5. Fejezet

Reggel, mivel ez volt az első napom a suliban, ezért korábban keltem, David még ott volt velem. Gyorsan bementem a fürdőszobába, és átöltöztem.

Mivel ünnepség volt, próbáltam csinosan öltözni. Kilépve viszont csökkent az önbizalmam.

- Te meg mibe vagy? – nézett rám flegmán David. – Mindegy, maradjon, csak gyere már.

Lassan tipegtem mellette az ekkora sarkú cipőben, és végül elértünk a sulihoz (mondjuk úgy… 2 perc alatt). Odabent David húzott maga után, de nem is tudtam, hova. Az első, akit kiszúrtam, Sheilah volt, és mellette egy sötétbarna hajú, kék szemű lány. Úgy tűnt, az utunk oda vezet.

- Sziasztok – köszönt a két lánynak David, és megcsókolta Sheilaht. Mi? Ők együtt vannak? Nagyon kínosan éreztem magam… Sheilaht nem is zavarja, hogy most velem kell aludnia a pasijának?

- Sziasztok… - motyogtam én is.

- Szia, Pamela vagyok! – mosolygott rám a kék szemű lány. – Biztos te vagy Cassie.

- Igen – mondtam bátortalanul.

- Sheilah mesélt már rólad. – folytatta mosolyogva. Meglepődve néztem az említett lány felé, de ő kifejezéstelen tekintettel beszélgetett Daviddel. – Ne aggódj – kezdett Pamela nevetni, - csak annyit mondott, hogy félénk vagy, és hogy reméli, túléled.

- Csendet! – hallottuk az igazgatót. Mindenki a hang forrására nézett, ahol az igazgatónő egyből beszélni kezdett. Azért megnéztem a ruháját, és szó, mi szó, jól öltözik.

De hogy a kabát minek kellett…

- Köszöntök mindenkit ebben a tanévben. Szerencsére most is megtelt minden szakunk. Az iskolánkban két emberen kívül találkozhatunk az évben alakváltókkal, vérfarkasokkal, vámpírokkal, alakmásokkal, dzsinnekkel, elfekkel, orkokkal és tündérekkel is. A világ rengeteg tájáról gyűltünk össze azért, hogy a gyilkos szokást legyűrhessétek. Sok szerencsét kívánok nektek ehhez! És most, nagy tapsot Cassie Collinsnak, aki ebben az évben betölti az őrző szerepét!

Halk taps hallatszott, én pedig a cipőmet bámultam.

- Most mindenki menjen órára!

Hát, én elindultam a folyosón, és félve, de pár perc keresés után megtaláltam a termemet. Beléptem, és majdnem az utolsó diák voltam. Próbáltam viszonylag hátraülni, de nem nagyon ment. Mögöttem már kezdtek ismerkedni a többiek, és úgy gondoltam, én is hátrafordulok a mögöttem ülőhöz. Egy szőke fiú volt. Egy kis ideig néztem, mire ő is felnézett.

- Szia, Adrian vagyok, de Eltonnak hívj, jó?

- Szia, Elton, én Cassie vagyok.

- Szia. Szóval, te vagy az egyetlen ember az osztályban?

Bólintottam.

- Én tündér vagyok – vigyorgott.

- Az milyen? – érdeklődtem.  – Sosem olvastam még lényekről.

- Szóval lény – vigyorgott.

- Én nem… vagyis, úgy értem…

- Nyugi, nem haragszom. Amúgy, a tündérek nem picik, mint látod – elnevette magát -, tudunk csillámport szórni, meg repülni. Ja, és jókedvet csinálunk mindenhol.

- Csillámpor? – kérdeztem, mire Elton vigyorogva kinyújtotta a tenyerét, amiből csillámpor kezdett hullani. Kuncogni kezdtem, és az új barátom is nevetett.

- Suli után elmehetnénk kajálni, nem gondolod? – mosolygott Elton.

- De, persze – válaszoltam, aztán visszafordultam, mert bejött a tanár. Egy kissé borostás, kék szemű, kb. 30-40 év körüli emberről beszélünk, aki, mint később kiderült, az osztályfőnökünk, Mr. Todd. Minden órán csak ismerkedtünk, és kiderült, hogy egy tündéren kívül ’csak’ vámpírok és vérfarkasok vannak az osztályban. Akadt, aki már párszáz éves, de 13-ként viselkedik, van, aki bölcselkedik, de a legtöbben nagyjából 16 és 22 év között vagyunk. Miután vége szakadt az óráinknak, Elton hozzám lépett, és elvitt kajálni. Nagyon jól éreztem magam vele, mindig meg tudott nevettetni.

- Neked könnyű csajozni. – jelentettem ki.

- Már miért? – érdeklődött, miközben egy gyrosdarabot nyomott a szájába.

- Mindenkit megnevettetsz, aki veled van. Akkor miért akarnának mással lenni? – érveltem, de kicsit kétértelműen.

- Te… ilyen hamar? – kérdezte, mire összeráncoltam a szemöldököm.

- Jaj, nem, dehogy! – mondtam gyorsan, mikor rájöttem, miről van szó. – Jó barát vagy – vigyorogtam.

- Köszi – mosolyodott el. – Kezd lemenni a nap, szerintem menjünk. – szólt, szóval felálltunk, és elmentünk a koliba. A szobámba érve gyorsan lezuhanyoztam, hogy ne David előtt kelljen, aztán bepakoltam holnapra, már amit be lehetett. Mivel nem volt könyv, amit olvashatnék, csak zenét hallgatva néztem a plafont. A villanyt is lekapcsoltam, szóval David már sötétben ért ide. Biztos örült, hogy nem beszéltünk, mert csak lefeküdt, és magához húzott, mivel muszáj.