7. Fejezet

Reggel, mikor felébredtem, annyira izgatott lettem, hogy még azt is elfelejtettem, hogy David nem igazán bír engem, szóval jól lejárattam magam. Felugrottam, és kiabálni kezdtem.
- Dave! Ébresztő, Dave! Ma iskola vaaaaan! – átmentem éneklésbe, mire a fiú mérgesen kelt fel.
- Neked mi bajod van? És ne hívj többet Davenek.
Francba, ez kínos… Elindultam némán ruhát keresni, és csak az vettem észre, hogy David megfogja a kezem, és visszafordít.
- Bocsi – mondta, és újból a szekrény felé fordított. Ú. Bocsánatot kért. Ez durva…
Gyorsan felöltöztem, és elindultunk a suliba.

Mivel nagyon meleg volt, David úgy gondolta, hogy nem vesz fel pólót a pulóvere alá, amíg elkísér az első órámra. Istenem, milyen teste van… az összképet csak az rontotta el, hogy cigizett.

 - Fúj! – vágtam rá.

- Mi az? Nem jó a testem? – vigyorodott el.

- Te cigizel?

- Igen.

- Fúj! – ugrottam arrébb fél métert, ami magas sarkúban igazán nehéz. A suliba beérve (mint mindig…) Shelilahékat kerestük meg. Itt tűnt fel, hogy akkor David valószínűleg ezért nem vett fel pólót. Sheliah viszont szerintem eléggé megbántotta.

- Miért nincs rajtad póló? – kérdezte.

- Meleg van. – válaszolta David.

- Azért van rajtad pulóver.

- A hátam nem fázhat meg.

- Pólóban is be tudtál volna jönni. Kinek akarod mutogatni magad?

- Mondjuk neked…

- Láttalak már.

Ú. És ennél már csak az volt a rosszabb, mikor Elton idejött.

- Innentől átveszem. – nézett Davidre.

- Megoldom. – válaszolt a másik fiú hidegen.

- Mindjárt gondoltam. – vigyorgott Elton flegmán, aztán megfogta a kezemet, és a terem felé húzott. David természetesen követett minket, és egészen nyolc óráig mellettem volt. Aztán elment, mint mindig.

 - Miért hagyod, hogy az legyen, amit ő akar? – kérdezte Elton már a teremben.

- Én nem hagyom!- védekeztem.

- Dehogynem hagyod! Szóval, miért?

- Hát… miattam nem találkozhat a barátnőjével…

- Ez hülyeség! Akkor találkoznak, amikor csak akarnak! 12 órát veled van, de mi van a maradék 12-vel? Akkor látja, amikor csak akarja!

- De…

- Semmi de! Tudod, hogy igazam van. – mosolyodott el.

- Hát, talán – mosolyogtam én is.

Az első óránk matek volt, ami, ha lehet, még jobban lefárasztott minket. Az egyenleteket nézve azon gondolkodtam, hogy a betűk és számok aránya 3:1. Na, igen… Matek után duplarajz volt, ami mindenkinek felüdülést jelentett.

- Gyerekek! – lépett be a rajztanár a terembe. – Másfél órátok van arra, hogy lerajzoljatok valamit, ami az iskoláról jut eszetekbe, vagy esetleg egy itteni emlék, helyszín… remélem, szebbnél szebb rajzokat fogtok beadni! 

Ebben a másfél órában csak a ceruzák sercegését lehetett hallani, és mikor vége lett az órának, kivittem a rajzomat.

Mindenki tudta, ezt mire is értettem, és őszinte sajnálattal bámultak, miközben tízóraizni próbáltam. Viszont örültem – hisz következett a két színjátszás óra, amire jönnek a másik sulisok!

Beérve a hatalmas ’színi’ terembe vagy mibe, vártuk a többieket. Hamarosan csoportosan özönlöttek be, és odajött hozzám egy hosszú, barna hajú, kék szemű lány.

- Szia… - köszönt bátortalanul. Ez az! Végre valaki, aki bátortalan, mint én!

- Öhm, szia – próbáltam elmosolyodni.

- A nevem Olivia, a Saturnból jöttem… te Cassie vagy, az – itt suttogott – első?

- Igen. Te pedig a…

- Második – mosolygott félénken.

- Ó. Hát, sok szerencsét – mosolyogtam.

- Főleg neked. Ha te túléled, akkor én is – nevetett, de ezt nem nagyon találtam viccesnek. – Jaj, ne haragudj, nem úgy értettem. – folytatta, miután meglátta az arckifejezésemet.

- Nem baj, csak… kicsit nehéz ez nekem – sóhajtottam.

- Elhiszem… - válaszolta Olivia. – Kicsit még nekem is, pedig második vagyok…

Beszélgetésünket a színjátszótanár ’zavarta meg’.

- Gyerekek! Gondolom, mindenki olvasta a forgatókönyvet. Akkor most elosztjuk a szerepeket!

Egy romantikus valamit akarunk előadni, és szerencsémre nem lettem főszereplő, viszont nem is vagyok annyira lényegtelen, megmentem a herceg öccsének életét, és így, mielőtt meghalok, annak meg kell csókolnia. Őszintén? Fúj! Ki akar egy szörnnyel smárolni?

De szerencsémre kiderült, hogy nem szörny lesz az új ’szerelmem’, hanem az egyik ember, Nick.

Szinte csalódottan értem haza, hiszen semmi nem történt a színjátszás-órán, hiába vártam… Hazaérve Meg Cabot sorozatának 2. részét kezdtem olvasni, és szurkoltam, hogy a Villámlánynak összejöjjön a dolog Robbal. Milyen lehet neki Rob? Mint nekem… David?

Felpofoztam magam. Őszintén, miért jut ez az eszembe? David egy bunkó, akinek barátnője is van! Inkább elmentem zuhanyozni. Miután végeztem bepakoltam holnapra, és nem tudtam, mit csináljak. Itt van a hétvége előttem, és nem tudok mit csinálni!