magához volt, és puszilgatni kezdett a fejem búbjától a nyakamig, majd megcsókolt.
- Nem tudom, mit tettem volna nélküled… - csuklott el aztán a hangja.
- Mi lett a húgoddal? – érdeklődtem. Erre felcsillant a szeme, és gesztikulálva mesélni kezdett.
- Igazad lett! Tényleg volt benne valami, ami később halálos lett volna! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – mondta, miközben újabb csókokkal halmozott el. Ettől nagyon zavarba jöttem, és éreztem, ahogy elvörösödöm. David ezt kicsit morcosan nézte.
- Ne legyél már zavarban, együtt vagyunk, ez természetes!
Igaz, együtt vagyunk, és egy csók tényleg nem a világvége. Szinte semmi, már 11 évesek is csinálják. De ha belegondoltam, hol járhatott előttem az a száj… egy sokkal tökéletesebb lányon, mint én… Aki nem várakoztatta meg Davidet AZZAL kapcsolatban… ettől kirázott a hideg.
- Kicsim, mi az? – nézett David a szemembe, mire csak szomorúan megráztam a fejem.
- Jól van, nem erőltetem. Bújj ide… - suttogta, és magához ölelt. A fejemet a vállán pihentettem, és éreztem megnyugtató simogatását a hátamon, mitől majdnem elszenderedtem. Majdnem.
Ugyanis az ajtó hirtelen kicsapódott, és az igazgató állt előtte.
- Cassie, Graham, az irodámba! – mennydörögte, és engem kedvesen, Davidet pedig lökdösve elindított a folyosón. Előre féltem: a fiút a vezetéknevén szólították, és így bántak vele, vajon…?
Az említett személy megszorította a kezem, és bátorítóan rám mosolygott. Az iroda előtt várakoztunk, mert az igazgató bement. Tudtam, kevés időnk van ezt átbeszélni, így gyorsan Davidre néztem.
- Ne sírj – mosolygott, és próbált megnyugtatni. Csak most vettem észre, hogy az arcomon végigfolytak a könnyek, amiket a kézfejemmel letöröltem, és átöleltem a fiút. Arcunkat pár centi választotta el egymástól, de most nem volt itt egy csók ideje. David megpuszilta a homlokomat, és egy mélyet szippantott a levegőből, amit egy nagy sóhajjal fújt ki.
- Most mi lesz? – kérdeztem remegő hanggal.
- Nem tudom, de nem lesz semmi baj. – válaszolta az iroda ajtaját bámulva, miközben a hátamat simogatta. Nem tudom, ezzel melyikünket akarta megnyugtatni – mindenesetre, szerintem egyikünket sem sikerült.

~ David szemszöge ~

Bár gyomorgörccsel vártam, hogy bemehessünk, Cassienek nem mondtam, hisz így is teljesen ki volt akadva. Nagyjából tudtam, mit fogok ezért kapni: leszerelést. És Cassie kaphat egy másik fiút, akibe akár…
A kezem ökölbe szorult, nem akartam elképzelni, hogy máshoz bújik, mást csókol meg, más öleli, más túr a hajába…
- Ss… - suttogta, miközben a szemembe nézett. Azok a gyönyörű szemek… az arcát a kezembe vettem, és egy rövid csókot váltottam vele. Lassacskán lenyugodtam, így a lány szorítása is enyhült. Az ajtó halkan kinyílt, Cassie pedig kissé összerezzent. Megszorítottam a lány kezét, és beindultunk a terembe. Hold Úr is bent volt, bár most nem égitest formában. Szmokingot viselt, hófehér haja és szakálla a térdéig ért, ami össze volt fonva. Minden második foga hiányzott, az arcán pedig gödröcskék jelentek meg, mikor mosolygott, vagy nevetett, és azt gyakran csinálta. Optimista, bölcs ember volt ő. Vagyis… nem ember. Égitest. És azok bizony hosszú évek óta élnek…
- Üljenek le! – térített észhez az igazgatónő hangja. Leültünk egymás mellé, és feszülten hallgattunk. A csendben a légy zümmögését is lehetett hallani.
- Nos, mindent átbeszéltem Hold Úrral. Akárhogyan néztük is, David Graham, megszegted a szabályokat, amikor a kishúgodat fontosabbnak vélted, mint a munkádat. Az őrzőt majdnem elrabolták, és csak azért nem lett kivégzés a vége, mert időben visszaértél, és megölted a zombikat. Viszont ha az őrző megsérült volna, ez is szóba jöhetne.
Erre Cassie összerezzent.
- Katniss Black, jöjjön be!
Az ajtó kinyílt, és a vérfarkas-csaj jött be. Sok helyen véres sebek díszítették, de nem voltak vészesek. Cassie halkan felsikított, Katniss pedig bátorítóan rámosolygott. De ahogy én sem, ő sem tudta megnyugtatni.
- David, a meggondolatlansága majdnem halált okozott, és nem csak az őrzőét, hanem egy tanulóét is. A büntetése elzárás. Szóval nemcsak hogy leszereljük, egy hónapig elzárás, utána pedig örökké tartó eltávolítás az őrzőtől, és annak családjától is.
MI?! Ez borzasztó gondolat volt számomra, a kezem ökölbe szorult.
- De… - kezdte volna a lány.
- NINCS DE! – dörmögte az igazgató, mire lehajtottuk a fejünket. – Ennyi lenne. David, pakolja össze a holmiját, az új őrző, Rick Holfen már itt is várja Cassiet.
Az ajtón kiérve Cassie zokogni kezdett.
- Ss… szeretlek… - motyogtam, de az én szemembe is könnyek gyűltek.
- Én is szeretlek… - válaszolt kissé értetlenül a sírástól, aztán megcsókolt. Úgy, mintha ez lenne az utolsó csókunk, határozottan, de gyengéden magához ölelt, és én is átkaroltam törékeny testét. Az arcunkat könnyek áztatták, miközben elbúcsúztunk egymástól… örökre. Mikor a csókunknak vége szakadt, Cassie rám sem nézett, csak elrohant…